Tavaszköszöntő sokadalom kerekedett (galériával)
Az árusok létszáma újra visszatért a régi nívóra, a közönség pedig kitartott – ismét nagy siker volt a Dunai Kincses Kert kavalkádja a Szalki-szigeten múlt szombaton.
A keresztségben a "tavaszköszöntő" jelzővel illetett sokadalom méltó is volt az elnevezésére – jó időben és remek felhozatallal várta a vásározókat.
Nyolcvan árussal, bőséges kínálattal
A februári mutatványhoz mérten újra a régi szintre ugrott az árusok száma, újságolta Tiringer Ákos, a Dunai Kincses kert egyik ötletgazda-főszervezője, nyolcvan stand portékáiból válogathatott a közönség, új szereplők is megjelentek, és olyan árusítóhely is akadt, amelyik új felhozatallal kényeztette az ínyencségek kedvelőit.
Feltűnő volt, hogy a mézesek, lekvárosok és szörpösök, valamint a sajtosok közmondásosan színes és változatos felhozatala mellett egyre erőteljesebb a füstölt finomságokat kínálók frontja. A földvári Terner Istvánné standjához pakolt húsvéti sonka mutatvány a négy hatalmas szépséggel egyszerűen fokozhatatlan volt, de nagyot gurított a Régi Ízek bázis is, szintén a közelgő húsvét jegyében, remek kollekcióval.
Már a húsvétra hangolnak
Egyébként is minden tekintetben a közelgő ünnep került a sokadalom fókuszpontjába, sokan kínáltak húsvéti díszeket, ajándékokat, akadt a felhozatalban festett-díszített libatojás (!) is, míg Káli Zsuzsanna a remek árukapcsolás jegyében a húsvétra hangoló mézeskalács remekek csalogató-kínáló kiegészítőjeként madocsai lakodalmas kaláccsal traktálta az arra járókat – nagyon finom volt.
Apropó, traktálás: a Szalki-szigeti kincsvadászat egyik vezérmotívuma a remek hangulat, az ismerősök özöne, meg mellette a tanácsok, receptek, titkok és trükkök ármádiája, és végül, de közel sem utolsósorban: a kínálás, kóstoltatás. Kedvcsináló gesztusnak is pazar, és a már korábban kipróbált levendulaszörpös standnál egy pohárka hűsítő után könnyen ráveszi magát az ember arra, hogy újra hazavigyen egy üveggel; mindenki boldog.
A húsvétra hangoló Dunai Kincses Kert ezúttal is méltán aratott nagy sikert a közönség körében, feltűnően sokan választották családi kikapcsolódásként a szombati sokadalmat – de a részletekről meséljenek a képek!
(Fotó: Vígh Dániel)
A rovat további hírei: Mozaik
Szép és nemes célért futott a város (galériával)
2024. máj. 19.
Több mint ezren vágtak neki a szombaton megrendezett Jót fut a Város – Dunaújváros elnevezésű jótékonysági rendezvénynek; a nemes közösségi kezdeményezés révén a Móra iskolának segíthetett minden résztvevő.
A kullancs eltávolításának menete
2024. máj. 19.
Kullancsot talált a kis kedvencében? Semmi pánik! Megmutatjuk, hogyan lehet gyorsan és szakszerűen eltávolítani. Nem kell egyből az állatorvoshoz rohanni, bárki el tudja végezni ezt az egyszerű műveletet otthon. (X)
Csomagtartóvásár – újra a piacon!
2024. máj. 18.
Az első kísérlet átütő sikere után evidens, hogy újra a Béke téri piac ad otthont a Csomagtartóvásár sokadalmának – vasárnap lelhetnek kincsekre a bolhapiac forgatagában.
Dinamizmus, rugalmasság és trendi megjelenés – új futócipők a láthatáron
2024. máj. 18.
Akár most kezded a futást, akár profi vagy már, egyik esetben sincs könnyű dolgod a cipőválasztásnál. Igazi útvesztőben találhatod magad a keresés során, ha néhány alapvető szempontot nem veszel figyelembe. (X)
Pünkösdi piacozásra hív a Dunai Kincses Kert
2024. máj. 17.
A nyári szünetelés előtt még egy utolsó kavalkádra invitálja az érdeklődőket a Dunai Kincses Kert Termelői Piac a Szalki-szigetre, a kemping területére szombaton délután.
Mire használható az aljzatkiegyenlítő?
2024. máj. 17.
A lakberendezés, burkolatok kialakítása és a felújítások során számtalan olyan eszközt, kiegészítőt használnak a szakemberek, amelyek létezéséről sokan nem is hallottak. (X)
DSTV: Nagy Ervin Dunaújvárosban
2024. máj. 17.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. Könyvbemutatóra érkezett, de szó szerint "hazai pályán"lépett közönség elé Nagy Ervin színművész a közelmúltban – a Kultik színpadán mesélt szerepeiről, pályájáról. Hangkép.