2013. május 21. (kedd) - Konstantin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Kultúra

BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA

2012. március 19. (hétfő) 09:07

Kulturális egyesület: évi rendes

Kulturális egyesület: évi rendes

A tavalyi eredmények összegzése és az idei munkaterv mellett új rendes és pártoló tagok is csatlakoznak a Dunaújvárosi Kulturális Egyesülethez a szervezet évi rendes közgyűlésén – a tanácskozást szerdán tartják a Munkásművelődési Központban; feszített menetrenddel.
Térszervező erő
Térszervező erő
Miközben az ünnepi sorozatnyitó után ma már a "normál menetrend" szerint is debütál a kulturális szerveződések sorozata a Civil Közösségi Tér (CKT) keretében a Dózsa Mozicentrum Galéria Jazz Klubjában, az ój együttműködés egyik alapítója és pillére, a Dunaújvárosi Kulturális Egyesület (DKE) évi rendes közgyűlésére készül. A CKT programjában a költészet közelgő világnapja alkalmából az Írisz Versszínpad társulata mutatkozik be délután öttől a mozicentrum emeletén – a Bardócz Éva irányításával működő közösség rendezvényére a belépés díjtalan –, míg a közgyűlésnek március 21-én, szerdán délután ad otthont a Munkásművelődési Központ. A tanácskozás délután fél négykor  kezdődik a DKE bázisául szolgáló intézmény 103-as termében, a részletekről Szente Tünde elnök tájékoztatta a DO-t.
A közgyűlés napirendjén a DKE tavalyi szöveges és pénzügyi beszámolójának vitája szerepel, de sok szó esik az idei – folyamatosan bővülő tervekről is: a 2012-es munkaterv reménybeli elfogadása mellett az egyesület vállalta feladatok végrehajtását is átbeszélik a DKE tagjai. A közgyűlésen szó esik még a szakmai együttműködés kialakításáról más civil szervezetekkel, az SZJA-támogatások kérdéséről, de új rendes és pártoló tagok felvételét is tervezik.
Mint Szente Tünde kérdésünkre kiemelte, az egyesület 2005-ben tűzte ki fő feladatául a város kulturális életének fejlesztését, a kistérségi szabadművelődési lehetőségeinek bemutatását, az információs szolgáltatások összehangolását és kibővítését. A DKE továbbra is jó partneri viszonyt kíván kialakítani mindazokkal, akik értéket teremtenek Dunaújvárosban és környékén, illetve ezen értékek megőrzésén munkálkodnak. Ennek megfelelően együttműködésre törekszik a művelődés helyi, kistérségi és regionális intézményeivel, a non-profit kulturális szervezetekkel, valamint minden segítőkész magánszeméllyel, intézménnyel és gazdasági társasággal. Kultúraformálók (a képek illusztrációk)
Kultúraformálók (a képek illusztrációk)
Éppen ezen együttműködések legújabb "mérföldköve" a Civil Közösségi Tér létrehozása – a kezdeményezést a kezdetektől támogatta az egyesület, magyarázta honlapunknak Szente Tünde:
– Elsőként álltunk az elképzelés mellé, s a programindítás első egyeztető megbeszélései még januárjában egyesületünk MMK-beli helyiségében folytak - a Dunaújvárosi Civil Érdekegyeztető Tanács, a Civilek Dunaújváros és Térsége Egyesület, Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete, és a Dunaújvárosi Kulturális Egyesület képviselőinek jelenlétében tárgyaltunk a lehetséges együttműködésről. A Dózsa Mozicentrum alkalmas helyszínül szolgálhat a civil szervezetek folyamatos bemutatkozásának – és persze nagyon örülünk, hogy a programsorozat koordinációjában részt vehetünk. A kulturális profilú civil közösségek a sorozat fontos pilléreiként vállalnak szerepet – bemutatkozásukra hétfő délutánonként várják, várjuk a vendégeket a mozi Galéria Jazz Klubjában. Reményeink szerint hetek, hónapok alatt sikerül életképes közösséget kovácsolni – értékes, vonzó programokkal előrukkolni: a "Minden, ami kultúra..." jegyében és szellemében dolgozunk, reméljük, e vezérelv visszaköszön majd a programokban is!

Kapcsolódó linkek:

(A DKE a kezdetektől főszerepet vállalt a Duna-parti szoborpark védett műtárgy-együttesé nyilvánításában – összeállításunkat ezért a szoborpark képeivel illusztráltuk!)

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Eladó kétszobás lakás

Eladó kétszobás lakás(kínál) Eladó egy 2 szobás panel lakás szigetelt épületben, új nyílászárókkal, egyedi fűtés elszámolással.... tovább

Összes hirdetés: 2246 db

Apró

Találkahely

Szolgáltatás | Kínál

Találkahely

Összes hirdetés: 58 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.