2010. szeptember 2. (csütörtök) - Rebeka, Dorina
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró Programajánló

Kultúra

2006. május 11. (csütörtök) 09:44

Kortárs intézet: gyűjtők, gyűjtemények

Dunaújváros Online Hírek
A két Gyűjtemény-tárlat után egy újabb summázattal jelentkezik péntektől a Kortárs Művészeti Intézet: dunaújvárosi gyűjtők által válogatott-gondozott kollekciókat mutat be az intézmény.
Dunaújvárosi gyűjtők és gyűjteményeik címmel nyílik új kiállítás május 12-én, pénteken délután a Kortárs Művészeti Intézetben. Az új kollekció nemcsak folytatása, de egyben kiegészítése is a közelmúlt honlapunk hasábjain már harangozott, a Modern Művészetért Közalapítvány kollekcióját bemutató tárlatoknak.
    Az intézmény vendégei ezúttal dunaújvárosi gyűjtők - jellemzően, de persze nem kizárólagosan helyi művészek munkáit bemutató - anyagából láthatnak válogatást. A kiállításra Bakonyi Ferenc, Fehérvári Tamás, Füredi Tamás, Ordas István, Schneider Mihály és Vörös János kortárs művészeti gyűjteményeiből válogattak, a kiállító művészek névsora örvendetesen hosszú és gazdag. A DO-hoz eljuttatott tájékoztató szerint az alábbi alkotók munkái szerepelnek a május 25-ig látható tárlaton: Birkás István, Farkas Mihály, Fábián Áron, feLugossy László, Füredi Tamás, Gáspár Aladár, Hajda Gáspár, Hegyi Béla, Kismarthy-Lechner Zita, Kiss Ervin Gábor, Kiss Gergely, Lipics Vilmos, Moizer Zsuzsa, Móder Rezső, Müller Árpád, Orosz Richárd, Palotás József, Páhi Péter, Reiner Gyula, ROHO, Stark Attila, Sugár Gyula, Szabó Balázs, Tábori Csaba, Várnai Gyula, Vulgár Projekt.
    A kiállítás megnyitója holnap délután hat órakor kezdődik - a vernisszázson fellép a Madács Quartet.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Ask Megosztás: Propeller (Netscape) Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Faves (Bluedot) Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Kistérség

Nagykarácsony Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs Rácalmás Solt Szalkszentmárton Tass

Programajánló

2010. szeptember 3. 16:00 - 18:00
MMK - Munkásművelődési Központ

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas TáncegyüttesAz együttes felvételt hirdet 6-40 éves korig. tovább

Programajánlatok:
2010. szeptember 4. 08:00
Újvárosi ötpróba: városi séta
2010. szeptember 4. 09:00 - 2010. szeptember 7. 19:00
Technikatörténeti kiállítás és ügyességi verseny

Összes program: 32 db

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Ideális főiskolás albérlet!

Ideális főiskolás albérlet!(bérbe ad) Római körúton, buszmegálló mellett, főiskolától gyalog 7-8 percre főiskolásoknak bútorozott ingatlan kiadó!... tovább

Összes hirdetés: 3731 db

Apró

Ruha Nagykereskedés

Szolgáltatás | Kínál

Ruha Nagykereskedés

Összes hirdetés: 142 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Összes cég: 913 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. | honlapkészítés: DDS | kezdőlapnak | WAP | RSS | Médiaajánlat | Adatvédelem | Impresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.