2012. augusztus 7. (kedd) 15:37
Vizes sportok: két nap - két viadal


Nagy menet, nagy csata lesz!
Motorcsónakosok és a sárkányhajósok veszik birtokba a hét végén a Duna-parti öblöt, ahol két nap alatt két rangos megméretésre kerül sor.
Hat városinak szurkolhatunk
Érdekes, izgalmas program várja a vizes sportok szerelmeseit augusztus 11-én, szombaton, ekkor rendezik meg ugyanis az UIM Endurance Pneumatics Európa-bajnokságot. A hat órás megbízhatósági kontinensviadalon ráadásul több dunaújvárosi versenyző is részt vesz majd. A hivatalos program már pénteken, a hajóátvételekkel megkezdődik, áll a DO-hoz eljuttatott időrendben, míg szombaton délelőtt versenyzői eligazítás, szabadedzés és a viadal előtti parádékör szerepel a programban. A négy hajóosztály (PR 1-4) küzdelmei déli tizenkét órakor kezdődnek, s egészen hat óráig tartanak, míg este hétkor a díjátadóval zárulnak az Európa-bajnokság küzdelmei.

Itt látni, szinte repülnek
Mint azt a szervezőktől megtudtuk, a nem mindennapi megméretésre eddig húsz hajó nevezett, többségük Oroszországból, ám rajtuk kívül még belga, ész és lett együttesek nevezését is várják a szombati nyitányig. Az Európa-bajnokságon várhatóan négy magyar hajóegység indul (egy a PR2, 3 a PR4 kategóriában), így jelen állás szerint Lengyel László, Törjék Szilveszter, Kisari Gábor, Pikó Petra, Gál Roland, Lukács János személyében hat dunaújvárosi versenyzőnek is szoríthatunk majd az Eb szombati küzdelmeiben.
Sárkányhajóra fel
A motorcsónak viadal után augusztus 12-én, vasárnap már a sárkányhajózás szerelmeseit várják az öbölben, ahol a DVSC Sárkányszív Sárkányhajó Szakosztályának szervezésében kerül sor egy nagyszabású sárkányhajó viadalra.

A programterv alapján délelőtt tizenegy órától, délután háromig tart majd a verseny, melyre az eddigi résztvevők mellett az újak jelentkezését is sok szeretettel várják a viadal rendezői. A versenyre nevezni a 20/410-1189-es telefonszámon, illetve a Sárkányszív központi e-mail címén lesz lehetősége a sportág szerelmeseinek, akikre a remények szerint egy rendkívül izgalmas viadal vár vasárnap a Duna-parti öbölben.
(A DO a DVSC Sárkányszív Sárkányhajó Szakosztályának médiatámogatójaként veszi ki a részét az esemény népszerűsítéséből!)
Belvárosban 1+3 félszobás lakás...
(kínál) Jó állapotú lakás eladó műanyag nyílászárókkal, redőnyökkel. Elektromos vezeték, radiátorok cserélve... 
Összes hirdetés: 2236 db
Összes hirdetés: 59 db
|
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Munkavédelem, tűzvédelem
Tűzvédelem |
Összes cég: 1014 db
1. | 2012-08-09 16:54:33 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szépek ezek a Sándor Péter szórakozására tartott versenyek. (: