2012. április 27. (péntek) 18:32
Éneklő Ifjúság - remeklésekkel
Szép produkciók sora, ráadásul remek mérleggel, már ami a zsűri döntéseit illeti – pazar mutatókkal ért véget a napokban az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenye a Széchenyi gimnázium aulájában. Hajtás után az összes eredmény!

Kiválóan dokumentált produkció
Színvonalas bemutatók egész sorát hozta, és a neves szakmai zsűrit is meggyőzte az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenye, amit a napokban rendeztek a Széchenyi gimnázium aulájában. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) koordinálta megméretés dunaújvárosi állomásán végül az eredmények önmagukért beszéltek. Kezdjük a legfényesebb sikerrel: az evangélikus templomban rendezett Tavaszi koncert után és a keszthelyi Helikon Ünnep előtt ragyogó főpróbát tartott a Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara - a Pocsai Mária dirigálta együttes teljesítményét arany diplomával, valamint Országos Dicsérő Oklevéllel ismerte el a bírálók testülete, amelynek elnöke Nagy Ernő zenepedagógus, karnagy, két tagja Könyves Ágnes karnagy és Lovrek Károly karnagy volt. Arany minősítést érdemelt diplomával, valamint a kiegyenlített hangzásért a zsűri elismerő oklevelét is megkapta a Móricz Zsigmond Általános Iskola Fiúkórusa (karnagya Szigethy Adrienn), míg a szintén zeneiskolai kategóriában vitézkedő Móricz Nagykórus végül ezüst minősítést kapott Fazekas Andrea vezényletével.

A főpróba főpróbája - katt a képre a nagyításért (Fotó: DO-archív)
Az általános iskolai kategóriában arany minősítést érdemelt viszont a mezőfalvi Petőfi iskola kórusa Lajtos Imréné dirigálásával, és szintén arany minősítéssel ismerte el a szakmai zsűri a Rudas középiskola égisze alatt indult Alloette Kamarakórus – karnagy: Kókai Lóránd – teljesítményét.
Kapcsolódó link:
Nincsenek hozzászólások