2013. június 20. (csütörtök) - Rafael
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Városháza

2012. április 13. (péntek) 11:23

Közgyűlés: személyre szabott döntések

Közgyűlés: személyre szabott döntések

Nyílt ülésen is, zárt ajtók mögött is döntött személyügyekben Dunaújvárosi közgyűlése tegnap: igazgatói pályázatok eredménye mellett bizottságok elnöki posztjairól is határoztak, illetve egy társulási tagságról döntöttek a Városházán – névsorolvasás a hajtás után!
Mind a nyílt ülésen, mind a zárt ajtók mögött hozott döntések körében szerepeltek kinevezésekkel, megbízásokkal kapcsolatos kérdések a tegnapi közgyűlésen. Összeállításunk a napirendi pontokat követve veszi sorra a személyi jellegű döntéseket – lássuk máris szépen sorban.
A Móra Ferenc Általános Iskola, EGYMI, Logopédiai Intézet és Nevelési Tanácsadó Intézet igazgatójának irányítására továbbra is az eddigi intézményvezető, Alpekné Major Valéria kapott megbízást, az Arany János Általános Iskola igazgatója Garai Zsuzsanna lett/maradt. Érvényes, de a jogszabályi előírások nyomán eredménytelen lett a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola igazgatójának megbízására kiírt pályázat - Magyar András Tamás pályázó várhatóan megbízott igazgatóként folytathatja, miközben a közgyűlés új pályázatot ír ki a tisztségre. Eredményesen pályázott viszont a Rosti Pál Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatói székére Gaálné Benedek Gyöngyi – kinevezése öt évre szól.
Bizottsági helyek, még pontosabban elnöki posztok sorsa is eldőlt a tegnapi nyílt ülésen: a döntés nyomán az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság élére – az elhunyt Kiss András helyén – Sztankovics László került, míg helyette a Városüzemeltetési, környezetvédelmi és turisztikai bizottság elnöki tisztét Kismoni László töltheti be.
És immár a zárt ülésen: az elismerés átadásáig titkos a díjazott kiléte, de döntöttek a "Dunaújváros Díszpolgára" cím idei kitüntetettjeiről, valamint a "Dunaújváros Ifjúságáért” Díj sorsáról is. A közgyűlés további igazgatói pályázatokról döntött – a Dózsa György Általános Iskola igazgatója Tóth Györgyné lett, a Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezetői feladatait továbbra is Rideg Istvánt láthatja el (megbízásuk egyaránt öt évre, 2017-ig szól). A Széchenyi István Gimnázium igazgatói címére két érvényes pályázat érkezett, de a pályázók közül egyik jelölt sem kapta meg a képviselőtestület többségi szavazatát, így a következő testületi ülésre egy ismételt pályázati kiírást, illetve egy megbízást kell előkészíteni az intézmény vezetésére.
Végül, de nem utolsósorban, a közgyűlés tegnapi döntése nyomán a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsába ma hatállyal Cserna Gábor polgármestert delegálta a testület.

Kapcsolódó link:
Dunaújváros – hivatalos weblap

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-04-13 13:26:46 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Széchenyi István Gimnázium = Jó káder kerestetik!
Jeletkezni lehet a dunaújvárosi polgármesternél.
Jelige:Narancs a szívem

2. | 2012-04-13 15:25:24 Link Válasz Reménykedik (nem regisztrált felhasználó) Kiss Kálmán nyugdíjas egykori tanár úr ! Mágha most az új igazgatással nem fogják kidobatni a portással a Rostiból. De nem biztos az. Ilyen vénember már ne okoskodjék bele a dolgokba, örüljön, hogy lyu....án. Különben is csak fideszes pályázzon, intézményvezetőnek, mert aki nem vedlett át komcsiból fideszre annak nins zsiros állás. Nem de bár? Bitte - danke. 2 válasz

3. | 2012-04-13 15:32:16 Link Válasz Egyébként meg mindegy (nem regisztrált felhasználó) Fejek hullanak, és zsíros közpénzek bankszámlákra. Szabadságmegváltás, végkielégítés. Orbán kormányt átalakít. Miért is ne, van miből ! A kügyminiszter biztosan bukik, mert az ellenzék az államokban hozta nyilvánosságra, hogy már 1967-ben is szakszerűen jelentett a III/III-ban, 89-ban 04-es lett. Tán még ma is aktiv. Hogy onnan is csöppenjék egy kis ingyenpénz ! Ki itt a fideszes..? Az is kiderült, hogy nem a 780 ezer a sok, hanem a 47 ezer. Szóval minden relatív. Egy szál haj egy kopasz fejen kevés, a levesben meg sok.. ! Szép egy ország ! Danke.

4. | 2012-04-13 15:37:12 Link Válasz Legfontosabb dolog az önmagával való foglalkozás. (nem regisztrált felhasználó) Ki melyik székre tegye le a fenekét...? Igen, és tessék mondani, egy másik széken okosabb lesz ugyanő....? Széchenyi gimit igazgatni - csak fideszes pályázzon ! Maradi komcsi ivadékoknak nincs esélye. Egyébként meg mindegy. Nekem.

5. | 2012-04-13 15:48:31 Link Válasz Listán Senki ! (nem regisztrált felhasználó) Dunaújvárosnak 5, azaz "Öt" darab képviselő bőven elég. Minden tizezer megkezdett lakosonként egy-egy. Olcsó, gyors és ugyanolyan.Egyébként pedig eszetlen a törvény. Minden önkormányzatnak annyi képviselője legyen, amennyit ő akar, és dönt (önkormányoz önmagáról), de ő fizesse. És aki nem tudja fizetni, annak ne is legyen.... egy sem ! Hozzá teszem: normális országokban a képviselők köztiszteletnek örvendenek. Munkájukat önként és díjazás nélkül végzik. Nem megélhetésiek....! A korrupció ott is az egekig ér ! Még Svájban is. A politikus-nyakkendősbűnözést nem zaklatja a rendőr ! 2 válasz

6. | 2012-04-13 16:48:55 Link Válasz Avmatalis (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Listán Senki ! @ 2012-04-13 15:48:31 Mutass egy olyan eu-s országot, ahol ingyen dolgozik egy városi önkormányzati képviselő.Elárulom nincs.Nem az a baj hogy pénzt kapnak, aki dolgozik azt fizessék is meg.A többi olcsó demagógia.Tudom, minden politikus lop,minden pap pedofil és minden ügyvéd szemét,mindenki más meg becsületes.Ja perszeeeee!

7. | 2012-04-13 16:52:59 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nagyon szomorú az, hogy a Széchenyi Gimnázium igazgatói posztját ajánlgatják fűnek fának, miközben arra szakmailag és emberileg is alkalmas emberek adtak be pályázatot. Igaz, nem pártkatonák.
A ROSTIban pedig egymás után másodszor születik botrányos döntés...
A SZéchenyi tantestületének felháborodása jogos, remélem, nem fognak csöndben bólogatni... 3 válasz

8. | 2012-04-13 17:52:06 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-04-13 16:52:59 Kik adtak be pályázatot a gimiben?

9. | 2012-04-13 18:41:45 Link Válasz Hollandiában, Svájban (nem regisztrált felhasználó) Nagy divat lemondnai a tiszteletdíjról. Elég nekik a tisztelet is ! Hol is van az..?

10. | 2012-04-13 19:55:13 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Tessék nekem megmondani, hogy mit keres a város oktatási ügyeinek élén Sztankovics? Hogy kerül oda ez a "magasan kvalifikált" szakember? Utoljára mikor látott iskolát belülről? 1 válasz

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Linkek

Dunaújváros hivatalos oldala
hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Garázs kiadó

Garázs kiadó(bérbe ad) Béke térhez közel (gázosoknál) aknás, fűtött garázs kiadó. Érdeklődni: 06-70/7035-956 tovább

Összes hirdetés: 2158 db

Apró

Állapotfelmérés NES készülékkel

Szolgáltatás | Kínál

Állapotfelmérés NES készülékkel

Összes hirdetés: 59 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Szabó Erika - Pszichológus
Egészség, szépség
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1015 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.