2013. május 21. (kedd) - Konstantin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Vitális

Sóbánya KlímaGyógyfűpatika webáruház

2012. április 15. (vasárnap) 09:09

Mammográfia: újra itt – már hétfőtől

Mammográfia: újra itt – már hétfőtől

A tavalyi kezdeményezés sikere nyomán visszatér városunkba az emlőrák mielőbbi felismerését szolgáló mammográfiás szűrővizsgálat. A szakmai program hétfőn kezdődik és egészen május második feléig tart – a helyszín a tavaly szintén bevált Városháza tér lesz.
Szűrés a megelőzésért!
Szűrés a megelőzésért!
Visszatér városunkba a tavaly az érintettek és veszélyeztettek körében nagy sikert aratott mammográfiás szűrővizsgálati program, tájékoztatta a DO-t Németh Tünde önkormányzati sajtószóvivő. Az emlőrák korai felismerését szolgáló – közvetve tehát szó szerint életbevágóan fontos – programot a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (vagyis a valahai ÁNTSZ) szervezi; a vizsgálat résztvevőit először április 16-án, hétfőn várják a Városháza téren, a Polgármesteri Hivatal épülete előtt felállítandó szűrőállomáson. A vizsgálatra több mint egy hónapon át lehet jelentkezni, hiszen az állomás egészen május 22-ig működik városunkban.
A program szervezőinek tájékoztatása szerint a szűrővizsgálat ingyenes és fájdalommentes, további részletekkel az állomás szakemberei szolgálnak – informálódni, jelentkezni és esetlegesen időpontot módosítani az alábbi telefonszámon lehet: 20/456-4256. Szintén fontos eleme a vizsgálati programnak, hogy a hatvanöt év alattiak esetében az őszi meghívók is érvényesek, tudatta honlapunkkal a szóvivő.

Kapcsolódó link:

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-04-21 14:28:59 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Lehet menni 30 évesen is?
Vagy még tart az az agyrém, hogy csak 60 felett?

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Eladó kétszobás lakás

Eladó kétszobás lakás(kínál) Eladó egy 2 szobás panel lakás szigetelt épületben, új nyílászárókkal, egyedi fűtés elszámolással.... tovább

Összes hirdetés: 2242 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.