2010. szeptember 10. (péntek) - Nikolett, Hunor
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró Programajánló

Sport

2010. február 3. (szerda) 10:13

Sportszerda: győzelmekre készen

Dunaújváros Online Hírek
Két hazai találkozón izgulhatunk csapataink bajnoki sikeréért ma este. Férfi kézilabdázóink a Kecskemét, míg jégkorongozóink a Vasas Bp. Stars gárdája ellen húznak szerelést, természetesen a győzelem reményében.
Mozgalmas napja lesz ma is a dunaújvárosi sportbarátoknak, akik két együttesünk bajnoki sikeréért izgulhatnak ma este. Ugyan a férfi kézisek és jégkorongozóink bajnoki csatája ezúttal is egy időre esik, azért remélhetőleg egyik találkozóról sem hiányoznak majd a két gárda szurkolói.
   
   Újra játékban
   
   Hosszú szünet után folytatódik a férfi kézilabdázók bajnoki pontvadászata, melyben a Dunaferr SE férfi kézilabdázói a Kecskemét együttesét fogadják este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Hiába játszik azonban hazai pályán csapatunk, s hiába áll a bajnoki táblázaton is három hellyel előrébb ellenfelénél, nagyon nehéz meccsre készülnek a piros-fehérek, akik az ősszel óriási hajrát bemutatva tudtak csak pontot szerezni a Skaliczki-gárda otthonában.
   Tisztában van ezzel csapatunk kapitánya, Rosta Miklós is, aki kíváncsian, de természetesen a két pont megszerzésében bízva várja a szerinte abszolút háromesélyes találkozót.
   - Kemény, kiélezett meccsre számítok ma este, hiszen ellenfelünk nagyon jó csapatot alkot, s ezt ősszel is tapasztalhattuk, amikor hétgólos hátrányból felállva sikerült döntetlent kiharcolnunk Kecskeméten. Mint később kiderült, ez nagy bravúrnak számított, hiszen mai vetélytársunk azt követően nagyon simán legyőzte a Szeged együttesét, ezzel is bizonyítva, hogy remek csapatot alkotnak. A mi célunk ezzel együtt a győzelem elérése lesz ma is, bár tisztában vagyunk azzal, hogy hiába a jelenlegi harmadik helyünk, ehhez minden erőnkre szükség lesz a téli szünetben tovább erősödő Kecskemét ellen. Nagyon remélem, hogy ezúttal azt az arcát mutatja együttesünk, amellyel sikerült a közelmúltban megnyerni a gyöngyösi négyes tornát, s nem azt, amelyet az elmúlt év végén láthattak szurkolóink. Nehéz, izgalmas meccs lesz a mai, melyen szurkolóink segítsége is fontos lesz, ezért minden egyes drukkerünket nagy szeretettel várjuk a találkozón.
   
   Itthon nyerni kell
   
   Egy teljes napot pihenhettek a Dab.Docler hokisai az újabb bajnoki megméretés előtt, melyre ezúttal hazai környezetben kerül sor, méghozzá ismét a Vasas Bp. Stars ellenében. Mint az ismert, a hétfői találkozón egygólos vereséget szenvedtünk a MOL Liga fináléja után öt játékossal erősítő fővárosiak otthonában, egy olyan mérkőzésen, melyen az utolsó harmad előtt még vezetett együttesünk.
   Az akkori vereséget elsősorban együttese pár támadásban és védekezésben elkövetett megingására, valamint a harmadik felvonásban tapasztalható részrehajló játékvezetésre is fogta J. P. MacCallum vezetőedző, aki abban reménykedik, hogy ma még pontosabb és fegyelmezettebb játékkal sikerül visszavágni a hétfői vereségért.
   - Nem játszottunk rossz meccset hétfőn, a csapat második harmadban nyújtott teljesítménye már kifejezetten tetszett, ám ez sajnos most nem ért győzelmet. A harmadik harmadban kétszer is lekontrázott minket a hazai csapat, ami egygólos vezetésnél, majd döntetlennél egyáltalán nem megengedhető. A játékvezetés sem volt a legjobb, sajnos nagyon egyoldalú volt a kiállítások megítélése, míg minket mindenért kiszórt a sípmester, addig a túloldalon bármit megtehettek az ellenfél játékosai, s így esélyünk sem volt a harmadik húsz percben arra, hogy visszakapaszkodjunk a mérkőzésbe. Most már azonban csak előre figyelünk, s az a célunk, hogy a ma este hat órakor kezdődő mérkőzést megnyerjük, s ha olyan teljesítményt nyújtunk, mint legutóbb az első két harmadban, akkor erre komoly esélyünk is lesz. Nagyon figyelni kell persze arra, hogy tisztábban, fegyelmezettebben játsszunk, s elkerüljük a felesleges kiállításokat, de emellett még sok korcsolyázásra és ütközésre is számítok játékosaimtól, csak ezzel és sok kapura lövéssel lehet megverni a Vasas együttesét. Szerencsére Hegyi felgyógyult torokgyulladásából, így rá ismét számíthatunk, s bár Sevela kapus szereplésére is van esély, az ő játéka attól függ, hogy az orvos zöld utat ad-e neki a pályára lépésre.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2010-02-03 15:17:37 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani MÁRT MEGINT A NAGY SZERVEZÉS!!! SPIGI SZERINTED HOGY LEHET NEM HIÁNYOZNI VALAMELYIK MÉRKŐZÉSRŐL? HOGY LEHET EGYSZERRE LENNI KÉT HELYEN? ÉN LEGALÁBBIS MEGSZERETTEM VOLNA NÉZNI MIND A KÉT MECCSET!!!! TISZTELT AZARI ÚR MINDEN ELISMERÉSM AMIT IDÁIG DOLGOZOTT A CSAPATÉRT, DE AZÉRT ILYEN DOLGOGRA IS ODA KELLENE FIGYELNI! GONDOLOM A KÉZIMÉRKŐZÉS MÁR RÉG LE VOLT KÖTVE,ÖNNEK KELLETT VOLNA JOBBAN ODA FIGYELNI A MÉRKŐZÉS IDŐ PONTJÁRA!!HAJRÁ DUNAÚJVÁROS!!!!!!!

2. | 2010-02-03 16:39:47 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani Jogos az elso hozzaszolo roffenese!!!!!!!!!

uuuuuuuuuuuuuuuuuuujvaros

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Ask Megosztás: Propeller (Netscape) Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Faves (Bluedot) Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Kistérség

Nagykarácsony Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs Rácalmás Solt Szalkszentmárton Tass

Programajánló

2010. szeptember 10. 22:00
Terminál Bár

Tanévnyitó Party

Tanévnyitó PartyPartytime a Terminál Bárban. tovább

Programajánlatok:
2010. szeptember 11. 08:00
Horgászverseny
2010. szeptember 11. 10:00
Csapatzászló adományozás

Összes program: 54 db

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Egyszobás tégla főiskolásnak!

Egyszobás tégla főiskolásnak!(bérbe ad) Kiadó egy egyszobás, nagykonyhás lakás a főiskolától 3 percre! Az ingatlan teljesen bútorozott és biztonságos... tovább

Összes hirdetés: 3753 db

Apró

Ablaküvegek

Szolgáltatás | Kínál

Ablaküvegek

Összes hirdetés: 144 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Irodadoktor Bt
Számítástechnika
Termékdíj Mizéria Kft.
Számviteli szolgáltatás
Mosómasa webáruház
Tisztítószerek
Firevéd Kft.
Munkavédelem
Szőrfodrász Állatkozmetika
Egyéb szolgáltatás
Szántó Éva okleveles sminkes
Egészség-szépség

Összes cég: 914 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. | honlapkészítés: DDS | kezdőlapnak | WAP | RSS | Médiaajánlat | Adatvédelem | Impresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.