Több fronton is eredményesek voltak a rendőrök a dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén tegnap, tudatta a DO-val a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának összegzése. R. Szabó Ágnes szóvivő tájékoztatása szerint a sorozat csütörtökön reggel ercsiben kezdődött: a járőrök verekedőket észleltek a Szent István utca és Fő utca kereszteződésében. A megállapítás szerint egy harminckilenc éves nő bántalmazott egy tizenhárom esztendős fiút, aki ennek következtében könnyen sérült. Az asszonyt elfogták és előállították az intézkedő járőrök – a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a megindított eljárásban.
A járőrök késő délelőtt három tizenhat éves fiatalkorút állítottak elő a kapitányságon: a három szakközépiskolással kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy kábítószert fogyasztottak. A nyomozók mintavételre intézkedtek velük szemben. Nem sokkal később Dunaújvárosban a Tavasz utcában igazoltattak a járőrök egy harminckét éves férfit, akinél ismeretlen eredetű, kábítószergyanús anyagot találtak – őt is mintavételre állították elő.
Ugyancsak még tegnap délelőtt pénzhamisítás miatt folyamatban lévő ügy kapcsán fogtak el egy huszonhárom éves nagyvenyimi férfit. A gyanú szerint a fiatalember egy olyan bankjeggyel fizetett az egyik venyimi presszóban, amiről később derült ki, hogy hamis. Kihallgatását követően a gyanúsítottat a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.
És ezzel még nem volt vége a "sikerszériának": késő éjjel betörésről érkezett jelzés a Szórád Márton útról. A bejelentés szerint ismeretlenek mentek be a használaton kívüli II. számú rendelőintézetbe és a bejelentés időpontjában is bent tartózkodtak. A helyszínre küldött járőrök az épületben négy férfit értek tetten. A megállapítás szerint a négy elfogott férfi több helyiségbe hatolt be erőszakkal és több tucat csaptelepet, csapszelepet, szifonokat és ezekhez tartozó alkatrészeket szerelt le és készített össze, hogy eltulajdonítsa. A tettenérés időpontjában is épp egy csapot szereltek szét. A járőrök előállították a banda tagjait a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vételükre történt intézkedés. Az ügyben eljáró nyomozók előterjesztéssel élnek az ügyészség felé – a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését indítványozták, erősítette meg a DO-nak a rendőrségi referens.
1. | 2012-06-15 19:19:02 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok. Na most majd szépen kitalálják, hogy őrizni kell a rendelőt, valamelyik tűzhöz közeli cégnek. 2 válasz
2. | 2012-06-16 00:10:45 Link Válasz KEndre (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-15 19:19:02 Egy webkamera + netmobilos router = 50 ezer huf. Ennyi elég is lenne. 1 válasz
3. | 2012-06-16 09:01:12 Link Válasz Gopntapa (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: KEndre @ 2012-06-16 00:10:45 Ja és Kendre állandóan nézi ingyen :)
4. | 2012-06-16 18:09:29 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Ugyan már emberek!A kislénárd és a fene nagy profi haverjainak kell szólni.......Ki lehet itt más a kompetens? 1 válasz
5. | 2012-06-17 00:33:37 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Hát lehet, hogy jól dolgoztak a rendőrök pénteken , de nem eléggé, mert a " Lebuki patak " mentén végiglopták a vízmérő órákat a telkesektől éjfél után !! 2 válasz
6. | 2012-06-17 22:16:26 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-17 00:33:37 Ezt sose értettem... Miért lop valaki vízórát?
Mi van abban? ARANY??? ..Jaa és a nyomás alatt ráadásul nem is olyan egyszerű lehet..
7. | 2012-06-17 22:17:49 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-15 19:19:02 Magántulajdon. Nem értem a felvetést.
8. | 2012-06-17 23:03:54 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-17 00:33:37 Tehát ha lopnak, akkor rosszul dolgoznak a rendőrök. Ha valaki megbetegszik, akkor rosszul dolgoznak az orvosok. Ha meg valakik éhesek, az csak a szakácsok bűne lehet. 1 válasz
9. | 2012-06-17 23:16:17 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-17 23:03:54 Egyszerű ez, mint az 1x1, nem?!?! :D Legalábbis valakinek...
10. | 2012-06-18 13:48:05 Link Válasz Lénárd Béla (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-06-16 18:09:29 Tisztelt kommentelő!
Ezúton tájékoztatom, hogy cégünknek nincs állami megrendelése.
Amenyiben személyemmel kapcsolatban vagy az általunk végzett munkákkal kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, kérem keressen meg, és készséggel válaszolok az Ön által feltett kérdésekre.
Az elérhetőségeink felderítésében a "google" segítségére lesz.
Tisztelettel:
Lénárd Béla