2013. május 22. (szerda) - Júlia, Rita
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2012. április 15. (vasárnap) 10:02

Zsaruhír: fény buktatott betörőket

Zsaruhír: fény buktatott betörőket

Lámpafény buktatta le egy betöréssorozat főszereplőit még csütörtökön Iváncsán: a három jómadár egy olyan házban kapcsolt villanyt, amely egy éve üresen áll – a rendőrök lakossági bejelentés nyomán fogták el a triót – a csapat ráadásul egy este már a harmadik házat látogatta, értesült a DO.
Betörőcsapat bukott Iváncsán – mégpedig egy figyelmes magánszemély riasztása nyomán, derül ki a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának honlapunkhoz eljuttatott összegzéséből. Németh-Kész Mónika szóvivő tájékoztatása szerint Iváncsán az egyik lakónak tűnt fel, hogy a közelében lévő, már egy jó éve üresen álló házban az éjszaka közepén lámpafényeket lát. Ekkor riasztotta a polgárőröket, akik az iváncsai KMB-sel együtt perceken belül a helyszínre értek, és el is fogták a három illetéktelen behatolót. Az Iváncsai Polgárőrség telefonjára péntekre virradó éjjel háromnegyed kettő előtt érkezett egy hívás  a Fő utca egyik lakójától. A polgárőrök csapata és a rendőr időben érkezett: az elkövetők még a házban voltak, akkor jöttek ki az épületből, amikor észrevették az egyenruhásokat. Ekkor mindhárman szaladni kezdtek. A rendőrségi felszólítást követően egyikük megállt, azonban a másik kettő átugrott a kerítésen. Egyikük Adony, míg a másik Besnyő irányába futott el.
Mialatt a körzeti megbízott a helyszínen maradt fiatalembert elfogta és megbilincselte, a polgárőröknek az egyik közeli utcában sikerült elfogniuk egyik társát. A KMB-s kérdésére mind a ketten ugyanazt a személyt nevezték meg harmadik társukként; iváncsai lakcímén őt is elfogták még az éjjel.
A három iváncsai fiatal – egy tizennyolc és két tizenkilenc éves férfi – még a helyszínen elismerte, hogy azon a házon kívül, ahol tetten érték őket, még két másik házba is betörtek. A bűncselekmények nyomán egyebek mellett szerszámokat, hosszabbítót, pólót, illetve cigarettát zsákmányoltak, és rejtettek el egyikük lakóhelye előtt egy bokorban. Ezeket a rendőrök megtalálták és lefoglalták, erősítette meg a DO-nak a főkapitányság szóvivője.
A három fiatal mindegyikét előállították a dunaújvárosi kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon engedték őket.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-04-15 23:40:02 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nem kommentálom a három iváncsai fiatalt.Nem baj?
Köszönet az állampolgár a KMB és a polgárőrök együttműködésének!

2. | 2012-04-16 14:33:42 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Kár, hogy mindezek fáradságos munkája után megint szabadon sétálhatnak!

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Családi ház

Családi ház(kínál) Baracson kétszobás, összkomfortos parasztház nagy telekkel eladó vagy dunaújvárosi 1,5 szobás lakásra... tovább

Összes hirdetés: 2245 db

Apró

Nanopad hihetetlen akció 790Ft !

Műszaki cikk | Keres

Nanopad hihetetlen akció 790Ft !

Összes hirdetés: 69 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.