2013. június 18. (kedd) - Arnold, Levente
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2011. november 15. (kedd) 10:52

Mikulás Kupa: éjjel rúgják a bőrt

Harmadik alkalommal is nyolc együttes részvételével rendezik meg december elején a Mikulás Kupa éjszakai labdarúgó tornát, melyen este nyolctól hajnalig küzdhetnek meg egymással a csapatok a minél jobb eredményekért.
nagyítás
Immáron harmadik alkalommal rendezi meg a Carissa Sport Egyesület és a Zeus Sportbolt a Mikulás Kupa, éjszakai kispályás labdarúgó viadalt, melyre az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sok szeretettel várják az indulni kívánó együttesek jelentkezését.

Már minden hely elkelt

Az idei megméretésnek is az Arany iskola tornaterme ad otthont december 2-án este nyolc órától, s mint az a DO-hoz eljuttatott versenykiírásból kiderült, ezúttal is nyolc együttes jelentkezését várták a torna szervezői. A viadalra ugyan november 30-ig lehetett nevezni, ám az elmúlt évek nagy sikere után egyáltalán nem volt meglepő, hogy már tegnap estére elfogyott az összes hely, így az idei megméretésen a Füredi Panzió 09, a Mirage, a Hangover, a Mez, a River Plate, a Young Boys, a Frankcity és a 300 csapatai küzdhetnek meg egymással az első helyért.
A verseny szabályzata megegyezik a jelenlegi Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által kiírt 2011. évi kispályás versenykiírással., vagyis a nyolc résztvevő együttest két darab négyes csoportba osztják a sorsolásnál, s a csoportokon belül körmérkőzések döntik el a csoporthelyezéseket. A csoportok negyedik helyezettjei a 7. helyért, a harmadikok az 5. helyért küzdenek meg, míg az első és második helyezettek keresztmérkőzést játszanak: a vesztesek a 3. helyért, míg a győztesek az III. Éjszakai Mikulás Kupáért küzdenek meg egymással.

Amit még tudni kell

A mérkőzésekre öt mezőnyjátékossal, valamint egy kapussal léphetnek pályára a résztvevők, akiknek kétszer tizenkét perces játékidő áll rendelkezésére ahhoz, hogy eldöntsék a pontok sorsát. A csoportmérkőzések alatt a győzelemért három egységgel gazdagodhatnak a csapatok, a döntetlenért egy pont jár, s amennyiben a viadal első körének végén két együttes azonos pontszámmal végez, úgy előbb az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség, végül a több rúgott gól dönt, ám ha mindegyik mutatóban egyeznek a csapatok, akkor hétméteresekkel dől el a jobb helyezés sorsa.
Ahogy azt már megszokhatták a torna rendszeres követői a csapatok közül az első három helyezett éremmel, kupával, illetve oklevéllel lesz gazdagabb, de a negyedik helyen végző formáció is egy kupával, valamint oklevéllel lesz gazdagabb. A csapatok mellett természetesen az egyéni kategóriákban is több díjat kiosztanak majd a szervezők, akik a gólkirályt, a legjobb játékost, valamint a legjobb kapus teljesítményét is emléktárggyal honorálják.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

2 szobás panel 3.9 M Ft-ért

2 szobás panel 3.9 M Ft-ért(kínál) A Váci Mihály utcában 2 szoba + hallos, 6. emeleti lakás eladó. Parkolóra néző erkély. Irányár: 3.9 M Ft. A... tovább

Összes hirdetés: 2173 db

Apró

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Szabó Erika - Pszichológus
Egészség, szépség
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1015 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.