
Sikerrel a nemzetközi porondon (jobbra Szücs Botond)
Komoly sikerekkel értek véget a közelmúlt versenyei a Széchenyi gimnázium diákjai számára, tudatta a DO-val Szücsné dr. Harkó Enikő igazgatóhelyettes. Kezdjük a sort egy nemzetközi sikerrel: nem elég, hogy bekerült a magyar válogatottba, de ráadásul értékes eredménnyel fejezte be az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája (ICYS) Hollandiában rendezett seregszemléjét Szücs Botond: a dunaújvárosi gimnazista saját kategóriájában a harmadik helyet érte el előadásával. A verseny rangjára jellemző, hogy három földrész huszonhárom országának legjobbjai szálltak harcba a helyezésekért; Botond munkáját felkészítő tanárként Kispál István segítette.

Matematika - már-már művészi szinten
Matematika versenyeredmények terén is kijutott a jóból a gimnazistáknak a közelmúltban - a Varga Tamás Országos Matematika verseny megyei döntőjében például a kisgimnazisták remekeltek. Varga Bence megnyerte a hetedikesek viadalát, míg Szeder Patrik ugyanitt a harmadik helyen végzett – mindkét nebulót Heltai Éva készítette fel a viadalra.
A Kenguru Matematika Versenyen is kitettek magukért a "kisgimisek" – Varga Bence a hetedikesek körében második, Kis Bernadett az ötödik évfolyamon gyűjtött be értékes negyedik helyet –, a nagyobbaknál viszont egy "mindent visz" példát is találunk: a kilencedikesek mezőnyében Jójárt Bence az első helyen végzett (mindhárom diák felkészítő tanára Molnár Zoltánné volt). És akinek még ez is kevés, annak ott a Fejér Megyei Matematika Verseny döntője, ahol szintén tarolt a Széchenyi különítménye: a kilencedik évfolyamon Jójárt Bence ismét maga mögé utasította a teljes mezőnyt, a tizenegyedikes diákok versenyét Böttger Rebeka nyerte, míg Müller Anna a harmadik helyen zárta a versenyt (őket Gentischerné Dani Zita készítette fel), míg a végzősök mezőnyében Fási Szabolcs végzett a helyen (az ő felkészülését Molnár Zoltánné segítette).
Csak így tovább – és kijár a gratula!
Kapcsolódó link:
Nincsenek hozzászólások