2013. május 23. (csütörtök) - Dezső
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Hírek

2011. május 23. (hétfő) 12:22

Kolláth György az új alkotmányról

Ami az alkotmányból kimaradt, avagy a 22-es csapdája: dr. Kolláth György alkotmányjogász, az ELTE címzetes oktatója vendégeskedik kedden Dunaújvárosban – és fejti ki álláspontját az új alaptörvényről. Kérdezni is lehet – online is!
Állást foglal az alaptörvénytől
Állást foglal az alaptörvénytől
Nyílt lakossági fórumot szervez Kismoni László önkormányzati képviselő az új alaptörvényről május 24-én, kedden délután. A fórum vendége dr. Kolláth György alkotmányjogász, az ELTE címzetes egyetemi docense lesz: a neves előadó Ami az Alkotmányból kimaradt, avagy a 22-es csapdája címmel fejti ki álláspontját az alaptörvénytől. A fórum tervezett színhelye a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) nagyterme lesz a Latinovits utca 10. alatt, a Vállalkozók Házában.
Az előadótól kérdezni is lehet – ráadásul nem csak helyben: a fórum szervezője arról tájékoztatta a DO-t, hogy az e-mail postafiókjába érkező kérdéseket még az esemény előtt tolmácsolják az alkotmányjog szakértőjének.
Az előadáson szeretettel várnak és látnak mindenkit – méghozzá kedden délután öt órától a kamarában.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2011-05-23 17:32:54 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Ez az egész ügy egy kib@szott nagy levegőlapátolás. Kolláth urat komolyan sem kéne venni, nem még vitába szállni vele. Mindent a gyakorlat dönt el.
Ha az új alkotmányban az van írva, hogy 2012 jan. 1-jétől váltja fel a régit, akkor is fel fogja váltani, ha az összes alkotmányjogászunk tökön szúrja magát.

2. | 2011-05-23 20:50:56 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Minden jogász élete nagy pillanata, amikor betoldhat egy vesszőt valahová, teljes életműve megkoronázásaként. Csak azért törekszik rá, mert alapjáraton a mások által, jóval korábban leírtak visszaöklendezésére van csak programozva.
Nem egy innovatív foglalatosság, például a szőlőmetszéshez képest.
Akkor ki is itt a paraszt?
Kolláth úr, a nagy ATV-s média celeb után egy nap majd RTL VV Szandika is fel fogja fedezni, hogy miylen egyszerü dolog manifeszt grafomániás megmondónak felcsapni, aztán majd ö fogja hinni magáról, hogy neki mindenbe bele kell pofiznia. 2 válasz

3. | 2011-05-23 23:13:05 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-05-23 20:50:56 Szeretnél te olyan képzett lenni, mint ő... 1 válasz

4. | 2011-05-24 07:10:53 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-05-23 20:50:56 Hogy kinek van igaza, eldönti majd, hogy mennyien lesznek a fórumon. Pedig a FIDESZ mindent megtett, hogy ellehetetlenítse Kismoni programját. Ide jutottunk. 1 válasz

5. | 2011-05-24 08:49:50 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-05-23 23:13:05 Olyan képzett igen, de a többiről inkább lemondanék....:)

6. | 2011-05-24 08:50:54 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-05-24 07:10:53 Nnnna, mondj egy példát, hogy mivel akarta ellehetetleníteni Kismóni programját már megint ez a csúnya Fidesz!? 2 válasz

7. | 2011-05-24 10:25:10 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-05-24 08:50:54 Baromarcú Te! Kismoni így írja a nevét, tudhatnád, 13 éve van a politikában. 1 válasz

8. | 2011-05-24 10:50:05 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-05-24 08:50:54 Gyere el délután és ott elmondja a Monyó, megtudhatod.

9. | 2011-05-24 11:35:02 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Kolláth baja, hogy az ő közreműködése maradt ki az alkotmányból. Nem is értem miért futtatják egyesek ezt a hablityoló okostojást? Feliratozzák is a beszédét? 1 válasz

10. | 2011-05-24 14:02:37 Link Válasz Kismoni László (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-05-24 11:35:02 Dr. Kolláth Györggyel együtt minden érdeklődőt tisztelettel várunk a rendezvényen. Igyekezni! Teltházas! 1 válasz

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Autóklub mögött Dunaújvárosban jó...

Autóklub mögött Dunaújvárosban jó...(kínál) Aknás, jó állapotban lévő fűtött garázs Dunaújváros központjában, Autóklub mögött eladó. Tel.:... tovább

Összes hirdetés: 2228 db

Apró

X-BOX

Vegyes | Kínál

X-BOX

Összes hirdetés: 64 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.