Kétszer hajtott ittasan – eltiltás lehet a vége
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat azzal a férfival szemben, akit februárban, majd májusban is ittas vezetésen kaptak. Felfüggesztett szabadságvesztés lehet a vége – és ha igaz, eltiltják a járművezetéstől.
A vármegyei főügyészség összegzése szerint a férfi előbb február 21-én keverte bajba magát azzal, hogy a délelőtti órákban szeszes italt fogyasztott, ennek ellenére gépkocsival egy székesfehérvári trafikba ment, ahol a vásárlást követően visszaült a személygépkocsijába és azzal akart a parkolóból kihajtani. A férfi ittasságát látta egy szolgálaton kívüli rendőr, aki a vádlottat a további ittas vezetésben megakadályozta. A férfival szemben ekkor büntetőeljárást kezdtek, ennek ellenére május 7-én ittas állapotban ismét részt vett – immár vezetői engedély nélkül – a közúti forgalomban. Ezen a napon a férfi egy segédmotor-kerékpárral közlekedett, ittassága miatt azonban nem követte az út vonalvezetését, el is esett a járművel, és 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A vádlott mindkét cselekmény elkövetését beismerte, a bizonyítékok rendelkezésre álltak, ezért a Dunaújvárosi Járási Ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, valamint tiltsa őt el a közúti járművezetéstől.
A fentiek fényében is érdemes óvatosan közlekedni az utakon!
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Mentőhelikopter szállt le a Vasmű úton
2024. máj. 15.
Súlyos sérültet kellett ellátnia a mentőknek a Kossuth Lajos utcában ma délután; a férfi a harmadikról zuhant ki, de úgy tudjuk, túlélte.
Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)
2024. máj. 07.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
DSTV: a szabályos kerékpározásról
2024. máj. 03.
Hamarosan itt a Bringatúra (nemsoká jövünk a tételes programmal), így igencsak aktuális a DSTV összeállítása. A KRESZ szabályai a kétkerekűsökre is érvényesek, már csak azért is, mert a közlekedők védtelenebb csoportját alkotják a kerékpárosok. Hangkép.
Vádemelés az ámokfutó ellen
2024. ápr. 29.
Hol másutt, Dunaújvárosban eresztette el a gyeplőt, 10 kilométeren át menekült az őt üldöző rendőrök elől. És közben lényegében az összes közlekedési szabályt megszegte. Börtön várhat rá, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Lakatos Piroskát
2024. ápr. 26.
A tizenhét esztendős fiatal lány még április tizedikén tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök most a lakosság segítségét kérik megtalálásához. Egy megosztás is segíthet!
Elfogták a pincefeltörőt
2024. ápr. 24.
A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként a 41 éves férfit. Egy Római körúti helyiséget tört fel, több százezer forintos kárt okozott, értesült a DO. Sokra nem vitte a zsákmánnyal.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő a városban
2024. ápr. 22.
Társasházi lakásban támadt a "néma gyilkos", ráadásul egy gyermek életét fenyegette – szerencsére az érzékelő időben jelzett, nem történt személyi sérülés.