Hétvégén rendezték a Head-Dunafitt Újvárosi Faldöngetés, amatőr fallabda verseny ötödik és egyben záró fordulóját. A verseny, a már megszokott jó hangulatban zajlott, ahol a résztvevő tizenöt versenyző hatalmas, sokszor kiélezett csatákat vívott egymással.
Sikeres évadzárásA versenyt – melyen a ranglistahelyezésekhez képest jócskán borult a papírforma – végül megérdemelten nyerte az agárdi Szigetvári Péter, miután legyőzte azt a Pintér Lászlót (Budapest), aki a csoportmérkőzések során győzött egymás elleni meccsükön. A bronzmérkőzés Kovács Róbert (Rácalmás) győzelmét hozta Gyöngy Miklós (Dunaújváros) ellen. A záró fordulót követően kialakult az idei ranglista végeredménye, melyen Szigetvári Péter remek hajrával felkapaszkodott a második helyre, ám megelőzni már nem tudta a végül kétpontos előnnyel győztes Bán Zalánt.
A ranglista harmadik helyén Lehoczky Attila végzett, aki a hétvégi viadal, valamint a ranglista további dobogósaihoz hasonlóan Head ajándékokat, valamint fallabda bérleteket nyert remek teljesítményével. A vasárnapi megméretés fényét emelte a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökének, Welesz Balázsnak a látogatása is, hiszen az ő közreműködésével érkezett városunkba három válogatott játékos is: Papp Nándor Gergő, Gubi Ramon, Hoffmann Péter bemutató gyakorláson, valamint mérkőzésen is bizonyították felkészültségüket, mely méltán váltott ki elismerést a nézőkből.
Határozott elképzelésekkel továbbA viadalon azonban már a jövőről is szó esett, ugyanis Welesz Balázs megbeszélést folytatott a Dunafitt Sportcentrum ügyvezetőjével és a fallabda szakosztály vezetőjével, melynek során felvázolta a szövetség terveinek egy részét. Az elnök úr a szövetség és a klubok közötti konstruktív, egymást segítő partneri kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta.
A sportág fejlődésének kulcsa a squash népszerűsítése, valamint az utánpótlás nevelés serkentése, támogatása. A közeljövőben – vidéki helyszíneken – várhatóan havonta, Road Show keretében, válogatott játékosok részvételével népszerűsítik majd a fallabdát, s a nyílt hétvégék alkalmával bemutató edzések és mérkőzések, a válogatott játékosokkal közös edzések keretében ismerkedhetnek majd meg az érdeklődők a fantasztikus sportággal, mellyel elsősorban a diákok érdeklődésének felkeltése a cél.
A szövetség elképzelései egybeesnek a Dunafitt Sportegyesület céljaival, mely ősztől tanfolyamokat szervez gyerekek, de akár kezdő felnőttek számára is. A sportág népszerűsítése érdekében, a hivatalos versenyeken kívül újra indítják a Faldöngetés elnevezésű amatőr versenysorozatot, s tervezik a városi, város környéki klubok közötti együttműködés kialakítását, versenyek, csapatbajnokság szervezését, valamint ezen kívül vállalják céges, vállalati, iskolai, iskolák közötti versenyek szervezését, lebonyolítását is. A squashoz szükséges felszerelés (ruházat, cipő, ütő, labda stb.) beszerzéséhez kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítanak, s helyben megoldott az ütők újra húrozása is. Mint az a Dunafitt SE tájékoztatójából kiderült, természetesen a jövőben is sok szeretettel várják a sportág régi, vagy új szerelmeseit, akik a Dunafitt Sportcentrumban, vagy a
dunfitt.squash@gmail.com e-mail címen érdeklődhetnek a fallabda sportággal kapcsolatos bármilyen városi információról.
Nincsenek hozzászólások