2013. május 24. (péntek) - Eszter, Eliza
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2012. május 13. (vasárnap) 15:24

Labdarúgás: előre menekül a DPASE

Kétszer is hátrányba került, de mindkétszer egalizálni tudott, majd a hajrában a győzelmet is kicsikarta a DPASE labdarúgó csapata a Ferencváros második együttese elleni bajnoki mérkőzésen, így időlegesen elkerült a kieső helyekről.
FTC II – DPASE
2-3 (2-1)
DPASE: Abu, Nagy A., Salamon, Beleuc, Szolomájer, Kocsis Gábor, Urbán (Sziládi), Vörös (Bezerédi), Márki (Kocsis Gergő), Godslove, Perovic. Vezetőedző: Jakab Elek.
A Sopron elleni fájdalmas pontvesztés után egy jóval nehezebb feladat várt a DPASE labdarúgó csapatára, mely a középmezőnyben szereplő FTC II. otthonába látogatott még pénteken este.
A kiesés ellen küzdő együttesünk számára csak a győzelem lehetett az elfogadható eredmény, ám nem kezdődött jól a mérkőzés Jakab Elek tanítványai számára, ugyanis a fővárosiak gyakorlatilag az első támadásukból megszerezték a vezetést Holman révén (1-0). Szerencsére nem kellett sokat várni a válaszra, mert a 6. percben Godslove szép távoli lövéssel egalizálni tudott, így újra kezdődhetett minden elölről (1-1). A folytatásban felváltva kerültek veszélybe a kapuk, ám a hazaiak valamivel veszélyesebben játszottak, s a 33. percben Papp találatával ismét visszavették az előnyt (2-1). A félidőből hátralévő időben hiába próbálkozott csapatunk, nem volt esélye az egalizálásra, így nehéz helyzetből várhatták a folytatást a dunaújvárosiak.
A szünetben Jakab Elek átszervezte együttesét, mely a térfélcserét követően nagy erőket mozgósított azért, hogy ne csak kiegyenlítse, hanem meg is fordítsa az állást. A DPASE próbálkozásai azonban sokáig nem jártak eredménnyel, hiszen negyed órával a meccs vége előtt még a Fradi vezetett, ám a hajrá már a mieink elképzelése szerint alakult. A 78. percben ugyanis Perovic gólja újból egálba hozta a Jakab-csapatot (2-2), mely nem elégedett meg az egy ponttal, s továbbra is támadásban maradt. Négy minutummal a rendes játékidő letelte előtt újabb góllá érett a vendégek fölénye, miután Godslove ezúttal egy közeli fejessel mattolta a hazai védelmet, s mivel a hátralévő időt kivédekezte csapatunk, végül bravúros, 3-2-es győzelmet aratott a Ferencváros második csapatának otthonában.
A szép siker egyben azt is jelentette, hogy elmozdult a kieső helyekről együttesünk, mely pontokban beérte a Sopron gárdáját, ám egymás elleni eredményeinek köszönhetően meg is előzte a már bajnok MTK-val döntetlent játszó soproni egyletet.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-05-13 21:30:37 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratula! És eszembe jutott, amikor a régi szép időkben Salamonék még nem a Fradi második csapatát nyomták le, hanem az elsőt.

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...(kínál) A lakás tágas jól szeparált és felújított! ELCSERÉLNÉM KISEBBRE! 1.5-szobásra vagy 2-re a 2.-ig,... tovább

Összes hirdetés: 2210 db

Apró

ÁLLÁS

Állás | Kínál

ÁLLÁS

Összes hirdetés: 67 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.