2012. július 4. (szerda) 09:37
Városháza: jogerős a választási eredmény

Mint köztudott, az elmúlt vasárnap rendezték a 7-es választókörzet időközi önkormányzati képviselő választását, melyet a vasárnapi adatok alapján a Fidesz színeiben induló Nagy Zoltánné nyert meg 295 szavazattal, mindössze tizenhárom vokssal megelőzve az MSZP jelöltjét, Magyar Andrást. Továbbá a Helyi Választási Bizottság a július 01-én hozott határozatában megállapította, hogy a dunaújvárosi 7. számú egyéni választókerületi választás eredményes volt.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésébe megválasztott helyi önkormányzati képviselő neve: Nagy Zoltánné, aki a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség jelölő szervezet jelöltjeként szerzett mandátumot. Tekintettel arra, hogy a választási eredményt megállapító határozat ellen nem érkezett fellebbezés, ezért a választási eredményt megállapító határozat 2012. július 03-án (kedden), 16:00 órakor jogerőre emelkedett. Nagy Zoltánné a Fidesz képviselője a 2012. július 05-ei rendes közgyűlésen teszi le képviselői esküjét a nyílt napirendi pontok tárgyalását megelőzően.
1 szobás Fsz.-i tégla lakás eladó!
(kínál) Martinovics utcában 1 szobás földszinti 38 m2-es tégla lakás eladó.Digitális mérős,szabályzós... 
Összes hirdetés: 2159 db
Összes hirdetés: 60 db
|
Szabó Erika - Pszichológus
Egészség, szépség |
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Összes cég: 1015 db
1. | 2012-07-04 11:22:06 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratula!!! 1 válasz
2. | 2012-07-04 12:18:30 Link Válasz Hum János (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-07-04 11:22:06 Igen!:):):)
Innen eltűnt 180 hozzászólás_
http://www.dunaujvaros.com/hirek/2012/07/varoshaza_valasztas_online
3 válasz
3. | 2012-07-04 12:36:29 Link Válasz KIS JOE (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Hum János @ 2012-07-04 12:18:30 Jó,igen és?
Drága uram,mi az ön gondja?
Egyszerűen nem értem!
És még mielőtt megvádolna azzal,hogy én az esetleges bennfentes lehetek,vagy lehetnék,nos biztosíthatom önt,hogy nem vagyok az.
Önnek mi a baja,uram?
További nagyon jó és szép időt önnek!
4. | 2012-07-04 13:23:40 Link Válasz Frederick (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Hum János @ 2012-07-04 12:18:30 Gondolom betelt a pohár.
5. | 2012-07-04 15:00:27 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Hum János @ 2012-07-04 12:18:30 Nyilván mert ez itt egy szabad, független orgánum, meg különben is szólásszabadság van. :))
De lehet, hogy mégsem...?
6. | 2012-07-04 22:57:03 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratula a körzetnek! Színvonalas gombnyomkodót sikerült választaniuk.
7. | 2012-07-08 12:01:44 Link Válasz Majd 80% (nem regisztrált felhasználó) Elutasította a képviseleti demokráciát. Hát....nem hisz benne. Igen, abban és sem hiszek. Egyébként pedig konzultáljon velük a nyári villám.