2013. február 24. (vasárnap) 14:43
Zsaruhír: hétvégi "erődemonstrációk"

Két nap alatt két erőszakos eset is munkát adott a rendőröknek a városban az elmúlt napokban: pénteken éjjel fiatalok ugrottak egymásnak eddig ismeretlen okból a Római körúton, míg szombaton az Aranyvölgyi úti hipermarket parkolójában tört ki verekedés két társaság között, értesült a DO. 
2013. február 20. (szerda) 16:18
Kórház: látogatási tilalom!

Elrendelték a látogatási tilalmat a Szent Pantaleon Kórházban: a csütörtöktől érvényes tilalom oka, hogy a térségben meghaladta a járványügyi küszöbértéket az influenza megbetegedések száma, értesült a DO. Felhívás. 
2013. február 19. (kedd) 11:17
Kórház: új bázis a rehabilitációnak

Ünnepélyes keretek között adták át a Szent Pantaleon Kórházban az újonnan kialakított mozgásszervi rehabilitációs osztályt tegnap: az új bázis az intézmény földszintjének "B" szárnyán kapott helyet – s célja a korábbi funkciók biztosítása lesz. Összegzés és távlati tervek a hajtás után! 
2013. február 13. (szerda) 10:30
Zsaruhír: elfogás és intézkedések

Eltűnés miatt Nagykőrösön körözött fiatal lányra bukkantak a rendőrök Mezőfalván kedden délután – emellett a főkapitányság tájékoztatása szerint vagyon elleni bűncselekmény híján biztonsági intézkedések adtak munkát a rendőröknek a dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén tegnap. 
2013. február 4. (hétfő) 10:11
Zsaruhír: zaklatott, elfogták

Nem mindennapi perpatvar miatt kellett beavatkozni a rendőröknek a Vigadó utcában tegnap: a vasárnap unalmát nem vagyon elleni eset szakította meg, hanem egy zaklató, akivel szemben járőri beavatkozást kértek a lakók. A kiérkező rendőrök végül néhány utcával távolabb találtak a dühöngőre. 
2013. február 3. (vasárnap) 14:03
Zsaruhír: segítség úton, útfélen

Nem vagyon elleni esetek sokkal inkább segítségnyújtás dominálta a rendőrök munkáját a hét végén: rosszullét, ön- és közveszélyes részeg séta az úton, időnként némi agresszióval körítve – minden akadt a merítésben, ráadásul az eszméletvesztés terén nincsenek generációs szakadékok, úgy tűnik. 
2013. január 23. (szerda) 10:13
Robbanás, két sérült Pusztaszabolcson

Robbanás történt egy pusztaszabolcsi családi házban ma reggel hét órakor. A balesetben a ház összedőlt, a mentők két súlyos sérültet szállítottak a fővárosi, illetve a dunaújvárosi kórházba, értesült a DO. Gyorsjelentés. (Utolsó frissítés: 01. 23. 12:03) 
2013. január 11. (péntek) 14:27
Kórház: újabb "költözködések"

Folytatódott a szakrendelések költöztetése a Szent Pantaleon Kórházon belül – a földszint "B" szárnyról elköltöznek a szakrendelések, mivel ott mozgásszervi rehabilitációs osztályt alakítanak ki. A következő átrendeződés a közeljövőben várható – a részletekről közleményt adott ki az intézmény. 
2013. január 8. (kedd) 17:28
Kórház: megszűnt a részleges tilalom

Visszavonták a tiltást, megszűnt a korábbi, a hasmenéses megbetegedések miatt elrendelt részleges látogatási tilalom a Szent Pantaleon Kórház érintett osztályain – a tilalom feloldásáról külön közleményben számolt be az intézmény. A feloldás híre máris itt – részletek a hajtás után. 
2012. december 21. (péntek) 15:31
Kórház: költözés, átalakítás

Elköltöznek a szakrendelések a Szent Pantaleon Kórház – Rendelőintézet földszinti "B" szárnyáról – az egyik módosítással már foglalkoztunk, a többiről szól alábbi összegzésünk. Az ok egyszerre prózai és örömteli: a gyógyító komplexumban mozgásszervi rehabilitációs osztályt alakítanak ki. 
2012. december 20. (csütörtök) 12:22
Jégkorong: jótékony napok után

A Szent Pantaleon Kórházban, illetve a Jószolgálati Otthonban jártak az elmúlt napokban a Dab.Docler jégkorongozói, akik előbb ajándékokkal kedveskedtek a beteg gyermekeknek, majd a Bercsényi utcai egység lakóinak mindennapjaival ismerkedtek. 
2012. december 18. (kedd) 15:29
Kórház: költözött a szakrendelés

Új helyen, de változatlan rendelési időben várja a betegeket az urológia szakrendelés a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben: a szakrendelés egy villámgyors költözés után a kórház első emeletének "B" szárnyára költözött, áll az intézménytől kapott tájékoztatóban. 