2012. január 10. (kedd) 13:05
Felemás hétvégét zártak a DVSI korosztályos kézilabda csapatai. A sportiskolások serdülő együttesei közül a lányok súlyos vereséget szenvedtek, míg a fiúk szoros meccsen tudtak győzni aktuális ellenfelük otthonában.
Két mérkőzés várt szombaton a DVSI serdülő korosztályú együtteseire, melyek közül a lányok a Vasas SC, míg a fiúk a Százhalombatta otthonában léptek pályára az Országos Serdülő Bajnokság újabb fordulójában.
Meggyes Rita lánycsapatának sajnos nem sikerült túl jól a fővárosi vendégjátéka, ugyanis sportiskolásaink már az első felvonásban óriási hátrányba kerültek a Vasas ellenében, s a piros-kékek nem tették meg azt a szívességet, hogy az első félidőben összeszedett tizenegy gólos előnyükből leadjanak sőt, a térfélcsere után is jobban játszva, 40-24-es győzelmet arattak a DVSI gárdája felett.
Lényegesen szorosabb, s szerencsére sikeresebb meccset játszott a sportiskola fiú serdülő csapata a Százhalombatta otthonában. Kovács István együttese az első pillanattól az utolsóig óriásit harcolt vendéglátója ellen, s bár az első játékrész végén még a házigazdák álltak közelebb a sikerhez, a fordulás után nagyot javult a DVSI védekezése, s a végül kilenc gólig jutó Priol vezérletével kétgólos, 27-29-es győzelmet arattak.
Eredmények:
Lány serdülő
Vasas SC – DVSI 40-24 (18-7)
DVSI: Héring F., Márkus Z. 1, Gyetkó M. 8, Meskál K. 2, Udvardi L. 2, Szóládi G., Bándi E., Balogh Sz. 1, Nagy N., Takács B., Klujber K. 9, Panyik V. 1, Bartalos V., Vasi L. Edző: Meggyes Rita.
Fiú serdülő
Százhalombatta – DVSI 27-29 (16-15)
DVSI: Gombos K., Kovács S., Nyulasi Zs. 1, Szabó T. 2, Rajcsányi Á. 1, Krupják B. 5, Bándi A. 2, Nagy D., Babik M., Tancsa D. 5, Priol B. 9, Borsos M. 4, Domak D., Sipos Z. Edző: Kovács István.
1. | 2012-01-10 21:37:06 Link Válasz Nagy (88) (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok Srácok!!! Szép volt!! Így tovább!!!