2010. szeptember 8. (szerda) - Mária, Adrienn
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró Programajánló

Sport

2010. február 1. (hétfő) 13:46

Jégkorong: újabb próba előtt

Dunaújváros Online Hírek
A Vasas Bp. Stars otthonában korcsolyáznak ma jégre a Dab.Docler hokisai. Együttesünk természetesen ezúttal is győzelemre készül, ám biztos, hogy nagyon nehéz dolga lesz Acélbikáinknak az OB I-re alaposan beerősítő fővárosiak ellen.
Szinte semmit sem pihenhettek a Dab.Docler hokisai a tegnapi Fradi elleni meccset követően, hiszen ma már újabb feladat vár Acélbikáinkra, akik este hét órától a Vasas Bp. Stars ellen játszanak újabb mérkőzést a bajnokság középszakaszában.
   A találkozó nem csak azért ígérkezik nehéznek, mert míg a mieink kicsit talán fáradtan, addig a hazaiak teljesen kipihenten várják a ma esti derbit, hanem azért is, mert ellenfelünk alaposan beerősített a MOL Liga végeztével, s három jó légiós mellett a válogatott kerettag Ennafatti Omart, valamint a volt dunaújvárosi Peterdi Imrét is leigazolta, s ezzel gyakorlatilag egy teljes sornyi új játékossal turbózta fel játékoskeretét. A mieink helyzete sajnos továbbra sem túl rózsás, hiszen Sevela, Hegyi, Galanisz és Jonkl sem állhat még a csapat rendelkezésére, így a vasárnapi győztes gárda húz szerelést a mai mérkőzésen is.
   A két gárda eddig ötször találkozott az idei szezonban egymással, s ebből az első négy alkalommal a mieink hagyhatták el győztesen a pályát, ám a szezon legfontosabb mérkőzésén, a MOL Liga elődöntőjében a Stars örülhetett a sikernek. Van tehát miért visszavágnia J. P. MacCallum tanítványainak, ám ahhoz, hogy a mai találkozó végeztével mi örülhessünk a három bajnoki pontnak, hatvan percen keresztül stabil, kemény és gyors játékra lesz szüksége Azariéknak, már csak azért is, mert ellenkező esetben a Vasas megelőzné csapatunkat a bajnoki táblázaton.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2010-02-01 14:28:19 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani Közpénz stars tovább építi a jövőt...

2. | 2010-02-01 14:33:48 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani Gyerünk Srácok! Hajrá Bikák!

3. | 2010-02-01 14:37:24 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani Nekünk már nem is kell a három pont csak kettő?

4. | 2010-02-01 14:48:57 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani spigott Természetesen három pontról van szó.

5. | 2010-02-01 15:07:33 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani na végleg lemondtam Pedróról, csalódtam benne!azt még elviseltük, hogy ute, elnéztük a volánt mert ebel, lové, na de a szaaaaaaaaaaaaarsz?no comment!vajon mi lehet az oka, hogy nem "haza" jött?érdekes!mindenesetre hajrá kohász!

6. | 2010-02-01 15:20:20 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani Abban azért bízhatunk, hogy jó meccset fog játszani a két csapat.

7. | 2010-02-01 15:22:47 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani Bár hű szurkolója vagyok a csapatnak, az összes meccsre kimentem, amire tehettem, de úgy érzem, hogy ma nagy fülesnek leszünk pici gazdái...

8. | 2010-02-01 15:28:42 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani lehet igazolnunk kellett volna Nika kiesése miatt,mert a szaaarsz nagyon megerősödött:(

Kluuskeri-Petricko-Ondreka(kapus)-Ennaffati-Berta-Peterdi -ez 6 új játékos :s.

remélem ha felépülnek a sérülteink akkor azért megmutatjuk ,h mi a rend!

9. | 2010-02-01 16:08:02 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani megleszünk baszva este :/

10. | 2010-02-01 16:42:55 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani a kis volán olyan lesz mint a nagy tele dunaújvárosi játékosokkal. Talán kicsit elkéne gondolkozni hogy miért is van ez. mi lesz idény végén? szerintem fél csapat elmegy

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Ask Megosztás: Propeller (Netscape) Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Faves (Bluedot) Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Cikkek

Jégkorong: kiizzadtu(n)k
DO Hírtérkép

Kistérség

Nagykarácsony Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs Rácalmás Solt Szalkszentmárton Tass

Programajánló

2010. szeptember 9. 16:00 - 2010. szeptember 15. 16:00
Dózsa Mozicentrum

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentésSzínes, szinkronizált amerikai animációs film tovább

Programajánlatok:
2010. szeptember 9. 17:00 - 2010. szeptember 12. 17:00
Mozi: Kedves John
2010. szeptember 9. 18:00 - 2010. szeptember 15. 18:00
Mozi: Ragadozók

Összes program: 47 db

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Részben felújított lakás 5,5...

Részben felújított lakás 5,5...(kínál) A Martinovics utcában eladó egy 9. emeleti, részben felújított, jó állapotú két szobás, erkélyes lakás,... tovább

Összes hirdetés: 3735 db

Apró

Minőségi gránit síremlékek!

Szolgáltatás | Kínál

Minőségi gránit síremlékek!

Összes hirdetés: 122 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Irodadoktor Bt
Számítástechnika
Termékdíj Mizéria Kft.
Számviteli szolgáltatás
Mosómasa webáruház
Tisztítószerek
Firevéd Kft.
Munkavédelem
Szőrfodrász Állatkozmetika
Egyéb szolgáltatás
Szántó Éva okleveles sminkes
Egészség-szépség

Összes cég: 914 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. | honlapkészítés: DDS | kezdőlapnak | WAP | RSS | Médiaajánlat | Adatvédelem | Impresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.