2011. június 5. (vasárnap) 17:37
A kultúra városa: gyűlnek szépen


Sikeres start (Györfi Zsolt felvétele)
Amint arról hasábjainkon is beszámoltunk, öt kategóriában hirdetett pályázatot a Dunaújváros - a kultúra városa programsorozatához kapcsolódva a Kortárs Művészeti Intézet (KMI).
Sikeres start
A vizuális kultúra és a kortárs művészet, valamint a lokálpatrióta alapok metszéspontjába került kezdeményezés nem váratlan, de örömteli szép sikert hozott: az akció Facebook-felületére sorra-rednre kerülnek fel a jobbnál jobb és szebbnél szebb művek.
A siker egyik igazolása, hogy ma délutánra elkészült a felhívás nyomán beérkezett alkotások első két válogatása is – természetesen ezek is a nagy közösségi portálon tekinthetők meg, hiszen a KMI direkt e platformra optimalizálva hirdette meg pályázatát.
Az állományok természetesen ezen összeállításból is elérhetők – akár a jelzett képekre, akár a beszámoló kedvcsináló végén lévő linkekre kattintva.
Még várják – június 15-ig
Amint az a DO-n is megjelent felhívásban is olvasható, a képeket egészen június 15-ig várják; a pályázók köre a lehető legtágabb - korhatár, előképezettség és lakóhely megkötése nélkül bárki pályázhat, akit érdekel Dunaújváros kultúrája, a város és a kultúra viszonya, a kultúra jelene és jövője városunkba.

Anda Fábián felvétele – katt a képre az első kollekcióért!
A pályázatokat a KMI központi e-mail címén "gyűjtik" - fontos feltétel, hogy a tárgyüzenetben fel kell tüntetni a pályázat címét: "A kultúra városa". Még ennél is egyszerűbb módja lehet a részvételnek, ha az alkotó maga teszi fel művét a "Dunaújváros - A kultúra városa" Facebook oldal üzenőfalára.
Figyelem, fontos: a pályázó nevét, életkorát és e-mail elérhetőségét kötelező megadni!
Kategóriák, további részletek, díjak a kapcsolt felhívásban – de a DO-bónuszt nagy tisztelettel újra kiemelnénk: a médiatámogatói szerepvállalás mellett honlapunk extra meglepetéssel készül, ugyanis a legjobb alkotásokból – a végeredménytől függetlenül – szubjektív válogatást közlünk alkalmi webgalériánkban.

Nagy péter felvétele – katt a képre a második sorozatért!
A pályázat eredményhirdetésére és díjátadó ünnepségére a Múzeumok éjszakáján rendezendő nagy közös kulturális dzsembori keretében kerül sor június 18-án – egészen pontosan este nyolckor a KMI előtti füves területen. Az est során a beérkezett pályaműveket a pengefalra vetítik – hadd lássa mindenki a kultúra városát!
Update: még meg sem állt a klaviatúránk, máris itt a harmadik felvonás - a képre kattintva mindenki elérheti a pályázat legfrissebb kollekcióját. Minden más változatlan: pályázzatok, pályázzanak!

Orosz Tamás felvétele - katt a képre a harmadikért!
Kapcsolódó cikk:
Felhívás fotókra a DO-n
Kapcsolódó melléklet:
„Dunaújváros kultúrája” kategória
„Dunaújváros köztéri szobrai” kategória
A „galambos” szobor kategória
„Dunaújváros a színes város” kategória
A jövő kultúrája – a kultúra jövője Dunaújvárosba
Kapcsolódó link:
Dunaújváros – a kultúra városa
Kortárs Művészeti Intézet
(A DO a fotópályázat és a rendezvénysorozat médiatámogatójaként veszi ki részét a program népszerűsítéséből!)
Belvárosban 1+3 félszobás lakás...
(kínál) Jó állapotú lakás eladó műanyag nyílászárókkal, redőnyökkel. Elektromos vezeték, radiátorok cserélve... 
Összes hirdetés: 2249 db
Összes hirdetés: 69 db
|
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Munkavédelem, tűzvédelem
Tűzvédelem |
Összes cég: 1014 db
1. | 2011-06-05 22:46:53 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Jééé, Dunaújvárosban nem csak motorcsónakverseny szokott lenni, hanem van olyan is hogy kultúra? Hihetetlen... 1 válasz
2. | 2011-06-06 08:25:46 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-05 22:46:53 Volt.
Béláim elintézték.
Kipipálva.
3. | 2011-06-06 20:42:32 Link Válasz Kuruczg (nem regisztrált felhasználó) Kultúra még van, csak pénz nincs rá.
4. | 2011-06-07 08:01:56 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nekem tetszik az elgondolás, mert így is látszik hogy ugyan kultúra nem sok maradt miután az utolsó előtti köztéri programot is megszüntettük pénzhiányra hivatkozva, de azért a semmit jól el lehet adni.
Pedig most lenne itt az ideje a jó kis nyári buliknak. 1 válasz
5. | 2011-06-07 16:44:39 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-07 08:01:56 Ha észre vetted volna, ez a pályázat pont arról szól, hogy bemutassa azt, hogy eddig volt kultúra, ezután meg nem lesz. Ez egy utolsó segélykiáltása a városi intézeteknek, mielőtt elnémítják őket...