Szabad Szemmel az ICA-D-ben: fél év a mérlegen
Új helyen, de a régi lendülettel folytatódott a KineDok új évada kínálatának bemutatása – az alábbiakban némi kitekintéssel az elmúlt fél év mérlege következik, meg egy fontos tényező kiemelése.
A kezdőpont tavaly szeptember: a Szabad Szemmel című program a kiváló helyszínként üzemelt Szertelen Házból a kiváló helyszínként üzemelő Kortárs Művészeti Intézetbe költözött.
Változatlan képletekkel
A helyszín változott, a kipróbált képlet viszont változatlan: egyfelől minden hónap harmadik keddjén délután-este készülhetnek a vetítésekre az érzékeny társadalmi témákat boncolgató kelet-európai (és ezen belül is hangsúlyosan a magyar) dokumentumfilmek iránt érdeklődők, másrészt a vetítéseket többnyire kötetlen beszélgetések követik, ahol a közönség tagjai bátran kifejthetik gondolataikat a látottakról. Akadt olyan vetítés, ahová vendéget is hívtunk – A magunk módjára üvölteni című alkotás után a film egyik közreműködője, Juhász Rokko képzőművész volt a beszélgetés főszereplője.
Hat hónap, hat film, többnyire szép közönséggel, izgalmas témákkal: az egyik fő csapásirány az idei felhozatalban evidensen a művészet, művészetek szerepe az életünkben, de viszonylag sok munka foglalkozik a környezettudatosság, környezetvédelem, a zöld értékek témáival is.
Különleges együttállás, különleges alkalom
Érdekes adalék a sorozat rövid, de tartalmas történetében, hogy remek "vendégprogram" is szerepelt a kínálatban; az ország KineDok vetítőhelyein vendégeskedett, így a dunaújvárosi bázist is útba ejtette A Herner Ferike faterja című filmmel Kovács Gábor Attila rendező. A Háy János drámájából és a Pinceszínház Börcsök Enikő által rendezett előadásából filmre adaptált "istendrámát" december elején láthatták az ICA-D vendégei.
A film után az inspirációkról, a különleges műfaji besorolásról, a forgatás műhelytitkairól és az alkotás üzenetéről Kurucz Gergely beszélgetett a rendezővel – a dokumentumfilmek között remekül megfért ez a különleges alkalom. Merész és izgalmas kitérő volt, utólag is köszönet érte!
A közösségi: élmény
A Szabad Szemmel sorozata bevallottan a közösségépítésről is szól – e tekintetben két örvendetes tényt is kötelező említeni: az egyik, hogy a Szertelen Ház „törzsgárdája” az új helyszínre is követte a programot, a másik, hogy ez a törekvés minden tekintetben találkozott a sorozatnak otthont adó intézmény, az ICA-D vezetésének szándékaival. A közösségi élmény, a közös „mozizás”, a látottak át- és kibeszélése olyan tényezők, amelyek fontos kiegészítőjévé váltak/válnak a választott dokumentumfilmek alapélményének.
És akad még egy fontos tétel: eszem ágában sincs politikai vonatkozásokat taglalni, de az szembetűnő, hogy a KineDok alkalmainak ha nem is kizárólagosan, de egyértelmű többséggel az úgynevezett "szabad városok" vetítőhelyei adnak otthont.
Minden külön értesítés helyett: a márciusi KineDok-mozi A döntés című, magyar-német koprodukcióban készült film lesz – a fiatal római katolikus pap története, aki cölibátusi fogadalma ellenére az elmúlt években egy szeretetteljes családot is alapított, három kisgyermekkel.
A vetítések nyitottak, szeretettel várnak, várunk minden érdeklődőt!
(A szerző a Szabad Szemmel című KineDok-sorozat házigazdája; a helyi kínálatról a KineDok Dunaújváros – Szabad Szemmel csoport felületén a nagy közösségi portálon, az országos programról a www.kinedok.net/hu oldalon tájékozódhatnak; címlap- és belső oldali kép: ICA-D – Szekeres Szilvia felvétele; nyitó illusztráció: KineDok – facebook)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: móriczos minifesztivál a Kortárs Művészeti Intézetben
2024. máj. 19.
Az eseménysorozatról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése. Móricz 70 címmel különleges kiállítás nyílt, egyúttal minifesztivál kezdődött a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) – a muzsikával bőven spékelt eseményből igazi zeneünnep kerekedett. Hangkép.
DSTV: kakaókoncertek a zeneiskolában
2024. máj. 18.
Fontos eseményekre készült a héten a Sándor Frigyes Zeneiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorozat első állomásaként kakaókoncertekre várták a város ovisait, majd az általános iskolák fiatal növendékei előtt mutatkozott be az intézmény. Hangkép.
DSTV: élő irodalom a Kortárs Művészeti Intézetben
2024. máj. 16.
Jeles vendéggel folytatódott az Utószó irodalmi antológia sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben. A kötetbemutató keretében Gyöngyössy Csaba beszélgetőpartnere ez alkalommal Vágvölgyi B. András író, újságíró, filmrendező volt. Hangkép.
DSTV: idén is a Bartókba csalogatnak a Mikro Fesztivál előadásai
2024. máj. 15.
Újra a színházi élet központjává válhat városunk az immár harmadik Mikro Fesztivál révén, derül ki a DSTV összegzéséből. Idén június 1-8. között várják a közönséget – nagyon nívós felhozatallal készülnek, ígérte tájékoztatóján Őze Áron, a Bartók igazgatója. Hangkép.
Móricz 70 – a muzsika gyönyörű varázsa (galériával)
2024. máj. 14.
Parádés minifesztivál-nyitány a Kortárs Művészeti Intézetben és felemelő pillanatokkal bőven pettyezett, csodás koncert a Városházán – remek programmal kezdődött a Móricz Zsigmond Általános Iskola jubileumi tanévének csúcsidőszaka. És hol van még a vége?!
Kakaókoncerttől pünkösdi hangversenyig
2024. máj. 14.
A Sándor Frigyes Hét eseményei után is sűrű programra készül a jeles muzsikus, zenepedagógus nevét viselő művészeti iskola: hétfőn kezdődött, és péntekig még három esemény csalogatja a muzsika szerelmeseit – minden korosztályban.
Pentelei Molnár János alkotásaiból nyílt kiállítás a Mondbach-kúriában (galériával)
2024. máj. 12.
A Pentelei Molnár János festőművész halálának centenáriumi évfordulójára meghirdetett emlékév eseménysorának keretében nyílt az egész életművet bemutató kiállítás a felújított Mondbach-kúriában szerdán.