2012. április 15. (vasárnap) 15:36
Szép győzelemmel kezdte a bajnoki rájátszás alsóházának küzdelmeit a DNKS női kézilabda együttese: csapatunk magabiztosan, szinte a mérkőzés egészében vezetve aratott 31-27 arányú sikert - idegenben, a Kiskunhalas otthonában érték el a bravúrt a lányok!
Kiskunhalas – DNKS
27-31 (13-17)
Gólszerzők: Ferling 7, Hosszu 6, Léránt 6, Gáspár 4, Erdősi 3, Sári 2, Takács D. 2, Gera 1.
Kemény mérkőzés várt a DNKS női kézilabda csapatára a bajnoki rájátszás első fordulójában, hiszen Gulyás István együttese ahhoz a Kiskunhalashoz látogatott, mely a közelmúltban egyszer már legyőzte kézilabdázóinkat. A mérkőzés előtt az volt az egyik legnagyobb kérdés, hogy miként befolyásolja a mieink játékát az a tény, hogy az önkormányzat nemet mondott a csapat megvételére, s csak bizakodni tudtunk abban, hogy a nehéz helyzetben lévő gárda becsülettel helyt áll a rájátszás egyik legfontosabb találkozóján.
A találkozót mindenesetre jól kezdték a mieink, mert hiába szerezte a meccs első találatát a hazai csapat, a folytatás egyértelműen úgy alakult, ahogy azt Ferlingék szerették volna. A halasiak vezető góljára hárommal válaszolt együttesünk, mely a folytatásban is tartotta két-háromgólos előnyét (3-6), így hiába kért időt a hazai csapat viszonylag korán, a jól védekező, s a vendéglátóknál támadásban is többet mutató dunaújvárosi egylet a 20. minutumban már négy fával állt jobban vetélytársánál (9-13). A játékrész hajrájában becsúszott pár hiba, főleg a ziccerek kihasználásával akadtak problémái a Gulyás-gárdának, ám a jó védekezés, valamint Víg Vivien kapusteljesítménye miatt nem volt esélye a felzárkózásra a hazaiaknak, így a félidei szünetre 13-17-es előnnyel vonulhatott együttesünk.
A második felvonást eleje is jól alakult a mieink számára, ugyanis az első öt percet 3-1 arányban megnyerte együttesünk, ám hiába léptünk meg 20-14-re, a hazaiak nem adták fel a küzdelmet, s egy emberelőnynek köszönhetően pillanatok alatt felzárkóztak két találatra (18-20). Szerencsére ez nem roppantotta meg Gulyás István tanítványait, akik ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést, s ahogy az első felvonásban, úgy ezúttal is sokkal pontosabb játékot mutattak be ellenfelüknél, mely ellen nem volt ellenszere a Kiskunhalasnak (22-26). Az utolsó tíz percben mindent megpróbált a hazai csapat, ám esélye sem volt arra, hogy szorossá tegye a véghajrát, mert Ferlingék magabiztosan őrizték előnyüket, s végül a látottak alapján könnyed, 27-31-es sikerrel kezdték a rájátszás küzdelmeit, nagy lépést téve ezzel NB I-es tagságuk meghosszabbítása felé. A pályán legalábbis…
21. | 2012-04-16 10:29:31 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 12. | 2012-04-16 09:20:11 Link Válasz
Névtelen (nem regisztrált felhasználó)
válasz erre: András @ 2012-04-16 09:07:40
Ha K. Böbe képes arra, hogy elviszi a csapatot, akkor már azonnal lehet is eltűntetni a mezét a csarnokból.
Nem érdemelné meg, hogy ott legyen. De nem hiszem, hogy képes erre!!!
Igaz, hogy a váltás során a kezébe került a csapat (+ Gáspár G. és Ferling D. kezébe, akik a biztosítékot jelentették a szurkolók szemében), de itt azért többről van szó!
A csapatot Dunaújváros építette fel. (Még akkor is, ha utóbb zűrök voltak a fenntartásával.)
Odaajándékozni egy másik településnek, ahol szintén anyagi gondok vannak a sportág fenntartásával, milyen dolog???
nem hiszem, hogy mindenki menne, de van itt egy kritikus pont, az első o.ind. jog!
22. | 2012-04-16 10:42:31 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Azért meséltem el mindig a number one kinjának a történetet,hogy lássuk,hogy mit is figyelnek most a pénzemberek és miért nem rántanak kardot,ami 1.5 milliárd.
Ha nem bir el MO a kézire több milliárdot,akkor
jó lenne az is,ha a szponzorok a közönségeknek az apátia ellen körutazást csinálnának.
Mondjuk tegnapi esetnél(férfi ág),a Skala vitte fel rosszul a kapus beosztást,mert a Mikler alulértékelt és meccs befejezőként sok pénz különbséget kiirtott volna ki-kin Veszprém veréssel.
De nem csak az első hely van,főleg a mindent nyert ÚJVÁROSNAK.Igy egy középházi harapást csinálhatnának az itteni közönségnek.
Végül a megoldások.
Mivel az Eto letolta a válogatottat,szó szerint kiejtette azért,hogy a légiósok megcsinálhassák a bl-t,igy nagyon fontos,hogy az Eto által agyonvert nb1-ből,kimenjen a jó magyar is és húzó és bajnok legyen.
Szerintem csak vezérszerepben elkövetett bajnoki cimekkel fejlődik igazán a magyar szakma(játékos bázis).Az nb1-ben meg nincsenek új bajnokaink,mindig ugyan az a magyar és főleg a légiósok viszik haza.
Nagyon fontos hogy a megfelelő 20 ember ilyen szerepből legyen be válogatva.
Újvárosnál pedig közös szándék,közös érdeket és összefogást szül.Mással nem lehet.
A Halas elleni győzelem mutatja,a pálya mindig is hit ebben a sportban(ott meg van a múlt tiszte,tisztelete)már csak a komoly és felnőtt embereknél kell meg lenni ennek a múlt,hagyomány tiszteletnek.
23. | 2012-04-16 10:52:03 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) A fúzió ötletekről le irtam én is,ha már mindenképp azt akarja,az legyen felül.
mig az egyik dagad(pénz),mások ragad(pénz).káros.(15-ös)
24. | 2012-04-16 12:11:13 Link Válasz Anna (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: András @ 2012-04-16 09:07:40 Kérlek ne terjessz rémhíreket,ebbőle egy szó sem igaz,ráadásul Ő egyedül nem is dönthetne ebben.Foglalkozzunk csak a városvezetéssel,hogy mire is szórják el a pénzt,hogy képtelenek támogatni a sportot.Nincs mese kénytelenek leszünk megszervezni magunkat!!Két év múlva fityiszesek jön a visszavágó a szavazóurnáknál,s másokkal egyetemben(ez az ötlet mástól származik) sokan csatlakozunk. 1 válasz
25. | 2012-04-16 12:21:10 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) és avval kell foglalkozni hogy a csapat remekül nyitott a rájátszásban.
Újvárosban legyen a kézi közeg,ez a lényeg.
többiről le irtam.ok-okozat mentén.
26. | 2012-04-16 13:23:38 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Anna @ 2012-04-16 12:11:13 Ahogy, sajnos, te tévedsz.
Azért kell felhívni a figyelmet, mert ez egy valós veszély.
Még akkor is, ha valóban nagyon jó, hogy nyertek a mumus ellen a csajok. Grat! 1 válasz
27. | 2012-04-16 13:39:26 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-04-16 13:23:38 Nem mondom, hogy K.B. találta ki, viszont ő az, akinek kell, hogy olyan kedves legyen a csapat és a város együtt, hogy mindezt meg tudja akadályozni.
Csalódás lenne, ha nem így történne.
28. | 2012-04-17 10:31:27 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Tv/sport téma:Szerintem eltelt annyi idő az idegi csatában(az ember elhappolások lecsengenek),hogy a DIGI közben a köztudatban lett.Szép bácsi,csúnya bácsi viselkedés,mindkettő köztudat.Ez a média.
De miért nem támadja a teljes piacot már a Digi?
Drága témákat vesz,ezt a teljes és 100%-os palettán tudná kamatoztatni.Tehát az összes szolgáltatónál lévő néző,reklámpiacnál.
hopp.De itt jön a képbe,hogy a jelenleg félkegyelmű helyzetben lévő Diginek a sport az egyetlen mentsvára.A Upc-nek évtizedes előnye van a tematikus csatornák adásával és azt már kivülről fújja a magyar és azért "nem köt át zsinórt".
Ez a bibi.A Digi és a Upc dagonyája a sport kárára megy.
A sport ereje,konkrétan támadja a saját sportunkat(vagy a világsportját).Morbid.
Most nem csak konkrétan ez a női bl döntő,ez nem is magyar hatásmechanizmusokat változtató nagy téma(az az olimpia M1 lenne),hanem a külföldi foci és sport,autó versenyek stb.Ez a fu.sz Sportklub,betervezte a Nascar bemutatását,de nem adja a népnek(ismétlés),csak a baglyoknak.(hajnal)Legyen felvevős dobozod:) jó,nem mindenkinek van.
Összegezve:Csinálja a fesztivált a Kelecsényi.
Tehát bejött nekem az is,hogy azt hiszik,hogy ez a nagy magyar országos sportszenzáció(a válogatott kiejtése után),hogy egymilliárdból döntőzni,főleg az idén csonkább és két csapatos bl-ben.A Podgo volt komplett és formát mutató a szezonban,ő is került be ellenfélként.
Viszont a Digisportnak a Upc-hez való csatlakozásához,teljes mértékben egyetértenék.Nem maradhat ki a fél ország,5-6 év sportéletéből,főleg nem a "hiradás technika" csúcs századában,mert mindkét szolgáltató istenek tartja magát,aki vezényel.
Az Újváros rég volt tv-én,de volt sokat.Most bent maradás a lényeg,ami a remek nyitás után önbizalmat adhat.
Ha nem is lehet az első helyre csapat,a létrejött közeg egy középházi keretnek is örülne.
Azt azonnal meg lehet csinálni.
Tegnap volt a Real Madrid Keselyű becenevű focistája(Butragenyo)a Tv-ben és jó dolgot mondott.
-A múlt arra van,hogy megnyissa az ajtókat,de a szobában mutatnod kell valamit.
Na,MO-n,a kibaszott ajtók ki se nyilnak a minden ki irásra megnyerésre?
Újváros nem a múltból akar megélni.Utánpótlás van,Akadémia lett.
Érezhető a mindig ide került játékosok tisztelete,nem akarnak egy ilyen klub(mindent nyert,a válogatottat is segitette,aki csúcsát élte)tehát ilyen klub rossz szereplője lenni,ezért sok dolgot átvészeltek és most is bent akarnak maradni.
Ezt a tiszteletet a pályán kivűl is megkapja a Dferr és nem az irigységet,akkor ő szivesen tervezne.
NYILJANAK KI AZ AJTÓK ÉS AZ ÚJVÁROS NEM A MÚLTAT VISZI,DE A MÚLTRA KÖTELEZŐ BŰSZKÉNEK LENNI,MERT HA JÓ,AKKOR AZ AD ERŐT A JELENEK.E MIATT NEM ESETT KI 2 ÉVE AZ ÚJVÁROS.
EZT HASZNÁLJA AMERIKA,SPANYOL FOCI STB,IDEJE MO-NAK IS IGY GONDOLKOZNI.
29. | 2012-04-17 12:16:26 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nagyon örülök ennek a győzelemnek.Köszönjük lányok! Már írtam ugyan,de kérek mindenkit,hogy a meccekre menjünk ki,így is megköszönve a lányoknak,hogy a nehézségek ellenére oly sokat tesznek,hogy elsőosztályu csapatunk maradjon! 1 válasz
30. | 2012-04-17 12:33:06 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-04-17 12:16:26 Csak nem mindegy, hol marad...