2011. július 20. (szerda) 09:47
A középmezőny alját érte el a mögötte hagyott bajnoki szezonban a DVSI U17-es, illetve U19-es labdarúgó együttese. Évadot értékelő sorozatunk mai részében a csapatok edzői számolnak be tapasztalataikról.
A sportiskola évadértékelő sorozatának újabb epizódjából a labdarúgók sem maradhatnak ki, akik négy korosztály küzdelmeiből vették ki részüket. Ezúttal a DVSI U17-es, illetve U19-es gárdáit vesszük górcső alá, melyek a másodosztályú bajnokság középső csoportjában szerepeltek, s végeztek a középmezőny aljában.
Sok tapasztalat
A sportiskola U17-es gárdája annak ellenére elérte a kitűzött célokat, hogy "csak" a tizedik helyen fejezte be a bajnokságot. Horváth Csaba edző elmondása szerint végig nagy létszámmal tudott dolgozni a mögöttük hagyott idényben, ám a képességek közötti különbségből adódtak problémák. Mint ahogy abból is, hogy a csapat többsége vevő volt a közös munkára, ám voltak olyanok is, akik csak időtöltésnek, bohóckodásnak vették a gyakorlásokat. A bajnokságban végül a tizedik helyet szerezte meg az együttes, ami – tekintve a csoportban szereplő akadémiai csapatok számát – reális eredménynek számít.
Erős, jó bajnokságot teljesítettek a gárda tagjai, melyeken sok tapasztalatot sikerült szerezni, s az ellenfelek nagy részének méltó ellenfelei voltak. A csapat szakmai vezetője szerint, bebizonyosodott, hogy ha egymásban bízva, motiváltan és fegyelmezetten játszottak tanítványai, akkor bárkit legyőzhettek, ám ha az egyéni játékot helyezték előtérbe, úgy siker nélkül kellett levonulniuk a pályáról. A csapatnak komoly értékei is voltak az idényben: Makó Bence, Bíró Tamás, Kuti András, Kaszala Tamás és Sziládi Roland éves teljesítménye is megsüvegelendő, áll Horváth Csaba év végi értékelőjében.
Harminc meccs, harminchárom pont
A DVSI U19-es együttese a tizenharmadik helyen fejezte be a bajnokságot úgy, hogy harminc lejátszott mérkőzéséből kilenc győzelmet aratott, s hat döntetlen mellett tizenöt alkalommal volt kénytelen vereséggel levonulni a pályáról. A korosztály küzdelmeiben ez is reális eredménynek számított, olvashatjuk Lieszkovszky József edző értékelésében, melyből kiderült még, hogy a csapat házi gólkirálya Benke Viktor volt, aki tíz alkalommal talált be az ellenfelek kapujába.
Az U19-es csapat tagjai: Balogh Martin, Benke Viktor, Berkes Zsolt, Bíró Ferenc, Borbély Sándor, Boronyai Róbert, Cseresznyés Lajos, Hodula Krisztián, Marosi Tamás, Mazán Balázs, Németh Tamás, Pető Tamás, Szabó Csaba, Topp Attila, Ürmös Tamás, Ürmös Zoltán. Edző: Lieszkovszky József.
Nincsenek hozzászólások