2011. augusztus 25. (csütörtök) 12:24
Újabb edzőmérkőzését már nem tudta megnyerni a Dunaújvárosi NKS női kézilabda együttese. Ferlingék szerdán délután Vácra látogattak, ahol csak negyed óráig volt esélyük a sikerre.
A Kiskunhalas elleni kettős győzelem után sem pihentek a Dunaújvárosi NKS kézilabdázói, hiszen mindössze egynapi szusszanást követően már újra edzőmérkőzésen kellett bizonyítaniuk, ezúttal a váci csapat otthonában.
A találkozó elején úgy tűnt, hogy nem veszített lendületéből Gulyás István együttese, mely többször is magához tudta ragadni a vezetést sőt, volt olyan időszaka a félidőnek, mikor három találattal is jobban álltak Ferlingék a házigazdáknál (7-10). A folytatásban viszont alaposan beleerősített a váci gárda, mely a játékrész derekától előbb az irányítást, majd a vezetést is átvette, s a félidei szünetre már ötgólos előnnyel vonulhatott (17-12).
A térfélcserét követően sem csökkent a házigazdák lendülete, míg a mieinken egyre inkább kiütközött az elmúlt mérkőzések fáradtsága, így a vendéglátók könnyedén növelték vezetésüket, s tíz, majd tizenkét góllal is vezettek már. A mérkőzés hajrájában már mindkét vezetőedző sokat cserélt, s lehetőséget kapott a játékra mindenki: ekkor sikerült feljebb zárkózni, s megfelezni a két csapat köztikülönbséget, ám a "pontszerzésre" ezúttal nem volt esély (35-29). Csapatunkból ezúttal Jókai Nóra volt a legeredményesebb hat találattal, őt a négy gólig jutó Erdősi Ildikó, valamint a háromgólos Ferling Bernadett követte a sorban.
1. | 2011-08-25 13:18:57 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) A váciak jelenleg olyan csapat, akik ellen reális esélyünk lehet, ha a csapatunk jó formában, pihenten játszik.
Ezért hasznos volt ez a meccs, még a vereség ellenére is.
Az is helyes, hogy - vállalva a szerényebb eredményt - az edző mindenkinek lehetőséget ad. Fontos lesz, hogy minden csapattag megszerezze a kellő meccs-rutint, mire elkezdődik a bajnokság.
2. | 2011-08-25 13:23:17 Link Válasz etopasi (nem regisztrált felhasználó) HA! HA! HA! HAHA!!HA!
3. | 2011-08-25 14:04:35 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) van is mit röhögni - kinodban, ha etos vagy
6-0
4. | 2011-08-26 04:43:07 Link Válasz Anna (nem regisztrált felhasználó) Nagyon fontos a játéklehetőség,erre vannak többek között ezek a meccsek.Sajnos nem volt módomban látni,de nyilván az edző és a csapat most ismerkedik,Jó munkát! 1 válasz
5. | 2011-08-26 08:16:28 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Anna @ 2011-08-26 04:43:07 Láttam mindkét csapatot. Jelenleg még lemaradásban vagyunk, az edzőváltások miatt, de játékosanyagban nem maradunk el a Váctól. Ráadásul nekik nincs egy olyan klasszisuk, mint nekünk Detti.
6. | 2011-08-26 08:19:57 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Csinálok még a fórumokról egy véleményezést(sokszor le offoltak "fizikával,kémiával" stb,igy jogom van)
mert utána nem leszek..
1)Én azért fejezem be,mert már sokszor,sokszor összefoglaltam.A kézi terelőket mindig kiröhögtem.
Itt majd,ne azt nézd,ki mit ir magáról,ha nem azt,hogy mit ir a kéziről.(vagy hogy reagál a meccsekre)
Gondolom mindenki hallott a beépülésekről(by Donnie Brasco),a kegyes hazugságról stb.
Bárki csinálhatja a feszültséget,akár még a regisztrációs rendszerekben is.Meg vannak a több névvel vezénylők(olykor fizetve vannak a jó retorika mixelők,ami plusz motiváció az eszközök bevetésére)igy a népharag,népünnepély kotyvasztás is elérhető.
Aztán létezik az emberi elmében,az emberek egymáshoz vonzása.A tömeg odatartja a tűzet a támadó állathoz stb
Csak hogy ez a történelem során is sokszor megbüntette a fajt.Mert sokszor nem egyenlő az igazsággal az,hogy hányan mondják.
pl hiába fogták meg egymás kezét a többségben lévő győri véleményezők,és a vadállatokat távol akarták tartani,mivel amiről beszéltek,az egy nagy s.zar volt.
lásd hova jutott kézi.
Az emberi elme a saját igazának megszerzéséhez mindenre képes.És a net a korunk álarcos bálja,ahol ki villanhat egy Brutus penge is.
Nekem nem kellett csalni,és egy mezei(nem fizetett)véleményező voltam.Miért nem kellett csalni?
Mert ömlenek a tények az Újváros mellett.!minden klub ki irást megnyert!
Ellenben egyes győriek nem véletlenül lopkodtak nicket és álltak szinésznek.Ez több emberrel megtörtént.
Aztán az sem véletlen hogy mindig a rózsaszin fos a lényegük.
folyt.
7. | 2011-08-26 08:35:38 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Én azt javaslom(főleg itt,ahol tényleg a vélemény az egyetlen jelzés a be irt személy felől)hogy fölösleges avval foglalkozni(ki milyen szimpatizáns,ki mikor jelenik meg stb)
Akik egybenézik a Dferr történetét és elismerik,azok a felvett kérdéseket válaszolják meg.
Akár egy tehén is jöhet búúú-val,annak is jó érvvel kell válaszolni:)
Végül is erre van a fórum.Egy kötél húzás effekt minden véleményezőnek.Ha nyer a csapata,akkor pihenhet.Ha veszit,akkor a kötelet meg kell tartania,és akár össze-vissza beszélnie:)
De ezt csinálta a győri véleményezők többsége,és evvel kézen fogva sétáltak be a 6-0-ás épületbe?
Pontosan.
De az Újváros mindent nyert,és most olyan helyen van,ahol érdemileg is hatásos megvédeni.
Ahol nincsen semmi,és csak szégyen arányok(6-0),ott végzetes arról beszélni,hogy minden rózsaszin fos.Az elmúlt években igy volt.
Ellenben,ahol minden rendben volt(10 év főszerep),de után a szikla szélére sodródtak,ott érdemes alá dúcolni.
Vagyis:A Győr több kritikát érdemel,hogy változás legyen.Az Újváros viszont több dicséretet,hogy elkerüljön a szikláról.Szerintem ez a lélektan.
8. | 2011-08-26 08:53:20 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 2)Hogy egyesek mennyire nem a lényeget nézték,azt ez történet és játék fogja megmutatni.
Jó poén lesz.
Friss:!A vasálarcos king tesóm megy a héndbólra!
Mint a cápáknál,úgy rohannak ki a partra egyes győriek a a vizi pisztolyukért.A bee 24 órás szolgálatba fog ülni,lemondva a forró Balatont.
Elszabadul a gyanakvás,növekedik a megfelelő helyesirása az oldalnak.Mivel senki nem akar king gyanús lenni.A kingről sokat fognak beszélni,ha felüt valakitől a "ez ő volt" paranoia.
Közbe én fekszem a tengerparton és arra gondolok,a 7 éves véleményezésem alatt,sokszor igazam lett.
A jővő az meg már a jővő.
Akik elhiszik,hogy a győri vadász rákapcsol,azok paranoiázannak,és ajánlják nekem a valamikori bl győzelmet.
Akik nem elmebetegek és látják a kézilabdát(esetleg másként is),azok higyjék el,hogy nem irok már sehova.
Nekem lett igazam,mert ez a téma nem a bl győzelemről szól.Amit az EU főzsoldosai megcsinálhatnak,bár a köv szezonban még mindig izgalmasak a játékos contract eloszlások.
Ha nem a magyar válogatott kiválasztódásainak egyoldalúságáról és a nemzetközi kinlódásuk okairól,!!!és a már gyökeret vert hatásairól szóltam!!.Ebben lett igazam.
Az Újvárosról le irtam.
Világos és korrekt a zárás,igy látom.
9. | 2011-08-26 09:06:01 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) az előzőben
a győri egyoldalú magyar kiválasztódás fölösleges túlkapásairól,a Győr nemzetközi kinlódásainak okairól,!és a már gyökeret vert hatásairól! szóltam.
igazam lett.
Kikaptak Vácon?
és?
Újvárosban a mezőny 80% ellen lehet keresni való.
idegenben mi lesz,azt a GOd sem tudja.
Bent maradás megcsinálható,de az izgalmas nb1 szerep is(7-9)
7-9: remek szereplés
5-6: bravúr,szenzáció.
10. | 2011-08-26 22:27:07 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Bajnokok leszünk SZERINTEM!
:)