
Debrecen adott otthont hétvégén a röplabdázók VI. korcsoportos diákolimpiai döntőjének, melyen a Hild iskola csapata is érdekelt volt. Liszi Ferenc tanítványai aranyesélyesként érkeztek a megméretésre, s mint az a DO-hoz eljuttatott beszámolóból kiderült, a dunaújvárosi fiatalok valóra is tudták váltani érmes álmaikat. A Hild gárdája ugyanis ellentmondást nem tűrve játszott a torna ideje alatt, sem a csoportmeccseken, sem a helyosztókon nem talált legyőzőre. A mieink fölényére jellemző, hogy egyik mérkőzésükön sem veszítettek játszmát, így hibátlan teljesítménnyel hódították el az intézmény 22. diákolimpiai aranyérmét.
A gárda tagjai közül mindenki kiválóan játszott, teljesen megérdemelten szerezték meg a végső győzelmet, s ez a csapatsiker mellett az egyéni elismerések számában is meglátszott. A Hild iskola legeredményesebb játékosának járó különdíjat Blázsovics Péter vehette át a szervezőktől, míg a torna legjobb támadó játékosának Gebhardt Norbertet választották. Nem maradt díj nélkül a csapat edzője, Liszi Ferenc sem, aki a torna legeredményesebb edzőjének járó különdíjat vehette át a szervezőktől. A szép hírek mellé azonban jutott egy sajnálatos is, mert Pádár Krisztián az elődöntőben részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így rá két hét kényszerpihenő vár.
A Hild iskola aranyérmes csapatának tagjai: Gebhardt Norbert, Pádár Krisztián, Banai Máté, Stefanovics Krisztián, Blázsovits Péter, Balla Szabolcs, Demeter László, Kovács Gergő, Sárik Martin, Gebhardt Áron, Boldis Patrik, Mester Levente.
Edző: Liszi Ferenc.
1. | 2012-04-23 12:17:53 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálunk! Ismét szép volt!!!
2. | 2012-04-23 14:46:54 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálunk,FIÚK!Nagyon szép teljesítmény ismét!!!És külön Feri bácsinak is !!!!
3. | 2012-04-23 18:15:20 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szép volt fiúk!
Gratulálok az Iskolának is!
22(!) az nem semmi!
4. | 2012-04-23 20:55:51 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Hehe... Méltán büszkék lehetnek azok a játékosok, akik tényleg a Hildbe jártak, nem pedig valahonnan máshonnan hívták őket játszani, ezzel kiváltva bármilyen tanulást az iskolában. Szép dolog a röplabda, de ez erős. 1 válasz
5. | 2012-04-25 18:54:36 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-04-23 20:55:51 Ne irigykedj!
Majd egyszer talán neked is sikerül valamit nyerned, mi drukkolunk!