2013. május 25. (szombat) - Orbán
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Hosszú János

2011. május 11. (szerda) 17:32

CKÖ: új tervek, új program

CKÖ: új tervek, új program

Négy évre szóló tervekről tartott tájékoztatást a napokban a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat: Hosszú János elnök több pilléren álló, a foglalkoztatás, a közbiztonság és a diszkrimináció elleni hangsúlyos fellépés programját vázolta. tovább

2006. október 30. (hétfő) 11:06

Bizottságok az új közgyűlésben

A csütörtöki rendkívüli közgyűlésnek kell jóváhagynia a pártegyeztetésen már elfogadott új bizottsági felállást. Mint ismeretes, több bizottság megszűnt, illetve egyet összevontak, míg két új bizottság felállításáról határoztak a közgyűlés erői a pártegyeztetéseken. Bizottságosdi a DO-n. tovább

2006. július 14. (péntek) 10:44

Olajban birkóztak

Olajban birkóztak

A törökországi Edirne város vendége volt Dunaújváros háromfős önkormányzati delegációja, amely egy különös sportrendezvényre látogatott, és találkozott a település polgármesterével is. tovább

2006. január 4. (szerda) 17:09

2005 – DO-tükörben (3.)

Nyárra kicsit csendesedtek az események, ám olyan tragédia történt, amire nemigen találunk példát a város történetében: brutális gyilkosság áldozata lett a köztiszteletben álló Szenttornyay-házaspár. Ebben az időszakban robbant a gázár-kompenzációs petárda, míg a városi tévéműsorok pályázati eredménye a papírformát igazolta. tovább

2005. július 13. (szerda) 16:06

Dühös kertvárosiak

Lakossági fórummal egybekötött sajtótájékoztatóra várták ma a kertvárosiakat, hogy bemutassák nekik, a bezárt óvoda épületében milyen tevékenységet kíván végezni a bérlő, egy oktatási kht. A kertvárosiak azonban nehezen felejtik óvodájukat... tovább

2005. július 11. (hétfő) 16:12

Adomány a gyermekosztálynak

Adomány a gyermekosztálynak

Új bútorokat kapott a gyermekosztály: a játszószobába egy bútorgyártó vállalkozás adományának köszönhetően új szekrénysor, hatalmas asztal, sok szék került. tovább

2005. május 5. (csütörtök) 19:59

Ég veled, Kőris utcai ovi!

A következő nevelési évtől nem fogad kisgyermekeket Kertváros utolsó gyermekintézménye. Ma megszüntetésre ítélte a közgyűlés a Kőris utcai intézményt: az ovisokat a Bóbita és az Aprók Háza óvodában helyezik el. tovább

2004. október 11. (hétfő) 15:34

Nagy Veronika váltja Hosszú János

Lemondott vezetői megbízatásáról Hosszú János, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, akit Nagy Veronika, korábbi alelnök követ tisztségében. tovább

2004. június 28. (hétfő) 18:29

Nemzetiségi napok: újra együtt

Nemzetiségi napok: újra együtt

A tavalyi sikeren felbuzdulva immár kétnapos eseménysorozatra várja a vendégeket - nemre, bőrszínre, vallási és nemzetiségi hovatartozásra tekintet nélkül - pénteken és szombaton négy dunaújvárosi kisebbségi önkormányzat: a szerbek, horvátok, lengyelek és romák együtt ünnepelnek. tovább

2004. június 2. (szerda) 12:28

Adósságkezelés: további érintetteket várnak

Még mindig sok érintett hiányzik a DVG Rt. adósságkezelési program iránt érdeklődők, benne résztvevők köréből – derült ki a mai sajtótájékoztatón, ahol elhangzott: még egy kísérlet, és további segítséget nem tudnak nyújtani a  rezsitörlesztéshez. tovább

2004. május 6. (csütörtök) 21:37

Maradnak

A közgyűlés többségi igennel úgy döntött, hogy nem kívánja magát feloszlatni Pochner László indítványára. A mai ügyektől egészen a megszépült múltba kalandoztak a hozzászólók, köztük a polgármester, aki az elmúlt tizennégy év eredményeit igyekezett számbavenni, és visszautasította a korrupció általánosító pochneri vádját. tovább

2004. március 25. (csütörtök) 19:41

Egyelőre él a moratórium

A lakásügyi bizottság "obstrukciója" miatt ma levették a napirendről az önkormányzati bérlakások eladását engedélyező rendelettervezetet, s a témában Pochner László interpellált is. A közgyűlés megalkotta a pályáztatásról szóló rendeletet, és további lehetőséget nyitott az Acél-Híd program folytatására. Bánkövi Andrást saját halottjának tekinti az önkormányzat. tovább

1 / 2

következő

A Hosszú János kulcsszót
23 db cikk tartalmazza.

Legutolsó hozzászólások

40 milla? :-) mi?..* @ 2011-06-29 23:54:34

40 millió mi?... erről meséljen valaki :) ki is az aki ennyit...

CKÖ: új tervek, új program

DÁVID SÁNDOR* @ 2011-05-25 11:09:36

addig nem tud lépni a cigány kissebség ameddig más pártal...

CKÖ: új tervek, új program

Névtelen* @ 2011-05-17 11:07:49

NA aztán a fidesz frakció az komojy!!Gyerekek a homokban,belső vita...

CKÖ: új tervek, új program

Névtelen* @ 2011-05-16 07:37:52

Azok sem különbek akik leülnek vele egy asztalhoz!!!

CKÖ: új tervek, új program

Névtelen* @ 2011-05-14 12:01:57

Igen, rablókból lesznek a legjobb pandúrok? Csak azt nem értem,...

CKÖ: új tervek, új program
* nem regisztrált felhasználó
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Belvárosi, 1 szobás téglalakás (R)

Belvárosi, 1 szobás téglalakás (R)(kínál) 37 nm-es,1 szobás,átlagos állapotú,erkélyes téglalakás eladó. Rezsi költsége alacsony! A lakás jól... tovább

Összes hirdetés: 2216 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.