2011. április 8. (péntek) 22:47
Végig vezetve, kiváló kapusteljesítménnyel remekül védekezve, s ötletesen támadva verte meg 34-23 arányban a Békéscsaba gárdáját a Dunaújvárosi Regale Klíma női kézilabda csapata a rájátszás első fordulójában.
Dunaújvárosi Regale Klíma – Békéscsaba
34-23 (20-12)
Dunaújvárosi Regale Klíma: Víg, Balogh 6, Jókai 8, Gáspár 3, Takács D. 3, Ferling 5, Erdősi 9. Csere: Pisák (kapus), Velky, Selmeci, Takács L., Nagy I., Sári. Vezetőedző: Kiss Szilárd.
Nehéz mérkőzés várt ma este a Dunaújvárosi Regale Klíma női kézilabda csapatára a bajnoki rájátszás első fordulójában. A mieink ellenfele ugyanis az a Békéscsaba volt, mely két héttel ezelőtt, sima győzelemmel távozott a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.
Fölény, előny
Együttesünkben ezúttal sem lépett pályára Radulovics Bojána, ám a társak Boki nélkül is kiválóan indították a mérkőzést. Az ötödik percben már 3-0-ás hazai előnyt mutatott az eredményjelző, s bár a vendégek ezt követően azért szépíteni tudtak, a folytatás is úgy alakult, ahogy Kiss Szilárd tanítványai elképzelték. Ferlingék ugyanis remekül védekeztek, ráadásul Víg Vivienn is kiváló formában védett, s mivel a támadásokba sem nagyon csúszott hiba a mieink oldalán, így fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség (8-4).
Mivel a vendégek játéka a továbbiakban sem javult fel, Bohus Bea a 15. percben kénytelen volt időt kérni, hogy rendet tegyen a csabai fejekben (11-6), ám ezúttal ez sem hozott nagy változást a játékban. A mieink ugyanis valósággal átrobogtak a harmatos teljesítményt nyújtó vendégeken, sorozatban szerezték szebbnél is szebb góljaikat, melyekből Ferling, Erdősi, Balogh és Jókai vette ki leginkább a részét, de a gárda egyetlen tagjára sem lehetett rossz szavunk, mert mindenki tudása legjavát nyújtva harcolt a győzelemért. Ez az eredmény alakulásán is meglátszott, hiszen a játékrész végén már 20-12-es hazai előnynek örülhettünk, vagyis úgy tűnt, hogy már zsebben érezhetjük a remélt bajnoki pontokat.
Kiütéses siker
A második játékrész elején hamar emberelőnybe kerültek a vendégek, akik még egy elkeseredett próbálkozást indítottak a hátrány csökkentéséért, ám a mieink emberhátrányban is könnyű gólokat tudtak szerezni, s a 34. percben már rászámoltak a békéscsabai játékosokra a hazai szurkolók (23-13). Innentől kezdve már csak az lehetett a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset a továbbra is nagyon taktikusan és szépen játszó dunaújvárosi csapat.
Ugyan a vendégek azért továbbra is próbálkoztak becsülettel, esélyük nem volt arra, hogy nyílttá tegyél az összecsapást, mert hiába jöttek ki előbb szimpla, majd kettős emberfogásra, csapatunkban mindig volt olyan, aki így is gólt tudott szerezni, így a játékrész derekára már a vendégek is beletörődtek a megváltoztathatatlanba (30-20). A meccs utolsó negyed órája már a mieink örömjátékát hozta, s bár a hajrában azért már lankadt a figyelem, Kiss szilárd tanítványai végül nagyon sima, 34-23 arányú győzelemmel indították a rájátszás küzdelmeit, s szép sikerüknek köszönhetően meg is előzték mai vetélytársukat a bajnoki táblázaton.
1. | 2011-04-09 06:18:53 Link Válasz Anna (nem regisztrált felhasználó) Köszönjük,szép volt Csajok!
2. | 2011-04-09 07:20:32 Link Válasz bero (nem regisztrált felhasználó) SZép volt csajok! nagy gratula NEKTEK, Ivettnek gyógyulást!!!!!!!!
3. | 2011-04-09 07:38:41 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szégyen, hogy a városvezetésből senki sem jár mérkőzésekre!Hiába a kocsmában köttetnek a legjobb üzletek, a legjobb mutyik!
4. | 2011-04-09 08:48:53 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Történések.
1)Hathárom riport a Bl-ről.
Az Eto-n van nyomás,hogy a közvélemény várja a cimet?
Nevetséges,hype kérdés.
Egyébként milyen közvélemény? A nagyobbik része nem is látja,csak hallgatja,vazze 2011-ben,mintha 1950 lenne.
Állandóan tudták a győriek hogy ők a kiválasztott(ez a stilusuk,a big face),közbe csináltak egy 6-0-át.
Ez egy félrevezetés=érezzük,hogy idén lehet.
Az lenne gáz,ha egy sportoló nem érezné.
Mások is hisznek magukban.
500 millió megy a fizetésre,igy ebben a lyukas és 80%-ban közepes csapatokat kitévő bl mezőnyben jó hogy elől szerepelnek.
Három ellenfelük volt,van.A Valcea,amely kidölt sérülésekben,Podgo és a Larvik.
A spanyolok teher nélkülése még lutri,hogy merre csapodik.
Egyéni akció,az Audi meghivta őket egy sörre,ha bl-t nyernek 2013-ig.
Ennyi a magyar kézinek a köze.
ezt már tegnap leirtam.
5. | 2011-04-09 09:02:50 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 2)Szégyen ez a média.A kézi össze-vissza,mint egy bűvész,úgy tünteti el a média a kézit.Hol az nb1 rájátszása?
A Loki-Fradi az év meccse.
Ha a Loki nem él a Népligeti breakkel(tenisznyelven elvette),akkor pancser.
Még egyszer nem fog nyerni a Népligetben.
Úgy lenézik a vásárlót,hogy ez már banánköztársaság szint.Sehol,még US is a néző az első.
Kivazzott Upc-in miért nincs Digisport?
Az meg röhög,nem jöttetek át,nincs Larvik-Podgo se ha-ha ha
Ez csak MO-n van,ez a fajta megközelités.
Nem értik,hogy nem az lényeg,hogy igy is mennyien látják,hanem hogy a nagyobbik fele nem.
Ugy tudom még mindig a UPC vezet pár %-al a szolgáltatók közül.
De tegyük fel ha megelőzi a Digi a Upc-ét,mondjuk egy 1%-al(szerintem nem változik már a helyzet,az utolsó puskaporuk a női bl volt),akkor mi van?
kretének nem fogják fel,akkor sem látja a fele.
Mindig lesz egy hatalmas tömeg amely bebukja ezt a politikát,a kézi meg a feledésbe megy.
Úgy is 9.10.dik.(válogatott)
A Győr meg egy agyonlégió,3-4 embere aki a gépezet,bőven határon túli.
Többségnél teletext szint már a GYőr,hogy mikor hivja meg az Audi őket egy sörre.
Tönkre tették a magyar kézit.(erről leirtam tegnap)
6. | 2011-04-09 09:07:58 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 3)Hol a középház izgalmas küzdelme?
Az 5 milliós net bázison.
Jó,de az nem sportközvetités.
Hihetetlen ez az Újváros,mikor már egyesek beirják 8.dikra,igy kezd.
Boki,NAgy sincs.
Erről beszéltem.A kapus(Vig bekezdte a rájátszást,csak igy tovább)tehát a kapus nyitja meg a védelem lélektanát és nem forditva.
Amikor volt pénz,gyorsan mindent megcsinált a magyar kéziért is.
Amikor nincs sok pénz,akkor is meg lep bárkit és a középház izgi figurája.
Megérdemlik a befektzetéseket.
7. | 2011-04-09 14:28:38 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) lassan már csak sport van a címoldalon? kezd unalmas lenniiii
8. | 2011-04-09 18:05:28 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 2011. április 9. (szombat) - Erhard
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró Programajánló
Sajtóreggeli: sajtóközlemény
ez egy hír típusú tartalom
Ehhez képest én ezt látom most a nyitólapon:
"április 8., péntek 11:05
Sajtóreggeli: sajtóközlemény
Több orgánum, köztük a Dunaújváros Online is hiányzott a városvezetés hagyományteremtő szándékkal szervezett tegnapi sajtóreggelijéről. Betűhív közleményünk viszont van – összesen kettő kiegészítő mondattal. tovább
Munkaerőpiac: lassan, de javul
április 7., csütörtök 17:10
Munkaerőpiac: lassan, de javul
Szinte minden mutató tekintetében lassú javulás tapasztalható a régió és a megye foglalkoztatási helyzetének elemzésekor, áll a DO-hoz eljuttatott, a friss, februári adatokat tartalmazó összegzésben. Helyi szinten nem ennyire rózsás. tovább
Bánki: sikeres döntő idén is
április 6., szerda 17:36
Bánki: sikeres döntő idén is
Az elmúlt évek tradícióját folytatva a Bánki középiskola adott otthont a CAD-CAM informatikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőinek: a megméretés szokás szerint kiélezett küzdelmet hozott - két kategóriában is! tovább
Közlekedés: utasjogok – mindenkinek!
április 5., kedd 15:30
Közlekedés: utasjogok – mindenkinek!
Nagyszabású, az egész kontinensre kiterjedő kampányt kezdett az Európai Bizottság az utasok, utazók tájékoztatására: a honi tájékoztatási programba honlapunk is bekapcsolódott. Jogkövetés a DO-n. tovább
Sajtóreggeli: sajtóközleményMunkaerőpiac: lassan, de javulBánki: sikeres döntő idén isKözlekedés: utasjogok – mindenkinek!"
9. | 2011-04-09 18:06:58 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok a győzelemhez!
Szép volt csajok!
10. | 2011-04-10 09:05:12 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) A Győr tönkre tette a magyar kézit.Miért?
Mert közel 10 év alatt csinált egy 6-0-át!
Eközben a sok játékost átfutatott,a légiós találataival(erejével) meg úgy szétbombázták az nb1-et és olyan hosszú ideig,mint a ww2-ban a németek Londont.
Összegzés:Minél jobban elhúzta a nemtezközi katarzisát,annál jobban perzselte meg a magyar kézilabdát.
Ma már az Audi főerejére csatlakozó szponzorhaddal(600 millió)!megveszik! a bl-t=ennyi értéke lesz.
Miért lenne más.Miért profitálna belőle a kézi?
1)3-4 nélkülözhetetlen embere a Győrnek,légiós.más válogatott.
2)Több válogatott,már feljött a 25-ös játékos keretében.Ők attól nem fognak visszafejlődni,ha az Eto megnyeri a bl-t.
3)Hiába jönnek futball csapatokkal.Olaszország vb bajnok.Spanyolország eb,vb. stb
Női kézi:Oroszok vb,Dánok 3-szoros olimpia bajnok.
A kézijük teljes volt válogatott szinten is.
4)Meggyőzik a szponzorokat hogy érdemes a kézibe fektetni?
Ki az aki ezt magától nem tudja.
Világosan látszik,hogy ez egy egyéni városi akció.
Megveszik,aztán este lesz,majd reggel..