Két újabb felkészülési mérkőzés várt hétvégén a DPASE labdarúgó csapatára. Együttesünk előbb a vele azonos osztályban – de másik csoportban – szereplő Rákosszentmihály, majd az NB II-es Vasas otthonában lépett pályára.
Jakab Elek tanítványai számára az első m érkőzés ígérkezett könnyebbnek, s ahogy várható is volt, az alaposan megerősített dunaújvárosi gárda hozta is a köztelező győzelmet. A jól kezdő DPASE már a kilencedik percben megszerezte a vezetést Godslove tizenhat méteres lövésével, s ezt követően is irányította a találkozót. A mieink sok helyzetet alakítottak ki ellenfelük kapuja előtt, ám a befejezéseknél sokszor rossz döntést hoztak játékosaink, így hiába alakítottak ki az első, valamint a második felvonásban is rengeteg lehetőséget, az újabb gólra egészen a 80. percig várni kellett. Ekkor Godslove pontos beadását Beleuc fejelte közelről a kapuba, kialakítva a
2-0-s végeredményt, ami inkább a házigazdák számára lehetett hízelgő.
Egy nappal később már sokkal nehezebb dolga akadt labdarúgóinknak, akik a tavaly még élvonalban szereplő Vasas otthonában húztak szerelést. A fővárosiak igyekeztek korán igazolni a két gárda közti osztálykülönbséget, az első percekben a kapuja elé szegezték a DPASE gárdáját, s a 10. percben Venczel találatával a vezetést is megszerezték. A bekapott gól után igyekezett felpörögni együttesünk, így lényegesen kiegyenlítettebb lett a játék képe, s bár mindkét csapat előtt több helyzet adódott, újabb gól már nem született az első félidőben. A térfélcserét követően viszont egyre nagyobb fölénybe került a DPASE, mely az 57. percben Perovic lövésével kiegyenlített. A mérkőzésből hátralévő időben már egyértelműen a mieink játszottak fölényben, ám a ziccerek kihasználásával továbbra is akadtak gondjai játékosainknak, így végül igazságos döntetlennel ért véget a találkozó
(1-1).
RAFC – DPASE 0-2 (0-1) Gólszerző: Godslove, Beleuc
Vasas SC – DPASE 1-1 (1-0) Gólszerző: Perovic
Nincsenek hozzászólások