
Szürke és szürke
Nem egy, hanem két intézmény vágott bele abba a rendhagyó street art pályázati programba, amelyet a Let’s Colour Településszépítő Egyesület hirdetett.
Színt a vasbetonra!
Az egyik kezdeményezésről már írtunk e hasábokon, és mivel mind a tisztesség, mind az egészséges rivalizálás vezérelve azt parancsolja, hogy egyenlő esélyt adjunk minden indulónak, íme, jöjjön a második kör. Az alábbiakban a Lorántffy Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium kezdeményezésével ismerkedhetnek a böngészők – kalauzunk Miklósity-Szőke Zsuzsanna ötletgazda és a pályázati program intézményi koordinátora lesz:
– Iskolánk Dunaújváros egyik zöldövezetének határán épült fel több mint harminc évvel ezelőtt – az iskolaudvart a kor szokása szerint vasbeton kerítéssel választották el az utcától. A kerítés az évek során egyre szürkébb, barátságtalanabb külsőt öltött, ami éles ellentétben áll a szívderítő környezettel, a természet ezer színével: ezen kívánunk változtatni a pályázat révén. Már régóta tervezzük, hogy változtatunk ezen a helyzeten, de forráshiány miatt eddig erre nem kerülhetett sor. Most ez a pályázat elérhető közelségbe hozta a változást!

Nyitott szemmel!
A kerítés új köntösbe öltöztetése nemcsak a Lorántffy diákjainak életébe hozhat új színt, magyarázza az intézmény pedagógusa: a szomszédságban élők környezetét is élhetőbbé tenné, a városképet is színesítené – végül, de nem utolsósorban: lehetőséget adna felsőbb éves iparművészeti tagozatos diákok számára az alkotásra.
Tábort álmodnak
A pályázati kiírás szerint a pályázat kiírója biztosítja a felületre festendő grafikai terveket – ám a megvalósításba már nagyon is bekapcsolódnának a fiatal alkotók: a programhoz kapcsolódó nyári tábort tervez a Lorántffy, a bentlakásos kurzus bázisa természetesen az intézmény kollégiuma lesz. A tábort Rohonczi Istvánné, a művészeti oktatás vezetője szervezi – a tervek szerint a diákok június végén kapcsolódhatnak be a munkálatokba.

Végtelen lehetőségek tárháza
Ehhez persze nyerni kell, ehhez pedig arra van és lesz szükség, hogy a program támogatói szavazatukkal biztosítsák a kezdeményezés sikerét – a szavazás a napokban elkezdődött, és egészen május 13-ig tart! Kipróbáltuk, működik: amint arról korábban már beszámoltunk, rövid regisztrációs procedúra után juthatnak a felhasználók az egyesületi honlap netvoks-felületére, ahol egy naptári napon kategóriánként egy-egy szavazatot adhatnak le a kiválasztott intézményre, pályázatra.
A "Lori" végül a Mindent a szemnek! munkacímet választotta – ennek picit ellentmondva tettekre buzdítanánk mindenkit: voksoljanak!
Kapcsolódó linkek:
Nincsenek hozzászólások