2013. május 20. (hétfő) - Bernát, Felícia
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2012. május 22. (kedd) 09:13

Birkózás: jól sikerült bajnokság

Tizenegy éremmel zárták a győrszentiváni veterán országos birkózó bajnokságot a Dunaferr SE birkózói. A piros-fehér különítmény jó szereplése mindenképpen biztató a közelgő, budapesti világbajnokság előtt.
nagyítás Jó csapat!
Jó csapat!
Győrszentivánban rendezték meg hétvégén az idei kötött és szabadfogású Veterán Birkózó Országos Bajnokságot, melyen rendkívül nívós mezőny gyűlt össze, ami annak is volt köszönhető, hogy idén Budapest ad majd otthont a veterán korcsoport világbajnoki viadalának.
Dunaújvárosból kilenc versenyző lépett szőnyegre a megméretésen, akik kiválóan szerepeltek, hiszen hat aranyérem mellett három ezüstöt és két bronzot szereztek birkózóink. Az első helyezettek magabiztosan nyerték súlycsoportjukat, ráadásul közülük ketten dupláztak, hiszen kötött- és szabadfogásban sem találtak legyőzőre. Szabó János, a csoport legidősebb versenyzője korát meghazudtoló birkózással utasította maga mögé ellenfeleit.
A Dunaferr SE birkózói közül valószínűleg öt versenyző lép majd szőnyegre a budapesti világversenyen. A nyár a felkészülés nevében fog zajlani, közös edzésekkel és edzőtáborokkal. A veterán válogatott vezetője Maróthy István a Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnöke, edzője pedig Katona Géza a Tatabányai SC birkózóinak vezetőedzője.

A Dunaferr SE dobogósai:

1. helyezés:
Deli Károly "E" kcs. (56-60 év) 69kg, kf., szf.
Varga József "F" kcs. (61-65 év) 76kg kf., szf.
Szabó János "G" kcs. (66-70 év) 85kg kf.
Mátyás Gábor "B" kcs. (41-45 év) 69kg kf.

2. helyezés:
Szegedi Gábor "C" kcs. (46-50 év) 76kg kf.
Tolnai Zsolt "B" kcs. (41-45 év) 97kg szf.
Tokodi János "C" kcs (46-50 év) 85kg kf.

3. helyezés:
Király Ferenc "C" kcs. (46-50 év) 130kg kf.
Tolnai Zsolt "B" kcs (41-45 év) 97kg kf.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-05-24 21:52:47 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok mindenkinek!Ezek a sportolók megérdemlik,hogy vissza kapják a Radari birkózócsarnokukat.

2. | 2012-05-27 17:05:59 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szép eredmény ez a régi öreg fiúktól.De azért illene megemlíteni a régi mesteredzőt,Komóczi Gábort is,hiszen valamikor ő tanította, nevelte a most kiválóan szereplő versenyzőket.Hála neki!Nyugodjon békében!

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

3-SZOBÁS, NAGY KONYHA + ÉTKEZŐS...

3-SZOBÁS, NAGY KONYHA + ÉTKEZŐS...(keres) 3-Szobás, tágas jól szeparált FELÚJÍTOTT lakást, ELCSERÉLNÉK, kisebbre! 4- emeletesben a 2.-ig! Hasonlósan... tovább

Összes hirdetés: 2241 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.