2008. augusztus 31. (vasárnap) 14:43
Három vereséggel, a negyedik helyen fejezte be a besztercebányai négyes tornát a Dab.Docler hokicsapata. Együttesünk ezúttal sajnos nem volt partiban ellenfeleivel, de remélhetőleg a nagy vereségekből is tudott tanulni csapatunk. 
2008. augusztus 31. (vasárnap) 13:42
Immáron hivatalos: Franciaországban, az Issy Les Moulineaux együttesében folytatja pályafutását a Dunaferr NK korábbi kiválósága, Pigniczki Krisztina. Csapatunk volt játékosa egy plusz egy éves szerződést kötött a párizsi egylettel. 
2008. augusztus 31. (vasárnap) 12:36
Megtört a jég: mindkét játékrészben egy-egy gólt szerezve 2-0 arányú, megérdemelt győzelmet aratott a DFC focicsapata szombaton délután - a stadionban rendezett összecsapás szenvedő alanya a Baja együttese volt. 
SZDSZ: "nem" a Gyurcsány-programra
2008. augusztus 30. (szombat) 14:42
Dunaújvárosi sajtótájékoztatón fejtette ki a Megegyezés című cselekvési programjáról alkotott álláspontját az SZDSZ Ügyvivői Tanácsának nyomán Fodor Gábor elnök: a szabad demokraták elutasítják a kormányfői elképzeléscsomagot, mondván, az "nem az ország, hanem Gyurcsány Ferenc túlélését szolgálja". (Utolsó frissítés: 08. 30. 16:21) 
2008. augusztus 29. (péntek) 18:06
Újabb visszatekintővel jelentkezünk kedves olvasóinknak, ám ezúttal nem a teljes magyar küldöttséget, hanem a Pekigi Olimpián részt vett csapat dunaújvárosi tagjait vesszük górcső alá. 
2008. augusztus 29. (péntek) 17:57
A szokásosnál rövidebb várakozási idő, korszerű műszerpark, teljes körű ellátási spektrum - kardiológiai magánrendelést indít dr. Szabó Ignác a Szórád Márton úti rendelőintézetben. Összeállításunk a szolgáltatás részletei mellett a fókuszban lévő betegségek veszélyzónáját is feltérképezi. (x) 
2008. augusztus 29. (péntek) 15:34
Javában zajlik az averziós terápia, itt az idő, hogy summázzuk az első két nap termését, mielőtt nekifutunk az utolsó háromnak – fiatalos, pergő, izgalmas és hangos, ebből persze van és lesz is még gond jócskán; de ennyi kell a jóból. Szerintünk. 
Jégkorong: mégis lesz MOL Liga
2008. augusztus 29. (péntek) 14:44
Hivatalossá vált, hogy szeptembertől a MOL Liga keretein belül mérkőzik meg egymással Magyarország és Románia tíz legjobb jégkorongcsapata: a döntésről a DO-hoz eljuttotatt közleményében számolt be a Magyar Jégkorong Szövetség. 
2008. augusztus 29. (péntek) 14:32
Még csak egy hónapja alakult meg a DVSC Sárkányszív elnevezésű dunaújvárosi sárkányhajó szakosztály, ám a napokban máris szenzációs eredményeket értek el a lelkes fiúk és lányok: a II. Szegedi Sárkányhajó Fesztiválon három számban indultak el – és három éremmel térhettek haza! 
2008. augusztus 29. (péntek) 12:09
Meleg, kifejezetten nyárias időt jósol az iskolakezdés első napjaira Krausz "Mikes" Miklós, a DO meteorológiai szakértője – helyenként könnyen 30 fok fölé kúszhat a hőmérő higanyszála; nehéz lesz az iskolatáska. 
2008. augusztus 29. (péntek) 10:50
A Baja gárdája ellen folytatja a bajnokságot a DFC labdarúgó-csapata – és együttesünk három elveszített mérkőzés után végre győztesen szeretné elhagyni a gyepet szombaton délután. 
2008. augusztus 29. (péntek) 10:43
Értékes szerszámgépeket vitt el az az ismeretlen tettes, aki kifosztotta egy családi ház melléképületét Iváncsán – az anyagi kár meghaladja az egymillió forintot, tudta meg a DO. 
2008. augusztus 29. (péntek) 10:36
A jojó olyan játék, amelynek alapjait mindannyian ismerjük, ám mára extrém sporttá vált, rengeteg trükkel, látványos elemekkel, fesztiválokkal és versenyekkel. Egy dunaújvárosi fiú, Körmendi Bence pedig a világ legjobbjai közé igyekszik. 
2008. augusztus 29. (péntek) 09:10
Elmaradt a bravúr, még megszorongatnia sem sikerült a fél lengyel válogatottat foglalkoztató GKS Tychy gárdáját az Acélbikáknak: a lengyel élcsapat 8-1 arányban múlta felül a Dab.Docler együttesét a besztercebányai négyes torna nyitónapján. 
2008. augusztus 28. (csütörtök) 18:03
Új operatív irányítót választott a Dunaferr SE elnöksége: a napokban született döntés nyomán négy évig a birkózó szakosztály vezetője, Mátyás Gábor lesz az egyesület ügyvezető igazgatója. 
Bartók: vég és kezdet – játékkal (2.)
2008. augusztus 28. (csütörtök) 17:54
Ahogy ígértük, a nyári sorozat fináléja és az új szezon startja egy napon – a vasárnapi kavalkádra kihegyezett sorozatunk első része a ligetzáróra fókuszált, most inkább az évadnyitóra koncentrálunk: Nyihaha kisasszony vastag szafttal, meg játék, hadd legyen tétje is a böngészésnek! (x) 
2008. augusztus 28. (csütörtök) 16:32
Dunaújvárosi intézmények is bekapcsolódnak az "Iskola rendőre" országos programsorozatba – a jövő héten kezdődő tanévtől startoló kísérlet tétje és célja a baleset- és bűnmegelőzés. 
2008. augusztus 28. (csütörtök) 15:38
A városi sportiskola ifjú kézilabdás tehetségei ismét megmérettek egy rangos tornán, és ahogy korábban is számos alkalommal, most is helytálltak. A DVSI ezúttal két csapattal indult a Fradi Kupán, a fiatalabbaknak nem volt könnyű dolguk. 
2008. augusztus 28. (csütörtök) 11:58
A Veszprémi Utcazene Fesztivál legjobb fellépője, Babarci Bulcsú lesz a Művész Fészek Presszó szabadtéri sorozatának következő vendége – pénteken este, az ősz előtt utoljára. Szólókarrier a ZiZZ-ben. 
2008. augusztus 28. (csütörtök) 09:48
A pótfelvételizők türelmét kéri a Dunaújvárosi Főiskola – az intézményben is gondot okozott az a "külső tényező", hogy az Oktatási Hivatal egyelőre adós a felvettek névsorával. 
2008. augusztus 27. (szerda) 20:02
Rangos nemzetközi tornára kapott meghívást a Dab.Docler jégkorongcsapata: a gárda csütörtöktől szombatig szerepel Besztercebányán. A mieink három meccset játszanak – mégpedig sorrendben egy-egy lengyel, cseh, majd szlovák csapat ellen. 
2008. augusztus 27. (szerda) 19:31
Több kulcsjátékosának betegsége ellenére is legyőzte a Győr együttesét a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata a két gárda ma délutáni edzőmérkőzésén a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. 
2008. augusztus 27. (szerda) 17:10
Szívhezszóló mese a kis robotról, aki mert nagyot álmodni, s szív nélkül is érzései voltak. Programozott-e a gép és programozható-e a szerelem? Lehetne fajsúlyos, a mesterséges intelligencia és az emberi lét határait boncolgató art mozi, de a készítők közönségbarátabb alkotásokban mozognak: íme Wall-E. 
Becsengetnek – ne ébredjünk későn!
2008. augusztus 27. (szerda) 16:59
Hollandiában négy-, Angliában öt-, Magyarországon hatévesen tartják iskolaérettnek a gyerekeket. Vajon mit kell tudnia az iskolát kezdő gyerekeknek? Hogyan segítsük őket? Nyíri Andreával, a GEKKO Dunaújváros Képességfejlesztő Játszóház vezetőjével beszélgettünk. (x) 
2008. augusztus 27. (szerda) 11:05
Nem mindennapi bűncselekmény-sorozat helyszíne volt késő este és éjjel Ercsi – előbb egy lakatlan házat gyújtottak föl, majd a polgárőr autóját és őt magát dobták meg téglával; a tettesek csak a figyelmeztető lövések után menekültek el a támadás helyszínéről, tudta meg a DO. 
2008. augusztus 27. (szerda) 10:25
Ismét felkészülési összecsapásra várja a sportág szerelmeseit a Dunaferr SE férficsapata: együttesünk ma délután három órától a Győr gárdáját fogadja a sportcsarnokban – a drukkerek belépése ezúttal is ingyenes. 
2008. augusztus 26. (kedd) 20:55
Alaposan visszavágott a közelmúltban elszenvedett vereségért a Ruzinov gárdájának a Dab.Docler hokicsapata: együttesünk ma este nagyon simán, 5-0 arányban múlta felül szlovák első ligás vetélytársát. 
Éjszakai átszálló / Averziós terápia
2008. augusztus 26. (kedd) 19:42
Az elmúlt évek el- és átszállós hagyományai szerdától vasárnapig folytatódnak a Kortárs Művészeti Intézetben: az idei Éjszakai átszálló tematikus munkacíme Averziós terápia lesz – a kiállításokat színes kísérőrendezvények körítik, meg zene +dőlésig, vetítéssel. Hajnalozás, absztrakt triphop. 
Rendőrkézen a "határtalan" banda
2008. augusztus 26. (kedd) 17:37
Határon túl is bűnöztek azok a zsiványok, akiket egy közelmúltban végrehajtott közúti ellenőrzés nyomán csíptek nyakon a dunaújvárosi nyomozók. A hat főből álló csapat elsősorban motorok ellopására "szakosodott" – Ausztriában is, tudta meg a DO. 
2008. augusztus 26. (kedd) 16:59
Lejátszotta első idei mérkőzését a Rudas Floorball Team az OB II-es bajnokságban, ám az évkezdés nem úgy sikerült, ahogy a hazaiak remélték - egy fordulatos mérkőzés végén az RFT tagjai igen csalódottan hagyták el a pályát. 
2008. augusztus 26. (kedd) 16:46
Tragikusan fiatalon elhunyt egykori játékosunk, Szász Antal emlékének szentelik röplabdázóink a hétvégén sorra kerülő Dunaferr Kupát, melyen a mieinken kívül egy osztrák, valamint két magyar csapat vesz részt. 
2008. augusztus 26. (kedd) 13:31
A balatoni biennálén aratott, hasábjainkon már hírvert siker után "visszatért" a magyar tenger partjára a Skicc Egyesület: a jobbára fiatal alkotókat tömörítő közösség Keszthelyen "rendezte be" idei – az egyesület történetében első - táborát. 
2008. augusztus 26. (kedd) 10:23
A Korfu csapatának sikerével ért véget az I. Szenti István Kupa strandfoci viadal, amelyet a közelmúltban világbajnoki döntőt vezető dunaújvárosi Mészáros István is megtekintett. 
2008. augusztus 26. (kedd) 09:36
Két autót rongálta meg ismeretlen tettes a városban – az elkövető által okozott anyagi kár eléri az egymillió forintot, tudta meg a DO. És akadt más, szintén vagyon elleni bűncselekmény is. Krónika. 
2008. augusztus 26. (kedd) 09:10
Tovább folytatja a felkészülési mérkőzések sorozatát a Dab.Docler együttese: csapatunk ma este fél hattól a szlovák első ligás Ruzinov Pozsony együttesének vághat vissza a közelmúltban elszenvedett vereségért. 
Bartók: vég és kezdet – játékkal (1.)
2008. augusztus 25. (hétfő) 19:17
A nyári sorozat vége, az új szezon kezdete egy napon – a tavalyi kísérlet fényes sikere nyomán várják a Ligetzáró évadnyitó piknik programjára a vendégeket vasárnap a Petőfi Művészeti Ligetben és a Bartókban. Kalandra és játékra fel! (x) 
2008. augusztus 25. (hétfő) 18:00
Összegző értékelés külsős szerzőtől, avagy hogyan ékeskedjünk idegen (kacsa)tollakkal – a válasz egyik kedvenc bloggerünk, nus kezében van; summáz, mérlegel, számot vet és gyököt von, de még gyurcsányoz is, úgyhogy tessék vigyázni! 
2008. augusztus 25. (hétfő) 14:04
Mindhárom mérkőzését megnyerve szerezte meg az első helyet Constanta városában, vagyis a román bajnoki ezüstérmes otthonában rendezett nemzetközi tornán a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata. 
Labdarúgás: új edző, régi "forma"
2008. augusztus 25. (hétfő) 10:10
Immáron Szepessy László nélkül szenvedett kiütéses, négygólos vereséget a DFC focicsapata: együttesünk a Kozármisleny ellen lépett pályára, de hiába vezetett az 50. percig, 5-1 arányú vereségével tovább rontotta eddig sem fényes idei mérlegét. 
2008. augusztus 25. (hétfő) 10:04
Vagyon elleni bűncselekmények adtak munkát vasárnap a dunaújvárosi rendőröknek a városban és környékén: vasoszloptól navigációs rendszerig terjed a lopott zusákmány listája, derül ki a megyei főkapitányság tájékoztatójából. 
2008. augusztus 24. (vasárnap) 22:48
Két arannyal, valamint több értékes helyezéssel bővült a magyar küldöttség éremkollekciója a pekingi olimpia utolsó két napján. Kovács és Janics továbbra is legyőzhetetlen, a férfi pólósok történelmet írtak. 
Jégkorong: hajszál híján bravúr
2008. augusztus 24. (vasárnap) 22:40
Az utolsó tizenhárom másodpercben kapott két góllal szenvedett 5-3 arányú vereséget a Briancon gárdájától ma este a Dab.Docler hokicsapata. Együttesünk ezzel együtt kiválóan helytállt a legutóbbi francia bajnokság ezüstérmese ellen – igaz, olykor a szerencse is segített. 
2008. augusztus 24. (vasárnap) 20:16
Barnie Set és Kanada Káosz, Solarcube és Mantravels, avagy nyárvégi zizegés a Kortárs Művészeti Intézetben - a blogról már lőttünk, a tételes beharangozó hétfőn jön, addig is lássuk, mit kínál az Éjszakai Átszálló a muzsika szerelmeseinek: BPM-poszt krulftól, itt. 
2008. augusztus 24. (vasárnap) 17:20
Első helyen végzett szombaton Szolnokon, az Alcsi-holtágon a Mosella–HOKEDLI rendőr horgászverseny sorozat aktuális megméretésén a Pentele Police csapata - a dunaújvárosi alakulat első győzelmét aratta a szezonban. 
2008. augusztus 22. (péntek) 19:21
Megvan az első magyar arany a pekingi olimpián, a sporttörténelmi tett főhőse Vajda Attila, aki a kenusok 1000 méteres döntőjében lapátolt a csúcsra, hogy egy érzékletes dupla képzavarral éljünk. A mai döntők még egy ezüstöt és egy bravúrbronzot hoztak a magyar válogatottnak – és döntőbe verekedték magukat a férfi pólósok! Az örömöt a női öttusázók kisiklása sem gyengíti, ha nagyon őszinték akarunk lenni. 
Népfőiskolai pályázat – Dániába
2008. augusztus 22. (péntek) 16:32
Dunaújvárosból is várnak résztvevőket a Mezőföld Népfőiskolai Társaság skandináv partnerintézményébe: a program részben már betelt, de tizennyolcadik életévüket betöltött, angolul jól beszélő fiúk még jelentkezhetnek a Vestjyllands Hojskole őszi kurzusára. 
Köztársasági Érdemkereszt Pallosné Sobor Angélának
2008. augusztus 22. (péntek) 15:38
Újabb rangos állami kitüntetést vehetett át Pallosné Sobor Angéla: a Lorántffy középiskola immár volt igazgatója augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemkereszt arany fokozatát kapta Hiller István szakminisztertől. Méltatás. 
Sporthétvége: nemzetközi vizeken
2008. augusztus 22. (péntek) 11:28
Az olimpia árnyékában is figyelhetünk azért dunaújvárosi csapatokra a hét végén: férfi kézilabdázóink, jégkorongozóink, valamint labdarúgóink is pályára lépnek az előttünk álló napokban - utóbbiak ráadásul újabb bajnoki mérkőzésen. 
2008. augusztus 22. (péntek) 09:29
Vagyon elleni bűncselekmények adtak munkát a rendőröknek tegnap a városban és környékén – de volt egy sikeres elfogás is, amelynek részleteiről délutánra ígértek tételes tájékoztatást. 
Belvárosi, 1 szobás téglalakás (R)
(kínál) 37 nm-es,1 szobás,átlagos állapotú,erkélyes téglalakás eladó.
Rezsi költsége alacsony!
A lakás jól... 
Összes hirdetés: 2215 db
Összes hirdetés: 68 db
|
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Munkavédelem, tűzvédelem
Tűzvédelem |
Összes cég: 1014 db