"Itt nincs nyertes" – a Rostit és a Széchenyit is megrázhatja a tervezett változás

A kialakult helyzetet jól jellemzi egy, a témát az egyik intézményben nyomon követő forrásunk kommentárja: "Ismerek valakit, aki látott már olyan személyt, akinek tetszik ez a tervezet, de én még nem találkoztam ilyen emberrel." De fordítsuk azonnal komolyra a szót – hiszen a helyzet, szemernyi habosítás nélkül: drámai.

Tervezési szakban

A tervezetről a Dunaújvárosi Tankerület közvetítésével értesültek az érintett intézmények: információink szerint március elején kapták meg a hivatalos levelet, azzal a kiegészítéssel, hogy március végéig a dolgozói állománynak, a szülői szervezeteknek, valamint az iskolai diákönkormányzatoknak (DÖK) is véleményezni kell a tervezetet. (A véleményekről később.)
A rapid eljárás is meglepte a Széchenyi, valamint a Rosti közösségét, több forrásunk is úgy fogalmazott, hogy a helyi viszonyok ismerete, az intézménytörténeti sajátosságok figyelembe vétele nélkül készülnek az összevonásra, mindezt úgy, hogy figyelmen kívül hagyják a két iskola eltérő karakterét, oktatási koncepcióját is. „Itt nincs nyertes” – fogalmazott az egyik forrásunk, arra utalva, hogy a tervezett összevonás mind a Széchenyi, mind a Rosti esetében negatív következménnyel járhat. Több forrásunk is felemlítette, hogy szakmailag is megalapozatlan, előkészítetlen a tervezet – volt már hasonló a város oktatástörténetében –, és szintén többen megfogalmazták, hogy a hivatal időzítése is aggályos. Ez utóbbi két tényezőről külön is szót ejtünk az alábbiakban, azt viszont érdemes tudni, hogy átszervezésről – tankerületi központ által fenntartott intézmények esetében – a fenntartó kezdeményezésére, felterjesztésére a köznevelésért felelős miniszter dönt. 
Ami biztos: az érintettek már a tervezési szakban nemcsak komoly aggályaikat fejezték ki az elképzelések kapcsán, de azt is kinyilvánították, hogy akár komolyabb tiltakozást is elképzelhetőnek tartanak az "abszurd összevonás" ellen.   

"... jelenleg is más úton haladnak"

A hír hallatán természetesen megkerestük az érintett intézmények vezetőit is, ám udvariasan, de határozottan visszautasította érdeklődésünket mind Kratzmajer Zoltán, a Széchenyi, mind Kaszás Zsolt, a Rosti igazgatója. Összeállításunkban ezek után olyan személyeket is igyekeztünk megszólítani, akik így vagy úgy, sőt, esetenként így is, úgy is kötődnek az érintett iskolákhoz. A Széchenyi jogelődjében érettségizett, 1980-88 között a gimnázium igazgatóhelyettese volt, majd 1996-tól egy évtizeden át a Rosti igazgatóhelyetteseként dogozott Szmodics László. Mint mondja, az összevonás hírének hallatán a "zsigerből nem" volt az első reflexe – az álláspont finomodott, de alapjaiban változatlan:
– Van egy olyan alapelv, amit évtizedek óta magaménak vallok: a kicsi – szép. Esetünkben ez a mese arról szól, hogy az életképes, szerves egységet alkotó intézményt éppen a különlegességéből, az egyediségéből fakadóan teljesen fölösleges összerántani egy másik, szintén szerves egységet alkotó, de teljesen más karakterű, más koncepció mentén működő intézménnyel. A Széchenyi és a Rosti két teljesen eltérő utat járt be eddig is, és meggyőződésem szerint jelenleg is más úton haladnak.  A Rosti az elmúlt években jelentős profiltisztításon jutott túl, tudtommal stabil, növekvő diáklétszámmal működik, és egészen speciális feladatot vállal a városi, térségi oktatási palettán. A több helyről, több okból kiszorult, ilyen-olyan problémákkal küzdő diákok mentsvára, pátyolgató, terelgető közege lett – ebből a szempontból tehát szakmailag is aggályos a tervezett összevonás a Széchenyivel. Megjegyzem, szerintem a Széchenyinek sem hiányzik egy új profil – hiszen ez alapvetően eltér a gimnázium teljesítményorientált, versenyre, továbbtanulásra építő alap karakterétől. 

Az időzítés csodája, nem vitás

Több forrásunk is felemlítette a tervezett összevonás időzítésének kérdést – méghozzá a "hivatali vakság" ékes példájaként. Egy érzelemmentes gépezet nem tud, nem is akar figyelni olyan finomságokra, mint például egy intézményi jubileum – márpedig esetünkben nem is egy akad, hanem rögtön három. Az elmúlt időszakban sokat cikkeztünk arról, hogy a Széchenyi alapítása 70. jubileumát ünnepelte – a Rostinak ráadásul két évforduló is jutott. Városunk emlékévvel ünnepli a névadó, Barkóci Rosti Pál halálának 150. évfordulóját, ráadásul éppen 30 éve, 1994-ben vette fel a jeles tudós-fotográfus nevét a Rosti iskola.
Éppen a jubileumokra, az ünnepi évre időzíteni az összevonást – nincs lelke, akinek a fejében ilyen egyáltalán megfordult. Az még nagyobb bűn, hogy nem állt meg a kósza ötletnél.

Előképek – nem középiskolás fokon

A mostani intézmény-összevonási terv nem új a nap alatt, a város oktatástörténetét ismerők biztosan emlékeznek arra, amikor a korábbi, Fidesz vezette önkormányzatnak támadt kósza terve több általános iskolánk egybegyúrására. Így került anno veszélyben a Petőfi és a(z akkori) Gárdonyi, valamint a Vasvári és a Móricz iskola önállósága – különösen az utóbbiak esetében vert nagy lobot a tiltakozás lángja, lévén az egyik iskola a sport tagozatra, országos viszonylatban is számottevő utánpótlás-nevelő bázisára volt, lehetett büszke, míg a másik ének-zenei vonalon, a Kodály-módszer meghatározó intézményeként szerzett hírnevet.
A demonstrációkkal, hangos szülői tiltakozásokkal sűrűn pettyezett akciósorozat végén részben győzött a szakmaiság és a civil akarat; az önkormányzat megváltoztatta korábbi döntését, a Móricz és a Vasvári önállósága megmaradt. A szakmai érvek helyességét az is igazolta, hogy később a Petőfi és a Gárdonyi is visszatért az önállóság útjára, sőt, a Gárdonyi azóta már fenntartó-, sőt, névváltoztatáson is átesett. És ha már szimbolikus gesztusok: a Vasvári tavalyelőtt ülte, a Móricz e hónapokban ünnepli alapítása 70. évfordulóját. Boldogan, büszkén, önállóan.

"A szabadságot jelentette"

A Rostiban a folyosói dekoráció egyik ékköve az intézményben érettségizett, majd országos hírnevet szerzett diákok „dicsőségfala” – a Hírességeink elnevezésű gyűjteményben olyan nevekkel találkozhatunk, mint Ferling Bernadett válogatott kézilabdázó, Móder Rezső és Várnai Gyula Munkácsy-díjas művészek, Mikler Roland, a férfi kézilabda válogatott kapusa vagy Galanisz Nikandrosz jégkorongozó. Szintén a szerepel a tablón Vachter János fotográfus, aki máig fiatalsága meghatározó színtereként emlékszik a Rostira:
– Számomra a szabadságot jelentette a Rosti, és egyúttal arra is adott esélyt, hogy amit kamaszként elrontottam, az helyrehozható. Ez nagyon sokat jelentett számomra, szerettem ott lenni, nem utolsósorban a nagyon jó, ráadásul nagyon empatikus tanárok miatt is – szinte kivétel nélkül csak ilyen alkotta a Rosti csapatát, ami szintén óriási fegyvertény. Amúgy a dicsőségtábláról nem is tudtam, de büszke vagyok rá, hogy találtak helyet nekem is rajta!

Teljes elutasítás – minden fronton!

Az összeállítás elején már említettük, hogy kérték a tervezet véleményezését – nos, az eredmény csak azokat lepheti meg, akik nem ismerik a két iskola közötti releváns különbségeket. De lássuk sorban. A szülői forrásból szerzett információink szerint a Rosti iskolában teljes – minden területen 100 százalékos! – volt a tervezet elutasítása: a szülői szervezet mellett az intézmény teljes dolgozói állománya (vagyis a pedagógusok mellett a technikai munkavállalók) nemet mondott a tagintézményi státuszra, és így döntött az iskola diákönkormányzata is. 
Csaknem hasonló eredménnyel nyilvánított véleményt a Széchenyi közössége: információink szerint a DÖK-szervezet és a szülői munkaközösség 100 százalékban elutasította a tervezetet, a dolgozói kollektívában egy tartózkodás és egy igen voks mellett mindenki nemet mondott az összevonás elképzelésére.
A karakteres szakmai álláspontok, az intézményi szintű voksolások fényében, mindezek után és az eredmények ismeretében nem nehéz megjósolni: ha  mégis ezekkel ellentétes döntést hoznak, nem is egy, de rögtön két puskaporos hordón gyújtanak kanócot.  

Itt tartunk most – és persze beszámolunk a fejleményekről is!

(Fotó: Végh Zoltán)