
Látványgyári együtthatók (Fotó: DO-archív)
Folytatja a rendhagyó és közönségbarát események sorozatát a Bartók Kamaraszínház, tudatta a DO-val dr. Borsós Beáta igazgató: a tánc világnapját április 27-én, pénteken nyílt próbával és műhelybeszélgetéssel ünnepli az intézmény.
A hagyomány kötelez
A programsorozat egy nemzetközi együttműködés dunaújvárosi fejezete lesz: a Nemzetközi Tánctanács 1982-ben kezdeményezte a tánc világnapja megünneplését, 1983 óta minden évben április 29-én megy fel ünnepi előadásokra a függöny a világ táncszínpadain. A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház társulata a jeles nap alkalmából, április 27-én, pénteken, délután háromtól öt óráig nyílt próbát tart – ráadásul nem is akármilyen csemegével készülnek a tánctagozat tagjai a világnapi kínálatban. Készülő új darabjuk, a Magyar graffiti című produkció ingyenes próbájára várnak szeretettel mindenkit, aki érdeklődik a társulat szakmai programja és persze táncszínházi műfajok iránt.
A fal adja a másikat
A világnapi programhoz mellékelt tájékoztató szerint a Magyar graffiti című előadás műfaji megjelölése: táncrajz. Vajon mitől válik egy falfirka történetesen magyarrá? Juhász Zsolt rendező-koreográfus koncepciója szerint a falfirkának, graffitinek van egy ránk jellemző "nemzeti karaktere". Maga a jelenség persze multikulturális, a globalizáció terméke, amely napjainkban már világjárvánnyá nőtte ki magát. Tiltakozhatunk ellene tiltással, büntetéssel, de végérvényesen megszüntetni nem lehet.
A graffiti napjainkban az önkifejezés egyik sajátos formája, kifejezi az ember végtelen szabadságvágyát, hiszen éppen tiltása végett válik érdekessé "alkotói" számára. Az előadás az ember szabadság iránti vágyát, a korlátok feloldásának igényét fogalmazza meg.

Karakteres kínálattal (Illusztráció: Bartók Kamaraszínház)
A Magyar graffiti című táncelőadás bemutatója május 4-én lesz a Bartókban – az "előképet" azonban már mindenki láthatja a nyílt próbán. Az eseményen a nézők betekintés nyerhetnek egy készülő produkció alkotófolyamatába, ráadásul kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a május 5-én és 23-án esedékes előadásra, továbbá mindenkit vendégül látnak egy kis frissítőre és harapnivalóra – a próba után pedig rövid műhelybeszélgetés várja a vendégeket Juhász Zsolt rendező-koreográfussal és a produkcióban közreműködő táncművészekkel.
Szabad egy táncra? Naná!
Kapcsolódó link:
Nincsenek hozzászólások