2013. május 18. (szombat) - Erik, Alexandra
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2012. február 20. (hétfő) 09:16

Röplabda: bronz a kupában

Teljesítette a minimálisan kitűzött célját a Magyar Kupa küzdelmeiben a Dunaferr SE röplabda csapata. A négyes döntő első napján sajnos sima vereséget szenvedett csapatunk a Kecskeméttől, ám a Csepel ellen már nem ismert kegyelmet, s ez a sorozata harmadik helyét jelentette számára.
Kecskemét – Dunaferr SE
3-0 (16, 23, 17)

Dunaferr SE – Csepel
3-0 (22, 18, 19)
A Magyar Kupa küzdelmei vártak hétvégén a Dunaferr SE röplabda csapatára, mely szombaton este hét órától a Kecskemét elleni elődöntőben lépett pályára a Vasas Fáy utcai csarnokában.

Sok hiba és vereség

Az elődöntő küzdelmeiben inkább a Kecskemét számított esélyesebbnek, ám a mieink természetesen bíztak abban, hogy meg tudják lepni ellenfelüket, s már a finálé első mérkőzésén nagy lépést tudnak tenni a remélt éremszerzés felé. Ebből aztán sajnos semmi nem valósult meg, mert a piros-fehérek nem fogtak ki túl jó napot a sorozat első találkozóján. A Kecskemét elleni csata első játszmájában nagyon sokat hibázott együttesünk, így vetélytársunk könnyedén szerzett jelentős előnyt már a szett elején, s végül nagyon simán, 25-16-ra behúzta az első felvonást.
A második etap lényegesen nagyobb küzdelmet hozott, melyben teljesen egyenrangú partnerei voltak Tomanóczy Tibor tanítványai a kecskemétieknek, ám hiába haladtak végig fej-fej mellett a csapatok, a véghajrában ismét pontosabb volt vetélytársunk, mely 25-23-as részsikerével újabb nagy lépést tett a fináléba jutás felé. A harmadik felvonás elején újra beragadtak a Dunaferr játékosai, így ellenfelük nagyon korán négy-ötpontos előnyt épített fel magának, melyet fokozatosan növelni is tudott a folytatásban, így az ismét sokat hibázó dunaújvárosi csapatnak esélye sem volt szorossá tenni a párharcot. A záró szettet 25-17-re nyerte a Kecskemét, mely ezzel bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, míg a mieink a Csepel elleni bronzmeccsen próbálhattak meg javítani.

Bronzérem – biztos sikerrel

Az elődöntős csalódáson azonban hamar túl kellett lépnie a mieinknek, hiszen vasárnap már a bronzmérkőzésen kellett pályára lépniük, s ez szerencsére már sokkal jobban sikerült Dávid Csanádéknak. A Csepel elleni mérkőzés első játszmája egy ideig nagy csatát hozott, ugyanis sokáig csak egy-két ponttal állt jobban együttesünk ellenfelénél, ám a játék derekától egyre nagyobb fölénybe került a Dunaferr, mely öt-hatpontos előnyből várhatta a hajrát, s bár itt egy kicsit megtorpant, végül 25-22-es sikerrel kezdte a bronzcsatát.
A második szett már nem hozott ekkora küzdelmet, mert a piros-fehérek nagyon korán megléptek vetélytársuktól, s előnyüket fokozatosan növelve már tíz ponttal is jobban álltak a csepelieknél (21-11), Ugyan a szett vége előtt ismét lankadt a figyelem, de ezzel együtt sem volt kérdéses, hogy melyik a jobb csapat, így ötvenpercnyi játékot követően már csak egy szettre voltunk a bronzéremtől (25-18). A harmadik játékban ismét a bevált recepthez nyúlt együttesünk, mely korán hatpontos vezetést szerzett (8-2), s ebből építkezett a folytatásban is. Méghozzá sikeresen, mert Tomanóczy Tibor tanítványai a játék minden elemében jobbnak bizonyultak ellenfelüknél, s 25-19-es újabb sikerükkel nem csak a mérkőzést, hanem a Magyar Kupa bronzérmét is megszerezték, méghozzá teljesen megérdemelten. Szép volt fiúk, gratulálunk!

A Magyar Kupa végeredménye: 1. Kaposvár, 2. Kecskemét, 3. Dunaferr SE, 4. Csepel.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-02-20 11:36:20 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok! Nagyon jó volt látni, ezt a fiatal csapatot, ennyi néző elött játszani, küzdeni!
Nem kérdés ott van a helyük a Magyar röplabda elitben.
Látszik, az Akadémia remekül működik!
További sok sikert!

2. | 2012-02-20 15:08:38 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szépen, csendben, minden hírverés nélkül ez a CSAPAT,mindig valami nagyon szép eredménnyel rukkol elő! Szép volt fiúk!Akadémia? Már hallottam róla, hogy lehet a bekerülni? A lányom nagyon szeretne röplabdázni! Van női vonal is?

3. | 2012-02-20 15:12:19 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Igen van!

Hétfőn, szerdán A Hild Isk-ben ( volt Ságvári isk)
Érdeklődjél! 1/2 5-től ott tartanak edzést, az én lányom is most kezdte a röpit, két hete,és nagyon szereti.

4. | 2012-02-20 18:06:51 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) H-sze: 17-18 ig a Hildben...mi is járunk 2 gyerekkel...Gyertek minél többen!

5. | 2012-02-21 18:56:28 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok Fiúk! Ügyesek vagytok! Látszik, hogy igazán jó alapokra építkezhettek! Mindenkinek olyan NAGY SZAKTUDÁSSAL RENDELKEZŐ EDZŐT kívánok, mint KELEMEN ISTVÁN aki ezeknek a gyerekeknek is megadta az alap technikai tudást! Csak reménykedni lehet, hogy nem megy kárba az áldozatos munkája!! Köszönjük PISTA BÁ!!!!

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...(kínál) A lakás könnyen megközelíthető, bolt, buszmegálló, iskola pár perces közelségben. tovább

Összes hirdetés: 2248 db

Apró

Sofőr Állások

Állás | Kínál

Sofőr Állások

Összes hirdetés: 62 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.