2013. május 21. (kedd) - Konstantin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2011. október 16. (vasárnap) 18:56

Kézilabda: vereség a hibák ára

Nem játszott jól, ráadásul a kulcspillanatokban sokat hibázott, így végül hétgólos, 36-29 arányú vereséget szenvedett az Alcoa elleni megyei rangadón a Dunaújvárosi NKS női kézilabda csapata.

Alcoa FKC – Dunaújvárosi NKS
36-29 (19-13)

DNKS: Víg, Gera 6, Jókai 4, Gáspár 1, Takács D. 3, Ferling 6, Erdősi 3. Csere: Pisák (kapus), Gerstmár R. 3, Sári 2, Berta N., Takács F. 1, Sánta, Hosszu. Edző: Gulyás István.

Komoly találkozó várt ma délután a Dunaújvárosi NKS női kézilabda csapatára, mely megyei rangadóval, a székesfehérvári Alcoa elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket.
A találkozó előtt Gulyás István vezetőedző abban bízott, hogy támadásban és védekezésben is sikerült a Békéscsabán nyújtott szinten tartania tanítványait a háromhetes bajnoki szünetben. A kezdés sajnos nem ezt támasztotta alá, hiszen a hazaiak pillanatok alatt megléptek a mieinktől, ám hiába a három gyors Alcoa-találat, ahogy átrendezte védekezését együttesünk, hamar sikerült utolérni a vendéglátókat, s még a félidő derekához közeledve is egált mutatott az eredményjelző (7-7). Ekkor azonban tempót váltott a hazai csapat, melyre nem volt ellenszere a mieinknek, így pillanatok alatt két-háromgólos előnyt épített fel az Alcoa, s hiába próbálkoztak bármivel Ferlingék, sem a védekezésük, sem a támadójátékuk nem működött túl jól, így esélyük sem volt a felzárkózásra sőt, a véghajrában tovább robogott a házigazda, mely végül 19-13-as előnnyel vonulhatott a tízperces pihenőre.
A szünetben volt tehát mit megbeszélni az öltözőben, s úgy tűnt, hogy ez hatott is csapatunkra, mely a második felvonást három gyors góllal kezdte, így pillanatok alatt megfelezte tetemesnek tűnő hátrányát (19-16). Innentől kezdve sokáig nem is nagyon változott a két gárda közti különbség, mivel a hazai találatokra rendre érkezett a válasz a túloldalon is, sokáig úgy tűnt, hogy lehet esélye még a pontszerzésre is együttesünknek. A mérkőzés kulcsmomentuma ezt követően következett, hiszen 29-27-nél kétszer is támadhattunk a feljebb zárkózásért, ám nem sikerült gólt szerezni sőt, két gyors indításból a hazaiak tudták növelni előnyüket, s ekkor már eldőlni látszott a mérkőzés (31-27). Főleg úgy, hogy a véghajrára sem sikerült rendezni a sorokat, így a pontosabb, a lerohanásokkal jól gazdálkodó vendéglátók tovább növelték vezetésüket, így összességében megérdemelt, 36-29 arányú győzelmet arattak a megyei rangadón.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2011-10-17 07:45:09 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Mindig jön az utólagos vereséget megmagyarázó duma!
Egy nagy nulla a csapat tudása ez az igazság!
Vácon ruha, sőt meggyőződésem, hogy hazai pályán is vereségek sorozata vár a csapatra!!
Ennyit tudnak, s nem többet!!!!!!!!!! 1 válasz

2. | 2011-10-17 09:05:55 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-17 07:45:09 Na és te mit tettél azért, hogy ne így legyen???

Te meg ennyit sem tudsz. csak szövegelni, fanyalogni, fikázni, semmi mást! miért kell neked kézilabdával foglalkozni? mindenki jobban járna, ha nem tennéd, te is!
vagy mazochista vagy? nyilván az, valamint egy rosszindulatú törpe, akinek semmi sem sikerült még az életben, és itt akarja levezetni a feszültséget!
Hozzál pénzt, hozz játékosokat! Aztán lehet dumálni, addig a nevet: senki!

3. | 2011-10-17 09:22:06 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) RIP! 1 válasz

4. | 2011-10-17 09:39:52 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Le a kalappal az Újváros előtt.Minden feladatnak van szépsége és ereje.Főleg egy olyan helynek,aki már svédasztalt teritett Magyarországnak.Azt a vacsorát,amit MO-nak rendezett,senki nem felejti.
MINDENT NYERT.

erről még irok.
Tehát minden ki irást nyertek,idén is nb1-es tagok.
Viszont megint vékonyra van véve a figura(keret),de volt olyan is,hogy Kocsis hetessel maradtak bent.
De ez jó feladat és lehetne reagálni is a városnak.
Felépitést megérdemlik.

Jelenleg.
-Ha a kapus poszt jó lesz,a csapat a 9-10.diken befér.
Otthon jónak kell lenni.
-A 8.dik hely csoda lenne.

Sok sikert Újvárosi kézi,akadémia.Más témákról a múltkori topikban már lezártam.

5. | 2011-10-17 09:42:17 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-17 09:22:06 Nyugodj már békében, te szerencsétlen! uncsi vagy és egy nagy 0!

6. | 2011-10-17 10:04:53 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Ki elemzem a csapatot.
Detti(ballővő)-Gerstmár(irányit és fantasztikus lesz,ami benne van)-Jókai vagy Gabó kimegy a jobb oldalra.De ha az előbb emlitettek nem képessek itt lélegezni,akkor a Detti a jolly.Ő az oroszok ellen jobb oldalon volt,és nem zavarodott meg.Detti lényege inkább az,hogy fent van és támadásban terel vagy gólt lő.

Jól látjuk.Vétek itt cserélgetni.
Gáspár-Gertsmár-Detti.Ezt a 3 embert kell gerendává tenni.

Gertsmár elindul a Detti játéka felé,a Vig feltűnne és vannak több helyen kezdő,felelőséget kapó tehetségek(szélek).

Tehát érzek egy simán bent maradó játékerőt,amely a Halast és Szekszárdot le előzi.
Ez az alap feladat.
A több csapat talán picivel masszivabb(légiósok is),és hogy belebeszélték a fejükbe,hogy az Újváros s.zar.

Összegzés:
1)Ennek a csapatnak a vezérévé a Gertsmár Renit tenném,a két mentorral a kezdőbe.Két mentorunk,nem akar már vezér lenni(aki minden cikket elfoglal),ők már Újvárost akarják bent tartani.Rutinos rókák.

2)Jelenleg nincs idő(minden héten kieséssel szórakoznak velük) arra hogy versenyeztessük a kapusokat.
Dönteni kell,itt most a régi rendszert ajánlom.Ahol volt vezető kapus.evvel azt akarom mondani,minél tovább huzódik hogy melyik kapus tud többet tenni Újváros bent maradásáért,annál rosszabb lesz.
Ezt az állóhelyzetet érzem.
Valaki mutasson többet.

3)Szóval bentmaradásra képes a keret.Gertsmár tehetsége és kapusposzt.erre megindulnak a fiatalok is.
Egy középső légióssal pedig,akár a 7-8-dik hely is lehetne.

7. | 2011-10-17 11:19:18 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Na Antal, most akkor jöhet a Győr elemzés, ennél a cikknél még úgy sincs!

8. | 2011-10-17 11:23:59 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gondoljunk bele,pl a Vác mit csinál.
Nem igazán oda való a kerete,ahol most van.Több csapatnak,szélesebb,ismertebb nevei vannak,és akár válogatottjai.(kapusai)
De az ország légiós védője Vácon.és elképesztő ez a Tápai,milyen vezér tipusú.Kinyilik ebben a szerepben,ez már nekem olyan világos,mint a nap(2005 cornexi,2011 Vác).
eltaposta MO a nem győrieket,ő egy ügyvédi helyzetben adú ász példa.

Na,most Újvárosban még a Detti és Gabó is van.
Ha a Gertsmár elkapná azt amit a Tápai művel a saját keretével,akkor Újváros emelkedne.

Szóval az Újváros,ha most el is mélázott a sok pihenőben,azért otthon,a mezőny 80%-a ellen van esélye.
Idegenbe pedig egy szélesebb Csabát fogott,ez jelzi,ott is kell neki a pont(pontok)
Hosszú a szezon(rájátszásos),és lehet reagálni is.

Válogatottről,bl-ről leirtam egy előző topikban.Ott komoly a mezőny.A hétvégi bl eredmények is bizonyitják(pokoli a döntőre a Valcea,Larvik teljesen stb stb)A Kek fokkal jobb.

9. | 2011-10-17 11:27:21 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) majomparádé a 7-es.semmi köze a kézihez.
válogatott és bl elemzés,másik topikban lezárva.vége.

Újvárosról azért elemeztem,mert a 9-dik hely elvárható,de labilisnak érzetem őket.
Egy középső védő légióssal meg hátradőlve épitkezés.
Megérdemli a klub a fel épitést.


10. | 2011-10-17 11:34:28 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Összegezve:jelenleg,ha ki lesz hozva mindenkiből,a 9-dik hely a keret(nálam),max a 10-ig.Középház a mostani kerettel fantasztikus munka lenne,de az a baj,hogy ezt az ellenfelek is tudják(elvetült a fejekbe),és igy még jobbak,ha az Újváros jön.
De nem félteném Újvárost sem.Otthon még mutatni kell valamit.
Mondjuk egy középső légiós védővel,izgalom mentes bent maradást garantálnám.
de a lényeg,hogy közbe a város és a klub emelet,meg inditsa a gazdasági fejlődést.
megérdemli.

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Eladó kétszobás lakás

Eladó kétszobás lakás(kínál) Eladó egy 2 szobás panel lakás szigetelt épületben, új nyílászárókkal, egyedi fűtés elszámolással.... tovább

Összes hirdetés: 2242 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.