2010. szeptember 2. (csütörtök) - Rebeka, Dorina
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró Programajánló

Gazdaság

2010. június 30. (szerda) 09:53

Innovációs tanács: munka + értekezlet

Ismét kiírták a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Díj pályázatát, összegeztek és ismerkedtek: a Grabarics Kft. központjában tartotta idei első ülését a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Tanács – a munkaértekezletet tegnap délután rendezték.
Több fontos napirend várt a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Tanács tagjaira a szervezet idei első ülésén, amelyet dr. Lukács Pétert elnökletével tegnap rendeztek a  Grabarics Kft. Papírgyári úti bázisán (a helyszínválasztás nem a véletlen műve volt, de erről majd később).

Díjra díj – idén is

Kezdjük egy fontos döntéssel, lévén a tanács idei tevékenységének egyik fontos pillére a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Díj újbóli kiírása – erről tegnap külön napirendi pontként tárgyalt a munkaszervezet.
Amint arról hasábjainkon már beszámoltunk, első alkalommal 2009-ben osztotta ki az elismerést – három kategóriában kilenc benyújtott pályamű közül négy pályázó munkáját díjazták a Dunaújvárosi Főiskola Tudomány Hetének nyitó plenáris ülésén. (Az intézményi kategória győztese a Rudas középiskola, a vállalkozói kategóriáé a KlímaComp Plusz Kft lett, míg a diák kategóriában Rohonczi Anita pályaműve győzött, s Májer Emese érdemelt különdíjat.)
A DO anno szintén beszámolt arról, hogy a díjat hagyományteremtő szándékkal alapította az Innovációs Tanács – ráadásul idén tovább bővítik a kört: a diák és vállalkozó kategória mellett idén már hivatalosan is meghirdetik az intézményi kategóriát; a kiírásra egészen szeptember 30-ig lehet majd pályázni. A tervek szerint a díjátadóra idén is a tudomány hetében rendezendő főiskolai konferencia-sorozatot nyitó plenáris ülésen kerül sor, s mint elhangzott, a tanács idén is szeretné indítani a díjazottakat a Regionális Innovációs Ügynökség Közép-dunántúli Regionális Innovációs Díján.

Tervek és tények

A továbbiakban az ülés tervezett napirendje szerint a Grabarics Kft. tulajdonosa, Grabarics Gábor mutatta be a térség egyik meghatározó építőipari fővállalkozásának innovációs stratégiáját, majd Rohonczi Sándor, az innovációs tanács titkára adott tájékoztatót a munkaszervezet előző tanácsülése óta végzett munkájáról.
Mint előadásában kiemelte, a tavalyi tevékenység fontos eleme volt a Dunaújvárosi Kistérség Innovációs Stratégia kidolgozása, valamint a kapcsolódó munkaértekezlet, amelynek a rácalmási Jankovich-kúria adott otthont tavaly ősszel. Rohonczi Sándor a tegnapi ülésen kiemelte: a kistérségi innovációs stratégia elkészítése több meghatározó térségi stratégiai dokumentációval összhangban történt, s jelenleg is operatív lépéseket végeznek a célok elérése érdekében. Első lépésként a kis- és középvállalkozások kerültek fókuszba, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy ez a célcsoport nehezen érhető el. A szervezett konferenciák e szempontból kevés eredménnyel bírtak. A vállalkozókat leginkább személyesen és tömör, lényegre törő információkkal lehet elérni. Ennek érdekében a munkaszervezet kezdeményezte, és a Regionális Innovációs Ügynökség megbízásából el is készítette a régió innovációs kiadványát kis- és középvállalkozások számára, amelyben röviden bemutatják az innováció és a stratégia-alkotás elméleti hátterét, a felsőoktatási és K+F intézmények innovációs szolgáltatási kínálatát, a finanszírozási lehetőségeket és a térségben közvetlenül elérhető innovációs szolgáltatók kínálatát.
A kiadványt személyes megbeszélések keretében kapják meg a térség innovatív vállalkozásai – ezeken az egyeztetéseken részt vesz a tanács munkaszervezetének képviselője mellett a Dunaújvárosi Főiskola Innováció Menedzsment Központjának munkatársa is. Az első tapasztalatok alapján elmondható, hogy hatékony és eredményes a személyes megkeresés módszere – ebből fakadóan a vállalkozások megkeresését idén is kiemelt feladatként kezeli a tanács.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Ask Megosztás: Propeller (Netscape) Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Faves (Bluedot) Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Kistérség

Nagykarácsony Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs Rácalmás Solt Szalkszentmárton Tass

Programajánló

2010. szeptember 3. 16:00 - 18:00
MMK - Munkásművelődési Központ

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas TáncegyüttesAz együttes felvételt hirdet 6-40 éves korig. tovább

Programajánlatok:
2010. szeptember 4. 08:00
Újvárosi ötpróba: városi séta
2010. szeptember 4. 09:00 - 2010. szeptember 7. 19:00
Technikatörténeti kiállítás és ügyességi verseny

Összes program: 32 db

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Ideális főiskolás albérlet!

Ideális főiskolás albérlet!(bérbe ad) Római körúton, buszmegálló mellett, főiskolától gyalog 7-8 percre főiskolásoknak bútorozott ingatlan kiadó!... tovább

Összes hirdetés: 3731 db

Apró

Ruha Nagykereskedés

Szolgáltatás | Kínál

Ruha Nagykereskedés

Összes hirdetés: 142 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Összes cég: 913 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. | honlapkészítés: DDS | kezdőlapnak | WAP | RSS | Médiaajánlat | Adatvédelem | Impresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.