2013. május 21. (kedd) - Konstantin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2012. július 19. (csütörtök) 13:52

Zsaruhír: száguldók a célkeresztben

Zsaruhír: száguldók a célkeresztben

Rekordgyanús gyorshajtó is akadt az M6-M8-as autópályán – de a havi böntetéscsúcsot mindenképpen az a sofőr tartja, aki a 100 km/h-s táblánál 193-mal döngetett BMW-jével, értesült a DO. Drága mulatság: a nagy gázfröccs nyomán egy 200 ezer forintot érő felvétel készült – mutatjuk!
Büntetési rekord
Büntetési rekord
Hiába a tiltás, hiába a figyelmeztetés, a nyár beköszöntével a gépkocsivezetők egy része hajlamossá válik az őrült száguldozásra, derül ki a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának közvetítésével honlapunkhoz eljuttatott összegzéséből. A napokban két ilyen renitens közlekedővel szemben is intézkedtek az Iváncsai Autópálya Alosztály munkatársai: Németh Miklós rendőr százados, alosztályvezető részletes tájékoztatása szerint az egyik száguldó egy BMW tulajdonosa volt, aki az M8-as autópályán, a 100 km/h-s korlátozás hatálya alatt 193 km/h-val közlekedett hétfőn - vesztére.
Az autópálya rendőrök nem sokkal a szabályszegés megörökítése után megállították és közölték vele, hogy cselekményét egy 200 ezer forintos közigazgatási bírságcsekkel "jutalmazzák".  A fiatalember a rendőrök elmondása alapján rezignáltan vette tudomásul, a majd negyedmilliós bírság tényét, illetve azt a nyolc úgynevezett előéleti pontot, amelyet neve mellé rögzítettek a nyilvántartásba rögzítettek. 
Sebességrekord (Fotó: FMRFK)
Sebességrekord (Fotó: FMRFK)
A hónap eddigi sebességrekordere mégsem ő lett, hanem annak a Mercedes gépkocsinak a vezetője, aki az M6-os autópályán a megengedett 130 km/h helyett 212 km/h-val közlekedett még a hónap első felében – az eltérő arányok miatt ő kisebb büntetésre, 90 ezer forintos bírságra számíthat.
Az alosztályvezető szerint fontos megjegyezni, hogy az ilyen extrém gyorshajtások során bekövetkezett balesetek a legtöbb esetben tragikus következménnyel járnak – a gépkocsivezetőkben tudatosulnia kellene, hogy száguldásukkal nemcsak a saját, de a többi közlekedő életét is veszélyeztetik! 

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-07-19 18:37:37 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) a marha! nem tudta elolvasni a rovasirasos sebessegkorlatozo tablat!

bezzeg a moderatorok nyulasival az elen!

ugy olvasnak es rovaznak,hogy ihaj!

2. | 2012-07-19 19:54:28 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Kevésbé veszélyes a tök üres M8-ason 193-al menni, mint forgalmas a Vasmű úton 65-el és jó lenne ha a zsaruk felfognák ezt a tényt... 1 válasz

3. | 2012-07-19 20:09:52 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-07-19 19:54:28 ha lenne mivel felfogniuk!

bezzeg a nyulasit nem fenykepezik azzal a szakadek motorjaval!

talan privilegiuma van? 1 válasz

4. | 2012-07-19 20:10:04 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) autópályán édes mindegy,hogy 130-al vagy 200al megy valaki... nincsenek járókelők, ha pedig baj van akkor 130nál s baj van... viszont amikor az etnikum rodeózik a városban, na az baj....... őket kéne megállítani... az utóbbi időben kétszer is láttam,hogy jóképű adót nem fizető, segélyből élő honfitársunkat még a patka se fogta meg... járdán ment egy darabig majd sunnyogva vissza az úttestre... persze tudom a négyműszakból sietett haza és a fáradtságtól a kanyarba gondolta egy kövér gázzal megoldhatja.....

5. | 2012-07-19 20:17:09 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Ez egy háború a rendszer ( kinek eszköze a megfélemlített rendőr) és a polgárok között. Nem az veszélyes ha egy BMW megy 200-t a pályán mert az erre tervezték, Hanem a sok eszeveszett, tuning egérkamionos, illetve a kalapos lúzer. Itt is az kéne mint a Németeknél no limit no para, de 130 felett tiéd a felelősség és a biztosító sem fizet. A rendőrökre pedig visszalövünk blokkolóval amíg lehet, úgy mint igen tisztelt megválasztott honfitársaink. 1 válasz

6. | 2012-07-19 20:34:05 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-07-19 20:17:09 Mindig csak a németek... Azért hozzátartozik az igazsághoz az, hogy ugyan van olyan szakasza az autópályájuknak, ahol mehet, amennyivel akar, de ha ott kint van a 80-as tábla útépítés miatt, akkor ott 80-n0l megy! A 30-as lakóövezetben 30-cal megy és elengedi a gyalogost!
Ne csak azt nézd, hogy hú, meg há, ott annyival mész, amennyivel akarsz! Azt is nézd, hogy ott a sokkal jobban betartják a szabályokat!

7. | 2012-07-19 20:35:11 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-07-19 20:09:52 Idióta, hol láttad te Nyulasit motoron? :) 1 válasz

8. | 2012-07-19 21:01:40 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-07-19 20:35:11 miert lennek en "idiota"?
lattal mar majmot koszorukovon?
na latod! 1 válasz

9. | 2012-07-19 21:29:17 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2012-07-19 21:01:40 Te tudod, bár sztem Nyulasi nem egy motorozós fajta :)

10. | 2012-07-19 22:16:59 Link Válasz BMW (nem regisztrált felhasználó) 2-es,4-es és 6-os!
Külön-külön,de mégis ugyan azt,hasonlóan fogtátok meg,szerintem tartalmát tekintve.Én azt mondanám,hogy gyakorlatilag mindegyikőtöknek van igazsága.
De!
Ha már szóba jött külföld és a németek,akkor talán jöhet az unió is,nem?Nem tudom azt,hogy hány uniós(volt nyugatinak nevezett államban)vannak olyan cefet "jó"törvények,mint nálunk.Mert ha már szigorúnak mondott törvényeink bár vannak,akkor azokat talán alkalmazni is kellene valahogy.Tudjátok eszembe jut a Hofi anno '86 vagy 87-es szilveszteri műsora,amikor azt mondja;"a rendőrnek kell megmagyaráznia azt,hogy miért is intézkedik".Mintha talán ez így lenne mai is,nem?Egy olyan uniós jogokkal rendelkező országban,ahol polgári demokrácia van.Röhej!
És még talán annyit,hogy kint náluk,a volt nyugatinak nevezett országok bármelyikében a rendőr,az a RENDŐR!!! 1 válasz

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Vörösmarty utcában 1. emeleten

Vörösmarty utcában 1. emeleten(kínál) Technikum városrész csendes utcájában 1. emeleti 2 szobás, nagy konyhás, átlagos állapotú, jól alakítható... tovább

Összes hirdetés: 2255 db

Apró

Összes hirdetés: 54 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.