2012. május 17. (csütörtök) - Paszkál
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

2012. február 23. (csütörtök) 09:04

Vízilabda: győzelmi kényszerben

Nehéz helyzetbe hozta magát a DF-MM női vízilabda csapata, mely hazai medencében szenvedett 9-12 arányú vereséget a BVSC elleni bajnoki elődöntő első mérkőzésén. Ma jöhet a folytatás, ezúttal idegenben, remélhetőleg jobb játékkal, s végre győzelemmel.
Nem játszott jól, így meglepő, de sajnos megérdemelt vereséget szenvedett a DF-Mex Motors női vízilabda csapata a bajnoki elődöntő három nyert találkozóig tartó párharcának első felvonásán a BVSC ellenében. Különösen fájó volt a kudarc úgy, hogy a fővárosiak a Fabó Éva Sportuszodában tudták felülmúlni Mihók Attila gárdáját, vagyis már a sorozat első mérkőzésén el tudták venni együttesünk pályaelőnyét.
Sokáig azonban nem szomorkodhattak játékosaink a vereség miatt, ugyanis ma este fél héttől újra medencébe ugranak a főiskolások, akik idegenben próbálják kijavítani azt, amit itthon elrontottak. Javítást és győzelmet vár a csapattól Kis-Primász Ágnes is, aki ujjsérülése miatt kihagyta a két gárda keddi találkozóját, ám mint azt érdeklődésünkre elárulta, ma már ott lesz a csapatban, s mindent el fog követni azért, hogy kiegyenlítsék a párharcot. Mint azt együttesünk kiválósága elmondta, az első mérkőzésen saját magukat hozták nehéz helyzetbe, ám ha taktikusan, pontosan játszanak, akkor képesek lehetnek a fővárosi siker megszerzésére.
- Sokat videóztunk és elemeztük a keddi találkozót, mely egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Olyan amatőr hibákat vétettünk, amelyekről beszéltünk a mérkőzés előtt, s lám, mégsem tudtuk elkerülni azokat. Nem csökkentve a BVSC érdemeit, de leginkább a mi gyenge játékunknak volt köszönhető az ő győzelmük, így továbbra is az a véleményem, hogy idegenben is az döntheti majd el a mérkőzést, hogy mi milyen teljesítményt tudunk nyújtani. Az biztos, hogy a gárda kulcsjátékosainak többet kell vállalnia a "közösből" ahhoz, hogy sikeresek legyünk, mert a fiataloktól most még nem várható el, hogy ők húzzák ki a szekeret a kátyúból. Bár az ujjam továbbra sem tökéletes, természetesen vállalom a játékot, így teljes kerettel készülünk az elődöntő második mérkőzésére, melyen egyértelműen győzni szeretnénk.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Iváncsa központjában családi ház...

Iváncsa központjában családi ház...(kínál) Iváncsa központjában 3 szobás családi ház ELADÓ. Különálló garázs. Nagy kert. tovább

Összes hirdetés: 2331 db

Apró

ELVESZETT!!!!!

Jármű | Keres

ELVESZETT!!!!!

Összes hirdetés: 71 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Madeira Esküvőszervező Iroda
Rendezvényszervezés
Harmónia Masszázs Stúdió
Egészség, szépség
No Control Dance Group - Hungary
Szabadidő, szórakozás
PRESZTIZS VIDEO Kft.
Fényképezés
FE-CORR TECH KFT.
Építőipar
Ildidekor
Design, dekoráció

Összes cég: 981 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum
DO mobil változatrssTwitterFacebookGoogle+

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.