2013. május 22. (szerda) 09:26
Kézilabda: "aranyos" megyei fieszta

A Duna-Pent NK és a DAC csapatainak végső sikerével ért véget a Fejér megyei kézilabda bajnokság 2012-2013-as idénye. A bajnokságban résztvevő együttesek az I. Megyei Kézilabda Fieszta keretében vettek búcsút a színvonalas, nagy csatákat hozó bajnoki versengéstől. Nagy buli volt - legyen még! 
2013. május 16. (csütörtök) 09:20
DVSI: hatodik helyen a sportiskolások

Az ERIMA Gyermekbajnokság országos fináléjában lépett pályára az elmúlt hétvégén a DVSI leány kézilabda csapata, mely végül a hatodik helyen fejezte be a döntő küzdelmeit. Az egyébként is imponáló eredmény értékét növeli, hogy együttesünknek komoly esélye volt a legjobb négy közé jutásra is. 
2013. május 10. (péntek) 14:08
Kézilabda: fiesztával zárják az évet

Az előttünk álló szombaton minden Fejér megyei női és férfi csapat összegyűlik Dunaújvárosban, hogy a rájátszás utolsó mérkőzéseinek lejátszását követően együtt ünnepelje megyei bajnokság végét. Meccsek és ünneplés, igazi fieszta vár a résztvevőkre. 
2013. május 9. (csütörtök) 09:07
Kézilabda: vereség a szezonzárón

Nem sikerült győzelemmel búcsúzni az idény küzdelmeitől a DKKA női kézilabda csapatának, mely hiába játszott jól a Veszprém elleni mérkőzés első huszonöt percében, a folytatásban sokat hibázott, így végül 34-25-ös vereséget szenvedve, a nyolcadik helyen fejezte be az idei bajnoki szezont. 
2013. május 7. (kedd) 13:58
Kézilabda: szépen zárnák a szép szezont

A bajnoki idény utolsó mérkőzésére készül a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely szerdán este fél héttől a Veszprém otthonában játszik a középházi rájátszásban. A cél nem lehet más, mint a győzelem, valamint a hetedik helyezés megszerzése. 
2013. május 6. (hétfő) 13:25
DVSI: hetedik helyen a sportiskola

Véget ért a DVSI serdülő fiúk kézilabda csapata számára az idei bajnoki szezon. A sportiskolás fiatalok végül csoportjuk hetedik helyén zárva fejezték be az alapszakasz küzdelmeit, s emellett egy szép egyéni sikernek is örülhettek: Priol Balázs a korosztályos góllövőlista harmadik helyén végzett! 
2013. április 30. (kedd) 14:23
DVSI: döntőben a kézis lányok

Remek játékkal, egységes teljesítménnyel, minden mérkőzését megnyerve aratott szép sikert az ERIMA Országos Kézilabda Gyermek Bajnokság elődöntőjében a DVSI U11-es leány együttese. Csapatunk természetesen csoportelsőként jutott a sorozat országos fináléjába. Ez az, csajok - csak így tovább! 
2013. április 29. (hétfő) 09:05
Kézilabda: szoros fehérvári győzelem

Hatalmasat küzdött, ötgólos hátrányból is felállt és fordított a Fehérvár KC elleni megyei rangadón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, ám a hazai pálya létezhető összes előnyét élvező vendéglátók végül 32-29 arányú győzelmet arattak a szezon utolsó előtti bajnoki csatáján. 
2013. április 26. (péntek) 09:52
Sporthétvége: nagy rangadók előtt

Két együttesünk is pályára lép az előttünk álló napokban, s mindkettőre igen kemény feladat vár saját bajnokságában: labdarúgóink a listavezető Szekszárd együttesét látják vendégül a stadionban - a meccs ingyenes! -, míg női kézilabdázóink hazai diadalt követően Székesfehérvárra látogatnak. 
2013. április 24. (szerda) 19:52
Kézilabda: szép búcsú, könnyes búcsú

Győzelemmel fejezte be a szezont hazai közönség elé a Dunaújvárosi Kohász női kézilabda csapata – együttesünk 36-33 arányban múlta felül a mumus Kiskunhalas gárdáját a sportcsarnokban ma este. Gáspár Gabó 15 év után búcsúzott a Csapattól – mindenki sírt. 
2013. április 24. (szerda) 09:04
Kézilabda: Gabó is elbúcsúzik

A szezon utolsó hazai mérkőzése vár ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatára, mely este hat órától a Kiskunhalas együttesét fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol nem csak a csapat, hanem az aktív pályafutását befejező Gáspár Gabriella is elbúcsúzik a dunaújvárosi szurkolóktól. 
2013. április 23. (kedd) 15:28
DVSI: végre siker idegenben is

Az Országos Serdülő Bajnokság rájátszásának felsőházában lépett pályára hétvégén a DVSI fiú kézilabda együttese A fiatalok remekül játszottak, s miután az első perctől irányítani tudták az Eger elleni mérkőzést, végül hatgólos, 35-29 arányú sikert arattak ellenfele otthonában. Csak így tovább! 