2012. április 27. (péntek) 18:32
Éneklő Ifjúság - remeklésekkel

Szép produkciók sora, ráadásul remek mérleggel, már ami a zsűri döntéseit illeti – pazar mutatókkal ért véget a napokban az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenye a Széchenyi gimnázium aulájában. Hajtás után az összes eredmény!

2012. április 17. (kedd) 15:31
Dózsa iskola: versek, dalok - szépen

Idén is megrendezték a városi integrált Vers-, Prózamondó és Énekversenyt: a Móra iskola immár hagyományos megméretésének ezúttal a Dózsa iskola adott otthont, a versenyen húsznál több speciális nevelési igényű diák vett részt – eredmények a hajtás után! 
2010. október 26. (kedd) 15:22
Móricz: sikerek – minden fronton
Matek, ének-zene, sport: több "műfajban" is sikerrel szerepeltek a közelmúlt megméretésein a Móricz iskola diákjai, derült ki a DO-hoz eljuttatott összegzésből. Az eredmények címszavakban is bőséges listája a hajtás után. 
2010. május 6. (csütörtök) 14:21
Móricz: fesztiválvarázslat

Példás összefogás, nagyszabású szakmai program, remek koncertélményt ígérő gála – városunk ad otthont az I. Karai József Kórusfesztivál eseményének a hét végén. A bázis és házigazda a Móricz iskola lesz. 
2009. június 8. (hétfő) 16:19
Az élet szép: teljes a lista!

Gőzerővel készülnek a közreműködők a szombati musical-show előadására, mi meg adósak voltunk két eredménnyel: az alábbiakban kiderül, az első játéknap győztesén túl ki lehet a szervezők és a DO VIP-vendége a gálán. Jelszavunk változatlan: Az élet szép! 
2009. május 28. (csütörtök) 14:00
Musical-show: Az élet szép (2.)

Folytatódik a DO és a nagyszabású musical-show szervezőinek sorozata: az alábbiakban felelevenítjük a június 13-án a Dunaújvárosi Sportcsarnokban esedékes produkció kínálatát, megismerkedhetnek az egyetlen dunaújvárosi közreműködővel is. És persze játszunk, hiszen a szándék változatlan: nyerjen jegyet – velünk! (x) 
2009. május 21. (csütörtök) 12:00
Musical-show: Az élet szép

Látványos és nagyszabású musical-show mutatkozik be június 13-án a Dunaújvárosi Sportcsarnokban – a műfaj legszebb dalaiból hallhatnak válogatást az érdeklődők; a műfaj legjobbjaitól! Nyerjen jegyet – velünk! (x) 