2011. október 16. (vasárnap) 18:56
Nem játszott jól, ráadásul a kulcspillanatokban sokat hibázott, így végül hétgólos, 36-29 arányú vereséget szenvedett az Alcoa elleni megyei rangadón a Dunaújvárosi NKS női kézilabda csapata.
Alcoa FKC – Dunaújvárosi NKS
36-29 (19-13)
DNKS: Víg, Gera 6, Jókai 4, Gáspár 1, Takács D. 3, Ferling 6, Erdősi 3. Csere: Pisák (kapus), Gerstmár R. 3, Sári 2, Berta N., Takács F. 1, Sánta, Hosszu. Edző: Gulyás István.
Komoly találkozó várt ma délután a Dunaújvárosi NKS női kézilabda csapatára, mely megyei rangadóval, a székesfehérvári Alcoa elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket.
A találkozó előtt Gulyás István vezetőedző abban bízott, hogy támadásban és védekezésben is sikerült a Békéscsabán nyújtott szinten tartania tanítványait a háromhetes bajnoki szünetben. A kezdés sajnos nem ezt támasztotta alá, hiszen a hazaiak pillanatok alatt megléptek a mieinktől, ám hiába a három gyors Alcoa-találat, ahogy átrendezte védekezését együttesünk, hamar sikerült utolérni a vendéglátókat, s még a félidő derekához közeledve is egált mutatott az eredményjelző (7-7). Ekkor azonban tempót váltott a hazai csapat, melyre nem volt ellenszere a mieinknek, így pillanatok alatt két-háromgólos előnyt épített fel az Alcoa, s hiába próbálkoztak bármivel Ferlingék, sem a védekezésük, sem a támadójátékuk nem működött túl jól, így esélyük sem volt a felzárkózásra sőt, a véghajrában tovább robogott a házigazda, mely végül 19-13-as előnnyel vonulhatott a tízperces pihenőre.
A szünetben volt tehát mit megbeszélni az öltözőben, s úgy tűnt, hogy ez hatott is csapatunkra, mely a második felvonást három gyors góllal kezdte, így pillanatok alatt megfelezte tetemesnek tűnő hátrányát (19-16). Innentől kezdve sokáig nem is nagyon változott a két gárda közti különbség, mivel a hazai találatokra rendre érkezett a válasz a túloldalon is, sokáig úgy tűnt, hogy lehet esélye még a pontszerzésre is együttesünknek. A mérkőzés kulcsmomentuma ezt követően következett, hiszen 29-27-nél kétszer is támadhattunk a feljebb zárkózásért, ám nem sikerült gólt szerezni sőt, két gyors indításból a hazaiak tudták növelni előnyüket, s ekkor már eldőlni látszott a mérkőzés (31-27). Főleg úgy, hogy a véghajrára sem sikerült rendezni a sorokat, így a pontosabb, a lerohanásokkal jól gazdálkodó vendéglátók tovább növelték vezetésüket, így összességében megérdemelt, 36-29 arányú győzelmet arattak a megyei rangadón.
21. | 2011-10-17 21:57:14 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-17 21:56:28 ez=ezen
22. | 2011-10-18 07:46:30 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Hogy ilyen kevesen járnak ki a kézilabda mérkőzésre, gondolom hogy megvan az oka!
Mert ugye mit is kapott az a szurkoló a csapattól idáiga a pénzéért?Vereséget vereséget követve!Persze utólag mindent megmagyarázva.Na jó volt egy Békéscsaba, aki hagyta magát megverni különböző belső okok miatt!Ha azt vesszük figyelembe, hogy olyan a mai helyzet, hogy minden nap feszkótól teli kudarc,csalódás és kiábrándulás az élet majd minden területén, akkor az emberek nem szivesen járnak el fizetve egy olyan sportrendezvényre, ahol újabb kudarc várja őket, mert verik a csapatát!Tehát fásultak az emberek, s csak sokan legyintenek,ha a város sportjáról, a kéziről van szó!
Kivánom, hogy jobb legyen ennek a csapatnak! 2 válasz
23. | 2011-10-18 09:06:10 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-18 07:46:30 Végre egy teljesen érthető, reális hozzászólás. Ami nem fanyalog, nem bántja azokat, akik maguk is áldozatai a helyzetnek.
Mert kinek tetszik az a helyzet, ami most van? Azt hiszem, senkinek, aki normális drukker. Mivel tényleg nem jó megélni azt, hogy a csapat - ez a Csapat - folyamatosan a túlélésért küzd. Létét és első osztályú státuszát tekintve is.
Ennek ellenére az a véleményem, hogy azokat, tehát a játékosokat, akik most a csapatot jelentik, na és akik sokszor fizetés nélkül kell, hogy pályára lépjenek, nem kellene bántani, ahogy többször itt előfordul. Ez van, ők megteszik, ami telik tőlük, ebben a helyzetben, de ahhoz, hogy valamit javuljon a helyzet, játékosokat kellene hozni. Olyanokat, akik jó középszinvonalat képviselnek, megfelelő zongoracipelők, esetleg még átlőni is tudnak, mert Dettin kívül nekünk nincs ilyen.
Ez mind-mind csak álom, mert pénz nélkül lehetetlen megvalósítani.
Valamit javítana a helyzeten, hogy legalább a csapatkommunikáció a szurkolók felé nyitottabb, figyelmesebb lenne. De ez már évek óta nagyon kezdetleges.
A csapat játéka magán viseli egyébként a gyári felkészülés hiányosságait. Erőnlétben még mindig nem érte utol magát a gárda. Hiányoznak az igazán éles meccsek, hogy a figyelem is edződjön.
Mégis: láttam én ezt csapatot ebben az idényben is jól játszani. Vesztes meccsen is. A Csaba ellen pedig a +11 gólhoz kevés lett volna a Csaba mérsékelt játéka.
Egy normális bajnoki menetrenben jobb játékra lenne képes a csapat. Ez azonban jelenleg nincs. Mint ahogy már olyan ellenfél is kevés, akik ellen reális esélyünk van. Következik a meglepetés csapat Vác...Idegenben.
Bár tisztában vagyok a realitásokkal, egyet tudok tenni: szurkolok és szorítok a Csapatért. Elszoruló szívvel, de hálával a sok örömért és a küzdelemért, amit az újvárosi kéziért tesznek. 1 válasz
24. | 2011-10-18 09:08:32 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-18 09:06:10 gyári=nyári
(lehet, hogy a gumigyár miatt írtam ezt, amelyik csak rontja itt a levegőt, de nem járul hozzá környeze közösségi életének támogatásához?...) 1 válasz
25. | 2011-10-18 09:42:59 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szoritsatok is.Ez a keret képes a 9-10-re.
Persze hogy ez azt jelenti,az év,vagy is a meccsek "75%"-ában verve lesznek.
De ez is feladat.A Gerstmárnak és a Vignek fel kell lépnie a két régi mentor mellé.
Erre az alapra jöhetnek a tehetséges fiatalok és a csapat remek.
A középház fantasztikus meglepetés lenne evvel a kerettel.
Ha pedig meg oldodik a gazdasági helyzet,amely klub és város érdek,egy belső légióssal lehetne reagálni is a szezonra.
ennyi.
26. | 2011-10-18 09:44:24 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 19-es a nemzetközi mesterhármasra berágott.
Rohadt
Irigy
Picsa
27. | 2011-10-18 10:55:33 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-18 09:08:32 igen? te aztán tudod, mikor nem is ebben a városban élsz és semmi közöd ehez a városhoz, egy héten egyszer eljösz meccsre aztán anyi. pont nem neked kelene itt a városról értekezni szerintem 2 válasz
28. | 2011-10-18 11:24:58 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-18 10:55:33 Na és ezzel mit akartál mondani?
Mi is a bűnöm? Mi rosszat is írtam?
29. | 2011-10-18 11:29:33 Link Válasz 24 (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-18 10:55:33 Hol írtam én a városról??? Elárulnád? 1 válasz
30. | 2011-10-18 12:16:06 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Ha a lovak nem akarnak húzni /városi vezetők/NEM MEGY A SZEKÉR!!!!!!!!
Azért szeretnék egy olyan zárt közgyűlésen résztvenni, ahol a saját juttatásuk van napirenden!!!!
Az ám az igazi harc, nem a Don kanyar!!!!