
Muskorály Bálint: az erő vele!
A tavalyi nagy sikerű K-1 MAX torna után újabb rangos küzdősport viadalra kerül sor Dunaújvárosban, ugyanis február 6-án, szombaton nálunk rendezik a Super GP III. versenysorozatát – a küzdelmek során több kiváló harcos is ringbe lép a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Nagy csatákra várva Egy ilyen küzdelemsorozat színvonalát elsősorban rendre a közreműködő harcosok minősége határozza meg, nos, e téren nem lehet oka panaszra a sportcsarnok vendégeinek. A gála főmérkőzésén szorítóba lép ugyanis a K-1 "műfajának" hazai királya, Karacs Attila, a Muay-Thai Világbajnokság újdonsült ezüstérmese, a dunaújvárosi Muskotály Bálint is bemutatkozik. Szintén vállalja a megméretést az ITS Showtime viadalon kiválóan harcoló keceli Imre Zsolt, valamint Győrfi Csaba, aki nem más, mint az első hazai K-1 MAX forduló győztese.
Tavaly hatalmas sikert aratott Dunaújvárosban a Hungarian All Stars színeiben rendezett K-1 MAX torna, ahol telt ház előtt kiváló párharcokat vívtak a résztvevők. Idén Super GP-t rendez a HAS menedzsmentje, megspékelve muaythai bajnoki döntőkkel, s az előzetes program alapján garantált a kiváló színvonal, hiszen a felsorolt négy versenyző itthon az elit harcosok gárdáját erősíti – ráadásul egy extra bónuszt is tartogatnak a szervezők: aki kilátogat szombaton a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, az amatőr döntőkben akár még a jövő Karacs Attiláját is láthatja harc közben!

Harcosok klubja: izmozz rá!
Szintén fontos lehet az érdeklődők számára, hogy a szombati viadalon az ország egyik legelismertebb küzdősport csapata, az egykori kick-boksz világbajnok Sándor György vezette Pitbull Team is képviselteti magát. A soroksári "harci kutyák" három bunyósa is ringbe lép, hiszen Zathureczky Zsolt a muaythai magyar bajnokság +91 kilogrammos fináléjában a nyíregyházi Broda Róberttel csap össze, Kántor Tamás a keceli Imre Zsolttal ütközik K-1 szabályrendszerben, míg Tóth Tamás a pécsi Brunner Tihamérral küzd meg low-kickben.
Bajnoki döntők előtt A viadalsorozat keretein belül a szombaton délután öt órai kapunyitást követően hat órától csapnak össze az egyik legkeményebb küzdősport stílus, a muaythai hazai legjobbjai. A Magyar Amatőr Muaythai Országos Sportági Szakszövetség hat finálét bonyolít le a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s a viadal keménységére jellemző, hogy a versenyt az eredetei muaythai szabályok szerint rendezik, vagyis térddel és könyökkel is támadható a fej – most borítékoljuk, hogy számíthatunk jó pár kiütéses menetre.
A muaythai országos bajnoki döntők párosítása:
57 kg: Czépány Dávid (Szigetszentmiklós) – Sárközi Olivér (Tatabánya Mega Tech)
60 kg: Szebelédi Richárd (Sei-do Budapest) – Szabó Imre (Fight Klub Szolnok)
63,5 kg: Kaufman Péter (Siam Chowk Veszprém) – András Péter (Mega-Tech Tatabánya)
67 kg: Berkes Tamás (HMTA) – Csetényi Máté (Siam Chowk Veszprém)
86 kg: Erdélyi Tibor (HMTA) – Bonifert János (Pécs)
+91kg: Zathureczky Zsolt (Pitbull Team) – Borbély Róbert (Helmeczi Team)
Esti csaták a szorítóban Az egykori thai-boksz legenda, Rehák György már edzőként készül újabb feladatára, s a Re-Gym, valamint a Booster Z csapatainak felkészítője is abban bízik, hogy sikerül jól szerepelnie versenyzőinek a hétvégén.

Karacs Attila: nincs kegyelem!
Az ellenük vívott harcban már dunaújvárosi érdekeltségű viadalon is szurkolhatunk, hiszen a már említett muaythai világbajnokságon ezüstérmet szerző Muskotály Bálint is szorítóba lép Szebeni Attila ellenében. A harc esélyesének egyértelműen Bálint számít – a Booster Z versenyzőjének edzője csak a meglepetés erejében bízhat, mi meg abban, hogy a Rehák-tanítvány nem borítja a papírformát. És persze mindenek előtt abban, hogy élvezetes, jó mérkőzést láthatnak majd a csarnokba kilátogató érdeklődők, szurkolók!
Az est főmérkőzésén a K-1 hazai királya Karacs Attila lép szorítóba a bosnyák Srdan Brezar ellenében, méghozzá egy olyan mérkőzésen, amely remek lehetőséget nyújt a honi küzdősportok legjobbjának arra, hogy felkészüljön további nagy feladataira. Nem titok ugyanis, hogy szombati ellenfelét roppant nagyra tartja Karacs, ám mint azt kijelentette, bízik a győzelemben. Bízni lehet, elbízni tilos: a műfaj hazai trónjának birtokosa ugyanis ideális ellenféllel szemben küzdhet majd a hétvégén, mert a technikás, kézzel és lábbal is remekül harcoló bosnyák elleni csata kiváló alkalmat nyújthat számára a márciusi, Ghita elleni főmeccs előtt!
Jegyeket tessék! A
Super GP III. viadalsorozatára jegyeket elővételben a
NEO Computers üzletben, a
Cafe 25 kávézóban, valamint az élményfürdői
Oázis Fitnessben és a
Dunaújvárosi Sportcsarnokban kaphatóak. A lelátóra
2000 forintos egységáron válthatnak tikettet a vendégek, a VIP-jegyek ára
5000 HUF;
infóvonal és VIP-asztalfoglalás: +36-30-613-6671.
Ritka gazdag menü, emlékezetes csaták, nagy harcok és kőkemény ütközetek várják tehát a küzdősportok híveit városunkban – nem is szaporítjuk a szót: irány a csarnok!
(A DO az esemény médiatámogatójaként veszi ki részét a nem mindennapi élményt kínáló küzdősport-program népszerűsítéséből!)