2012. április 29. (vasárnap) 17:36
A mérkőzés nagy részében pontosabban, ráadásul szinte végig jobban játszott ellenfelénél, s ha a hajrá egy kicsit izgalmasan is alakult a vártnál, végül biztos, 3-1 arányú győzelemnek örülhetett a DPASE labdarúgó csapata a Baja elleni, szombati bajnokin. Csak így tovább, fiúk!
Baja – DPASE
1-3 (0-2)
DPASE: Abu, Nagy A., Beleuc, Urbán, Szolomájer, Micskó, Márki (Berényi), Vörös (Disztl), Perovic, Godslove (Bezerédi), Kocsis. Vezetőedző: Jakab Elek.
Két nehéz helyzetben lévő csapat találkozott szombaton délután, amikor is a kiesés elől menekülő DPASE a rossz pénzügyi helyzetben lévő Baja otthonába látogatott az Nb II Nyugati Csoportjának újabb fordulójában.
Együttesünk számára azonban csak a győzelem volt az elfogadható, melyre volt is esélye Jakab Elek gárdájának, hiszen az ősszel éppen mostani ellenfelünkkel szemben szerezték első pontjaikat. Nem is kezdett rosszul a DPASE, mely hamar átvette a játék irányítását a kissé fáradtnak tűnő hazaiaktól, s ez helyzetekben is megmutatkozott. Egészen a 27. percig azonban tartani tudta az eredményt a házigazda, ám ekkor Beleuc révén végre megszerezte a vezetést együttesünk, mely a folytatásban sem vett vissza a tempóból, s kilenc minutummal később, Kocsis találatával megduplázta vezetését (0-2). A félidőből hátralévő időben próbálkozott a bajai egylet is, ám a dunaújvárosi védelem jól állt a lábán, így a szünetre magabiztosnak tűnő előnnyel vonulhatott a Jakab-gárda.
A térfélcserét követően szerencsére nem sokat változott a játék képe, hiszen továbbra is a mieink irányították a mérkőzést, s az 52. percben úgy tűnt, hogy végleg eldöntik a találkozót. Ekkor ugyanis Kocsis megszerezte saját maga második, a DPASE harmadik találatát is, s nagy fordulatnak kellett volna következnie ahhoz, hogy kikecmeregjen a szakadékból a vendéglátó (0-3). A hazaiak becsületére legyen mondva, hogy ekkor sem adták fel a küzdelmet, s a 84. percben megszerezték becsületgóljukat, ám hiába szorongattak még az utolsó percekben is, a mieink végül kihúzták újabb kapott gól nélkül, így értékes, 3-1-es győzelmet aratva mozdultak el újra a bajnoki táblázat utolsó helyéről.
Nincsenek hozzászólások