2013. május 24. (péntek) - Eszter, Eliza
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Kultúra

BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA

2012. június 8. (péntek) 16:01

Kötetbemutató: Attila és a beszélők

Kötetbemutató: Attila és a beszélők

"A whiskys" – e néven ismerte meg az ország Ambrus Attilát, akinek új arcát mutatja be Pálinkás István író, újságíró és Csikós Árpád fotóművész éppen ma debütált riportkötete. Attila és a beszélők – lapozzon bele mihamarabb! Update: online megrendelhető!
(Utolsó frissítés: 06. 08. 18:10)
nagyítás Mától kapható!
Mától kapható!
Riportkötet és vallomás, esszé és némi történelem is, sok-sok remek képpel, saját és sajátos nézőpontból - Ambrus Attiláról jelentetett meg könyvet Pálinkás István író, újságíró, valamint Csikós Árpád fotóművész.

Tanítványból barát

A kötet keletkezéséről a szerző kérésünkre kiemelte, egy rendhagyó feladatból fakadt az ismeretség a "whiskys rabló" frázissal elhíresült Ambrus Attilával – végül együttműködésük  sajátos lenyomata lett az éppen ma napvilágot látott kötet:
– Immár hét éve dolgozom a Dunaújvárosi Főiskolán, kommunikáció-médiatudomány szakterületen. Szakmai munkám során volt alkalmam tanítani és záróvizsgáztatni Ambrus Attilát  – "A” whiskys-t –, aki a '90-es évek elejétől komoly fejfájásokat és persze jelentős röhögőgörcsöket okozott bankrablásaival az éppen átalakulás alatt álló, rendszert váltani akaró magyar társadalomnak. Attila a börtönben nem közpénzből tanult – minden médiahíresztelés ellenére –, jómagam idestova hat éve ismerem, s állok vele kapcsolatban. Túlzás nélkül állíthatom, hogy barátok lettünk: kizárólag nekem engedte, hogy könyvet írjak róla, beszélgessek vele. 

"Dolgozni akarok"

Arról, hogy miből fakadt ez a "kiválasztottság", Pálinkás lakonikus rövidséggel felelt – "mindenki más csak arra volt kíváncsi, hogy mit evett, amikor elfogták". Aztán persze hosszabban is kifejtette:
nagyítás Csíki anziksz: "mindenki más csak arra volt kíváncsi, hogy mit evett, amikor elfogták"
Csíki anziksz: "mindenki más csak arra volt kíváncsi, hogy mit evett, amikor elfogták"
–  Attila szabadulásának napjaiban újra habzott körülötte a média-arrogancia, mert ahhoz tartotta magát, amit tanult, s amit mondott nekem is: "István, nem nyilatkozom ezeknek. Dolgozni akarok..." Megváltozott a szereposztás, Csikós Árpád fotóművésszel én nyilatkoztam a kötetről – és örömmel jelentem, hogy ma végre, minden kártékony akadályemelés ellenére napvilágot is látott a kötet! Remélem, az "Attila és a beszélők" új, az eddigi sztereotípiákhoz képest jóval sokrétűbb és árnyaltabb, ugyanakkor jóval élesebb és kontúrosabb képet rajzol Attiláról. Ez volt a célunk vele – úgy érzem, ezt szintén mondhatom az ő nevében is. A beszélgetések, s így az egész kötet különössége, hogy valamennyi rögzített szöveg és kép szabadulása előtt készült, s a könyv megjelenésekor már mindez archív tartalom - azóta Attila műhelyt épített, kerámiázik és legutóbbi beszélgetésünkkor is ezt mondta: "István, csinálni kell, életben kell maradni!"

Folyt. köv. – már holnap!

Új hang, szokatlan tónus és nézőpont, a "whiskys" ezerszer idézett bulvárképmása mögött és pláne helyett az emberi arc – ezt ígéri tehát olvasóinak az "Attila és a beszélők"; mi pedig azt, hogy a következő hetekben extra tartalmakkal szolgálunk a riportkötet alapján böngészőinknek. 
nagyítás Már a szabadulás után - főiskolai vizit
Már a szabadulás után - főiskolai vizit
A szerzőkkel egyeztetett terveink szerint hamarosan két részletet is olvashatnak a DO olvasói a frissen napvilágot látott kötetből, és egy játékkal habosított exkluzív meglepetésre is készülünk. Addig is arra biztatunk mindenkit, látogasson el Attila weboldalára, a kötet facebook-felületére, illetve amennyiben felkeltette érdeklődését a kiadvány, már meg is rendelheti online a DO stratégiai partnere, a DDSWEB újonnan kialakítandó webshopjából!
nagyítás Árnyalt és kontúros képet fest (Fotók: Csikós Árpád - katt a képekre a nagyításhoz)
Árnyalt és kontúros képet fest (Fotók: Csikós Árpád - katt a képekre a nagyításhoz)
Mindezek mellett máris szolgálhatunk egy meglepetéssel: a mai premiert követően elsőként városunkban találkozhatnak a szerzővel és főhősével az érdeklődők - Ambrus Attila június 9-én, szombaton délután egy órától dedikál Pálinkás István meghívására a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) melletti Art Café teraszán (esőben: bent). És persze a helyszínen a könyvet itt megvásárolhatják az érdeklődők!
Kellemes böngészést – jó olvasgatást, tartalmas órákat kívánunk: Attilával, és a beszélőkkel!


Kapcsolódó oldal:

Kapcsolódó face:

Kapcsolódó webshop:

(A Dunaújváros Online az "Attila és a beszélők" médiatámogatójaként veszi ki részét a kötet népszerűsítéséből!)

Hozzászólások

Új hozzászólás

21. | 2012-06-10 11:34:06 Link Válasz Csikós Árpád (nem regisztrált felhasználó) Olvasom itt a kommenteket és minél többször kerülök olyan helyzetbe, hogy valamiről azt hiszem: tudom; aztán kiderül, hogy szart sem tudok, nos, annál inkább jövök rá, hogy mennyire pici vagyok ezen a világon és emiatt mekkora marhaságok tudnak kijönni a számon, ha túl magabiztos vagyok. Na szóval ezt tapasztalom Attilával kapcsolatban is. Pár éve még totál kívül voltam az ügyön, aztán az évek alatt picit megismertem. A legnagyobb tanulság nekem az, hogy soha ne mondjak véleményt arról, amit/akit még nem tapasztaltam. Néhai bölcs nagyanyám mondta sokszor: "Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna." Nos, ezt tudom továbbadni a fröcsögőknek. Szép napot Nektek! :) 1 válasz

22. | 2012-06-10 11:38:24 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-08 21:19:09 Nem mindegy mit írt benne?

23. | 2012-06-10 11:40:22 Link Válasz Egy másik Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-08 23:50:14 Igen áldozatok!!!

24. | 2012-06-10 13:15:09 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Csikós Árpád @ 2012-06-10 11:34:06 Majd, ha átélsz,túlélsz egy bankrablást kicsit árnyaltabb képet kapsz öregem.Akkor már nem fogod kedvesen Attilának szólítani a bankrablót. 1 válasz

25. | 2012-06-10 15:44:16 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Jobb is, hogy a köpködő emberek nem tették "tiszteletüket" a KMI előtti terasznál. Mi akik ott voltunk jól éreztük magunkat. Senkinek nem hiányzott volna egy balhé. 1 válasz

26. | 2012-06-10 15:50:56 Link Válasz Csikós Árpád (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-10 15:44:16 Ne viccelj már, esély sincs semmiféle balhéra. A köpködők sosem adják a nevüket a kommentjeikhez, szemtől-szemben, nevet felvállalva már nem megy a dolog. Oda már gerinc kell. 1 válasz

27. | 2012-06-10 19:02:13 Link Válasz Környei Titusz (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Csikós Árpád @ 2012-06-10 15:50:56 Teljes egészében jogos uram!Ezeknek a köpködőknek gerincszervi gondokkal biztos,hogy nem kell küzködni.Aztán az,aki Önnek válaszolt,öregemezve,nem tudom azt,hogy egyáltalán van-e fogalma vagy viszonyítási alapja dolgokhoz.Mert az Attila nevéhez és személyéhez nem tapad vér.És elég kemény büntetést szabtak ki rá.De egy sztojka iván és bandája,akik embert öltek,nos nevetségesenn marha enyhe ítéletet szabtak ki rájuk.Nem tudom,gondolom Ön egyet ért ezzel,az ilyen 24-es hígnyálú meg talán szálljon magába és gondolkodjon el egy kicsit.Minden jót Önnek!

28. | 2012-06-10 19:05:09 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-10 13:15:09 Már bocs,de te hol és mikor éltél át bankrablást?Légyszíves írd már meg.Talán abból is kerekedhet egy jó esszé!De most komolyan.Tényleg érdekelne!!!

29. | 2012-06-10 20:25:28 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Azért az milyen gáz, hogy a mai világunkban egy sz.rházi gazember köztörvényes bűnöző lehet "médiasztár", idol, példakép, és milyen sokat is mond az is, hogy ugyancsak egy sz.rházi firkász ebből a mondvacsinált talmi népszerűségből akar megélni, mert dolgozni, azt sohasem akart, ezért lett újságíró. Ugye, Pálinkás?? Tényleg egy kicsit sem sül le a bőr a képedről? Ja, hogy elég vastag?! 3 válasz

30. | 2012-06-10 20:35:26 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-10 20:25:28 Ide figyelj papucsállatka, a vélemény szabad, így a tied is az. Honnan tudod miről szól a könyv? Tudod hogy a világ legnagyobb mészárosairól mennyi könyv született?
Itt van az, hogy begyöpösödött gondolkodás akadályozza a fejlődést. Olvasd el, mondj véleményt, előtte csak magadat minősíted!

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Minden igényt kielégítő családi...

Minden igényt kielégítő családi...(kínál) 1500m2-es telken helyezkedik el, 220m2-es lakóterülettel rendelkezik, 4 szoba + nappali, több fürdőszoba, 2... tovább

Összes hirdetés: 2210 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.