2013. május 21. (kedd) - Konstantin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2012. augusztus 1. (szerda) 21:27

Olimpia: Balog a 11. helyen végzett

A délelőtti előfutamban parádézott, ám az esti elődöntőben már nem sikerült megismételnie remek teljesítményét a Dunaferr-DVSI úszójának, Balog Gábornak, így a dunaújvárosi versenyző végül a 11. helyen fejezte be a 200 méteres hátúszás küzdelmeit.
(Utolsó frissítés: 08. 01. 21:27)


Erre vártunk, ezt akartuk: újabb dunaújvárosi vonatkozású eseményre került sor a Londoni Olimpián, hiszen ma délelőtt rendezték a 200 méteres hátúszás előfutamait, amelyen már a Dunaferr-DVSI versenyzője, Balog Gábor is érdekelt volt. Mint azt a dunaújvárosi úszó az olimpia előtt elárulta, elsődleges céljaként azt határozta meg a nyári játékok előtt, hogy bejusson a szám elődöntőjébe, valamint sikerüljön megjavítani eddig egyéni legjobbját. Nos, a mindössze huszonegy éves kiválóságnak mindkét kívánsága teljesült a második délelőtti előfutamban: remek úszással, egyéni legjobbját másfél másodperccel (!!!) megjavítva csapott a célba. És hogy mire volt elég a remek teljesítmény? Nos, a mezőny egészét tekintve biztató a mutatvány: Balog ugyanis 1:56.98-as idővel, az ötödik legjobb eredménnyel jutott tovább a szám elődöntőjébe. Érdemes a televízió elé telepedni, és drukkolni ezerrel: az elődöntőt ma este fél kilenctől rendezik a londoni Aquatics Centerben - és egy döntős pozíció kiharcolása hatalmas eredmény lenne a dunaújvárosi versenyzőtől: szorítson érte mindenki!

Elmaradt az újabb bravúr

A szám esti elődöntőjében két magyar versenyzőért, a Dunaferr-DVSI színeit képviselő Balog Gáborért és Bernek Péterért szoríthattunk. Mindkét magyar versenyző a második futamban úszott, s tekintve, hogy az első elődöntőben nem úsztak túl jó időket a versenyzők, Balog Gábor számára a döntőbe jutást jelentette volna az, ha sikerül ismét megúsznia délelőtti idejét. A dunaújvárosi versenyző jól kezdte az első ötvenet, s még az élen állt a fordulónál, ám ezt követően kissé leszakadt az élmezőnytől. Az utolsó ötven méterre a hatodik helyen fordult a Dunaferr úszója, s bár nagyot hajrázott, s egy helyezést még sikerült javítani, fél másodperccel elmaradt a délelőtti idejétől, így sajnos nem jutott be a fináléba, s összesítésben a 11. helyen fejezte be a 200 méteres hátúszás küzdelmeit.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-08-01 16:52:37 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Hajrá Gábor! Szurkolunk érted Dunaújvárosiak!

2. | 2012-08-01 22:49:50 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálok, szerintem nagy dolog a világban a 11. lenni!:) Büszkék lehetünk rá, hogy a mi városunkban edz.Csak így tovább, hajrá!

3. | 2012-08-01 23:09:26 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Ki az a boldogtalan, aki "peti 11" néven írogat a fórumba jó nagy marhaságokat?! Nem vagyok fórumtag, mert elég régóta egy zárt csapat, nem érdemes velük vitatkozni, hiszen ha másnak nem ugyanaz a véleménye mint a "törzstagoknak", akkor már kiutálják a világból és örihari meg minden.., elvannak ők a maguk kis világában..,
de ez a "peti 11" az amerikai zászlójával elszomorító. Sajnálom az embert. Aki ismeri adja át neki részvétem.Ilyen hozzáállással élni sem szabadna! Nagyon sokan örülünk annak, hogy pár magyar kijutott az olimpiára, és eszünk ágában nincs cikizni azt, aki nem első, hanem pl. 5-6, vagy akárhányadik. Olimpiára kijutni önmagában szép eredmény, ha még nyer is valamit, pláne! De amit ez a szerencsétlen írogat, az tényleg szégyen! Szégyelld magad te kis te! :(

4. | 2012-08-02 07:56:10 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nagyon szép volt, gratulálunk!

5. | 2012-08-02 20:51:07 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Gratulálunk Gábor! Szép eredmény, további jó sportolást!

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Igényes lakás bérelhető

Igényes lakás bérelhető(bérbe ad) Római körúton, hosszútávú bérlésre kiadó, negyedik emeleti,erkélyes felújított,gépesített, bútorozott... tovább

Összes hirdetés: 2252 db

Apró

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.