2010. április 5. (hétfő) 18:45
Megfelezték a világbajnokságra készülő Dab-játékosok létszámát a magyar jégkorong válogatott szakmai irányítói: a hét végi, első keretszűkítésnek Azari Zsolt, Kiss Tamás, Kiss Ákos és Kiss Dániel esett áldozatául. 
2010. április 5. (hétfő) 18:45
Megfelezték a világbajnokságra készülő Dab-játékosok létszámát a magyar jégkorong válogatott szakmai irányítói: a hét végi, első keretszűkítésnek Azari Zsolt, Kiss Tamás, Kiss Ákos és Kiss Dániel esett áldozatául. 
2009. november 11. (szerda) 18:54
Jégkorong: válogatott tapasztalatok
Mind junior, mind felnőtt válogatott játékosainknak szereplésével elégedett a Dab.Docler együttesének vezetőedzője: a hét végi tornák tapasztalatait összegezve ugyanakkor J. P. MacCallum kérdésünkre kiemelte, véleménye szerint bőven van még fejlődési lehetőség csapatának tagjaiban. 
2009. november 8. (vasárnap) 22:35
Három mérkőzésből kettőt fölényesen nyert, egyet szoros és kiélezett csatában elveszített a Pannon Kupán a magyar jégkorong válogatott. Együttesünk előbb az olaszokat, majd a horvátokat intézte el simán – aztán ma este kikapott Szlovéniától. Búslakodni nem kell – együttesünk játéka több mind biztató, ráadásul a csapatban vitézkedő Dab-huszárok ragyogó teljesítményt nyújtottak! 
2009. november 5. (csütörtök) 14:22
Öt Dab-játékos került be a magyar jégkorong válogatott hétvégi, szűkített keretébe, egy maradt tartaléknak, míg Erdélyi Péter sérülés miatt hazatér a nemzeti együttestől, derült ki Ted Sator szövetségi kapitány mai döntéséből. 
2009. november 3. (kedd) 18:37
Svájc után először áll össze a magyar jégkorong válogatott, Székesfehérvár ad otthont a jégkorongozók Pannon Kupájának péntektől vasárnapig; a rangos megméretésen a mieink mellett a szlovén, az olasz, valamint a horvát nemzeti együttes is részt vesz. Új mester, bőséges csapat, kemény meccsek - mi kell még a hokicsemegéhez? 
2009. október 29. (csütörtök) 17:00
Jégkorong: hét Acélbika a keretben
Ted Sator szövetségi kapitány kijelölte a Pannon Kupára készülő bő válogatott keretet. Nagy örömünkre lesz kikért szurkolnunk, hiszen az amerikai szakember összesen hét Dab-játékosnak küldött meghívót. 
2009. október 6. (kedd) 12:15
Városunkba is begördült tegnap a Zöld Kréta roadshow-ja: az Újrahasznosítási Hónap eseménysorozata keretében rendezett egész napos programon diákok százait látták vendégül a Dózsa Mozicentrum előtti téren. 
2009. október 4. (vasárnap) 16:45
Zöld Kréta: roadshow – itt is!
Dunaújvárosba is befut a Zöld Kréta roadshow a honi Újrahasznosítási Hónap eseménysorozata keretében: az interaktív foglalkozásra, játékra hétfőn délelőtt várják a vendégeket a Dózsa Mozicentrum előtti térre. 
2009. június 1. (hétfő) 18:38
Pünkösdi szolgálat: lélekáradás
Rendhagyó szolgálat tette emlékezetessé a pünkösdi istentiszteletet az evangélikus templomban ma délelőtt: a Pálhalmai Országos BV Intézet mélykúti objektumának női Kodály Kórusa lépett az ünneplő gyülekezet elé. Kultúramisszió a DO-n. 
2009. május 18. (hétfő) 17:11
"Doboznap" – Dunaújvárosban is
Tizenhat város ötvennél több általános iskolája, köztük városunkból a Gárdonyi kapcsolódik be abba az országos versenybe, amelynek célja a hulladékgyűjtésen túl a környezettudatosságra való nevelés. Dobozolás a DO-n. 
2009. március 17. (kedd) 10:18
Többnyire egyhangú döntések, ütemesen pörgő közgyűlési gépezet – ez jellemezte a múlt csütörtöki ülés második felvonását. Határozatok (többnyire) címszavakban, de a teljesség igényével - itt. Visszatekintő a DO-n. 
2009. március 11. (szerda) 09:50
Mozgalmas közgyűlés, fontos napirendekkel – ez vár a képviselőkre a Városháza "C" szárnyában csütörtökön. Beszédes számok: egy sürgősségi indítványról, majd harmincnyolc nyílt és négy napirendről határozhatnak a döntéshozók. 
* @ 2010-04-05 19:27:41
Nem tom miért maradt ott ez a Gergely Csaba és a Holéczy.Nem egy...
Jégkorong: négyen maradtak* @ 2010-04-05 21:57:40
Eleve kérdéses volt h azarinak és kiss daninak ugyan mi keresni...
Jégkorong: négyen maradtak* @ 2010-04-06 07:59:25
Hiába vert a fiatal rutint(magyar bajnoki mezőny),még a szapporoi...
Jégkorong: négyen maradtak* @ 2010-04-06 09:16:52
Kiss Daninak megelőlegezett bizalom lehetett, mert ő hihetetlenül...
Jégkorong: négyen maradtak* @ 2010-04-07 08:37:20
Azari-KissÁ Ennél jobb lélektani pillanat pedig nem lett...
Jégkorong: négyen maradtakBelvárosban 1+3 félszobás lakás...
(kínál) Jó állapotú lakás eladó műanyag nyílászárókkal, redőnyökkel. Elektromos vezeték, radiátorok cserélve... 
Összes hirdetés: 2236 db
Összes hirdetés: 59 db
|
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Munkavédelem, tűzvédelem
Tűzvédelem |
Összes cég: 1014 db