
Hatvan év ünnepére készülnek!
Éppen jövőre lesz 60 esztendeje, hogy 1953-ban megkezdődött a technikusok képzése a 24. számú Kohászati Technikumban - a hazai kohászati üzemek szakemberigényeinek kielégítésére indított kurzus helyszíne a jogutód intézmény, a mai Dunaújvárosi Főiskola főépülete volt, eleveníti fel Andrási Miklós, aki a jubileumi programsorozatot koordináló emlékbizottság vezetőjeként veszi ki a részét az előkészületekből.
A végzettek a technikusi oklevél mellé kezdetben megkapták a kijelölt munkahelyükre szóló értesítést is. A technikusképzés – amelynek intézménye időközben felvette a Kerpely Antal Kohó- és Gépipari Technikum nevet – 1968-ban megszűnt, az épületben felsőfokú képzés indult (ítt lett a főiskola mára a város és a térség tudásbázisa), míg a középfokú képzés a mai Bánki Donát középiskolába került át. Az itt végzettek közül néhány dunaújvárosi arra gondolt, hogy az évfordulóról meg kellene emlékezni – a körvonalazódó terveket szintén Andrási Miklós összegezte honlapunknak:
– Az iskola alapításának szeretnénk emléket állítani, közösen emlékezni azokkal, akik ebben a technikumban nappali, esti vagy levelező képzésen vettek részt. Egy alkalmas időpontban találkoznánk, és emléktáblát állítanánk a főiskola főépületében. Felvettük a kapcsolatot az "utódokkal" is – a Dunaújvárosi Főiskola rektorának, dr. Bognár Lászlónak levelet írtunk a szándékunkról, aki nagyon pozitívan fogadta megkeresésünket. Kijelölte Budai János műszaki osztályvezetőt a kapcsolat tartására. Sokat segít, minden eszközzel támogatja terveinket Szente Tünde a Dunaújvárosi Kulturális Egyesület elnökeként, és a főiskolán rendezett első ülésünkön dr. Kiss Endre is részt vett. Az emlékbizottságot dr. Hanák Jánossal és Szabó Gyulánéval együtt hárman alkotjuk, és természetesen nagyon bízunk abban, hogy híre megy törekvéseinknek.

Nagy ipari igények (a vasmű kohójának korabeli képe)
Reméljük, hogy egyre többen jelentkeznek az évforduló közeledtével – mindenkit szeretnénk megtalálni a nagy találkozás reményében! Kikérjük mindenki véleményét, számítunk mindenki támogatására - a lelkesedésükre, majd a megjelenésükre is!
Andrási Miklós kérdésünkre kiemelte: már megkezdődtek a tervezgetések a jubileumi programról – várják a jelentkezéseket a
20/9165099-es telefonszámon, valamint az emlékbizottság tagjának
közvetlen e-mail elérhetőségén is!
Hadd jelentkezzenek az örökdiákok!
Kapcsolódó link:
1. | 2012-04-20 17:04:34 Link Válasz No végre (nem regisztrált felhasználó) Egy igazán tisztességes ember Dznaújvárosból. Ő nem csak dumált (Hallod fideszes köcsög !), ő megcsinlta. És csöndben volt. Van miér tisztelni....