2013. május 23. (csütörtök) - Dezső
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2011. június 7. (kedd) 17:35

Bűnügyi krónika: net helyett fosztogatás

Bűnügyi krónika: net helyett fosztogatás

Két tinilányt gyanúsítanak a dunaújvárosi nyomozók azzal, hogy a hétvégén bemásztak a mezőfalvi iskola könyvtárának ablakán, ahonnan egy fiókban megtalált pénzzel távoztak. A rendőrök gyanítják, hogy a lányok pénteken hagyták nyitva a könyvtár ablakát, hogy a hétvégén be tudjanak menni – netezni.
Tinilányok fosztották ki a mezőfalvi általános iskola könyvtárát – na nem olvasnivalót, hanem egy fiókban megtalált pénzt vittek magukkal, derül ki a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának honlapunkhoz eljuttatott tájékoztatójából.
R. Szabó Ágnes szóvivő részletes jelentése szerint a helyi körzeti megbízott hétfőn délelőtt értesült a településen történt lopásról: az akkor még ismeretlen tettesek egy ablakon át jutottak az iskola épületébe, és a könyvtárból ötvenezer forint készpénzt vittek el. Az épületen nem találták rongálási nyomokat, gyanították, hogy a hívatlan látogatók egy földszinti ablakon jutottak be, ami a könyvtárhoz vezetett.  
A körzeti megbízott adatgyűjtése során két tinilányhoz jutott el, akikről kiderült, hogy amúgy nem engedhetik meg maguknak, de a hétvégén néhány ezrest költöttek el egy helyi sörözőben, mi több, még másoknak is fizettek. Kihallgatásuk során többször ellentmondásba keveredtek, ráadásul történetükben két, általuk ismert fiú is szerepelt, akik végül kulcsfigurákból mellékszereplőivé váltak az ügynek. A lányok vallomása nyomán a nyomozók elképzelése az, hogy a tinik pénteken internetezni mentek a könyvtárba, de mivel kevesellték a záróra miatt rendelkezésükre álló időt, úgy döntöttek, még "beugranak" a hét végén. Kinyitották az egyik ablakot – amit később sem zárt be senki –, és vélhetően szombaton este odaruccantak. Az eljárás eddigi adatai szerint a két fiúval menet közben találkoztak, miután már egyszer bent jártak az épületben és magukhoz vettek némi pénzt.  Később a lányok még egyszer visszamentek, valószínű a maradék pénzt vették magukhoz. Pechjükre azonban többeknek feltűnt, ahogy a sörözőben költekeztek.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói tovább folytatják a lopás ügyében indított büntetőeljárást, amely során a még fennálló ellentmondásokat is igyekeznek feloldani; a két fiatalkorú lány a gyanúsítás terhe mellett szabadlábon védekezik, tudatta a DO-val a rendőrségi referens.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2011-06-07 17:46:30 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Racsos sutit nekik!!! 1 válasz

2. | 2011-06-07 19:23:02 Link Válasz B.Barna (nem regisztrált felhasználó) Nagyon rossz befektetésnek bizonyult a söröző!

3. | 2011-06-07 20:53:10 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-07 17:46:30 LOL!

4. | 2011-06-08 10:21:57 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) svédek lehettek...esetleg eszkimók... 1 válasz

5. | 2011-06-08 11:47:09 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-06-08 10:21:57 És ha fehér így is úgy is gáz.

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Luxus házat keresek!!

Luxus házat keresek!!(keres) Kiadó luxus házat keresek, min.egy évre. Ha az ingatlan állapota elvárásunknak megfelelő, a bérleti díj... tovább

Összes hirdetés: 2227 db

Apró

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.