DNKS – FTC
33-47 (13-21)
DNKS: Víg, Erdősi 8, Ferling 10, Gáspár, Sári 7, Jókai 2, Gera. Csere: Pisák (kapus), Takács L. 1, Vadász, Berta, Sánta, Takács F. 1, Gerstmár 2, Hosszu 2. Vezetőedző: Gulyás István.

Ferling mindent megtett, amit tehetett
A bajnoki második helyezett Ferencváros csapatát fogadta ma este a Dunaújvárosi NKS női kézilabda csapata az év utolsó bajnoki mérkőzésén.
Korán eldőlA találkozónak a fővárosiak voltak az esélyesei, ám a mieink ennek
ellenére is bíztak abban, hogy megnehezíthetik a zöld-fehérek dolgát. A nagy lelkesedés azonban mindössze öt percig tartott, hiszen ekkor még
2-2-es döntetlent mutatott az eredményjelző úgy, hogy Ferling szerezte meg a mieinknek a vezetés, majd két fővárosi gólra Sári válaszolt. A folytatás azonban a Fradi elképzelései szerint alakult, amiben nagy része volt sajnos annak, hogy támadásban több bosszantó technikai hibát is elkövetett együttesünk, melyeket rendre gólokkal büntetett a vendéggárda, így egyáltalán nem volt véletlen, hogy Gulyás Istvánnak már a 9. percben időt kellett kérnie
(3-8).
A rövid pauza sem sokat segített azonban együttesünkön, mely a továbbiakban sem tudott jó teljesítményt nyújtani, így a vendégek biztosan tartották öt-hatgólos előnyüket, s mivel csapatunk sorozatban követte el az újabb és újabb technikai hibáit, esélyünk sem volt arra, hogy valamivel szorosabbá tegyük a meccset
(10-16). A félidő véghajrájában Ferling és Sári próbált valamelyest kozmetikázni az eredményen, de rajtuk kívül nem nagyon akadt olyan teljesítmény a csapatban, melyre építhettünk volna, így a vendégek már a 27. perchez érve tíz góllal vezettek, s számukra még az utolsó pár perc ellazsálása is belefért, mert a szünetre ennek ellenére is magabiztos,
13-21-es előnnyel vonulhatott az Elek-csapat.
Kiütéses vereség a végénA második felvonást szintén katasztrofálisan indította együttesünk, hiszen ezúttal már a 37. percben időt kellett kérnie Gulyás Istvánnak, mert hat és fél perc alatt a vendégek nyolcszor vették be Víg Vivien kapuját úgy, hogy a mieink csak háromszor voltak erre képesek
(16-29). A szünet ekkor annyit azért segített csapatunknak, hogy nem nőtt már tovább a két gárda közti különbség, igaz ebben annak is nagy szerepe volt, hogy a fővárosiak gyakorlatilag lecserélték az addig parádézó kezdőjátékosaikat (20-32).

Minden játékelemben felettünk a Fradi
A játékrész derekán sajnos újra jöttek a nem várt hazai hibák, támadásban és védekezésben is sok volt a pontatlanság a mieink játékában, s a 48. percben már újra tizenöt gól volt a két csapat közti differencia
(23-38). A mérkőzés utolsó tizenkét percében már egyik csapat sem sokat törődött a védekezéssel, aminek köszönhetően előbb "feljöttünk" tizenegy találatra, ám az utolsó pillanatokban újra a Fradi akarata érvényesült, így a zöld-fehérek végül megérdemelt,
33-47 arányú sikert arattak az összesen 25 technikai hibát vétő DNKS csapata ellen.
1. | 2011-12-21 20:13:32 Link Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Ez a Vereség,várható volt......Most akkor mi lesz ezután?
Kiesik a női kézi-csapat az NBI-ből???
Hogy áll a csapat a táblázaton ?
1 válasz
2. | 2012-01-04 09:10:46 Link Szerdahelyi Évi válasz erre: Névtelen @ 2011-12-21 20:13:32 A 11. helyen állunk éppen. Mögöttünk a Kiskunhalas. Hát azért lesznek még olyan meccsek, amikkel szerezhetünk pontokat, vagyis remélem... Pénteken pl Siófok jön. Meglátjuk mi lesz, szurkoljunk Nekik (: